Ahányan vagyunk, annyifélék, nem egyformák. Mostanában annyit hallunk depresszióban szenvedő embertársainkról, köztük sajnos sok fiatalról. Amikor én gyermek voltam, alig lehetett erről hallani. Ha valaki beszélt róla, annyit tudtam belőle kivenni, hogy ez az unatkozó gazdagok, grófkisasszonyok problémája. Másoknak akkor is dolgozniuk kellett, nemigen értek rá annyi töprengésre, ami kiválthatta az efféle betegséget – vagy rossz szokást.
Én például nehezen tudom elképzelni, mi az a szorongás, már úgy értve, hogy valaki mindig, mindenért, egyfolytában szorong. Mert időnként mindenki átesik rossz napokon, bárkit érhet bánat, amit nehéz megemésztenie, vagy kerülhet nehéz helyzetbe, amiből nem talál kiutat. Tény, hogy én is mindig vizsgadrukkos voltam, pedig természetemből fakadóan felkészültem abból, amiről számot kellett adnom. Azonban amikor túlestem rajta, általában nem is rosszul, akkor elfelejtettem a nagy izgalmat. Sosem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam a búbánat, még ha nem is úgy sikerült valami, ahogyan előre elképzeltem. Mint másoknak is, nekem is voltak olyan tantárgyaim, amelyeket szerettem, ahol jól álltam, s ami nem ment, abból igyekeztem jobban felkészülni, s ha mégsem lettem belőle sikeres, soha nem akartam beleőrülni. Hála optimista természetemnek. Ez volt a legnagyobb kincs, amit apámtól örököltem.
*
Saját véleményem, hogy némely embernél az egyedüllét okoz problémát, hogy még családon belül is úgy érzi, magára marad. Talán ez az általános gond. Főleg egy fiatalnak nagyon fontos a társaság, barátok, mostani kifejezéssel „haverok". De az már igazán nem mindegy, hogy kivel barátkozik.
Léha emberekkel nem jó szoros barátságba bonyolódni, akik csak a piát, a drogot hajszolják… Szerencsére, a mai fiatalok sokasága már felfogja ennek káros hatását.
Mindig gondolnunk kell cselekedeteink következményeire… Mert a szélsőségekből visszatáncolni nagyon nehéz.
Korábbi időkben is nagy terhet jelentett az iskolai elvárás, nemcsak manapság. Mindenki ismerje meg önmagát, saját erejét. Érezze, mennyit bír el, és ahhoz állítsa maga elé az elérendő célját. De ezt akarja, ezért teljes erőbedobással, szorgalmasan munkálkodjék.
*
Igen, nagy baj az, ha valaki csak önmagába fordulva éli napjait, főleg, ha félelmei vannak, ha nem bízik önmagában és erejében. Annyi minden szép és nemes dolgot találhat mindenki, ami hobbijaként szolgálhat. Jó könyvek olvasása, elmerülni az igazán tartalmas-hasznos és érdekes irodalomban. Kirándulások biciklin vagy gyalog, úszás, valamilyen könnyebb sport, séták és testedzés vagy baráti összejövetel kellemes társaságban. Igen, fiúk-lányok együtt, kellemes zenére tánc, módjával egy-két pohár ital is jöhet (nem gyermekkorban), de ismerje mindenki a saját márcéjét.
Ugyanis szórakozás nem azokat a modern bulikat jelenti, ahol fülsiketítő zene-dobogás mellett „ráznak”, drogoznak, cigiznek, ráadásul lerészegednek, összehányják (bocs') a szüleik lakását. Talán sokan azt gondolják, ez teszi őket felnőtté? Nem, ennek ellenkezőjét jelenti: gyerekesen viselkednek. Ez lenne a szórakozás? Az igazi szórakozás nem teszi tönkre az embert, hanem felüdíti, feltölti.
*
Miért kell inni, akarom mondani „vedelni” annyi szeszesitalt, amennyit nem bír el valakinek a szervezete, hogy utána azt se tudja, mit tesz? Miért kell összetörni vagy uram bocsá’ összehányni a környezetet, s nem kell az első alkalommal lefeküdni a táncpartnerrel, vagy beülni a lerészegedett barát (vagy annak papája) autójába, aki már kótyagosan az első kanyarnál nekimegy egy fának, és a másvilágon találja magát társaival együtt, vagy „jobbik esetben” sérülten vagy megnyomorodva, egy kórházi ágyon ébred, ha felébred.
Akkor, ott, van ideje elgondolkozni: – Ez lenne az életcél? Ez a jó buli?
Mindenki összeszedheti magát.
Legyen mindenkinek önkritikája. Amikor valaki elmerül bánatában, gondolkozzon el rajta, igyekezzék abból kilábalni, aztán igyekezzen magának célt kitűzni. Mérlegelje, amíg nem késő, hogy mit akar elérni életében. Ne mélyüljön el annyira a problémáiban, hogy azoktól már nem látja meg a kiutat. Legyenek értelmesen gondolkodó, illemtudó vele egykorú vagy idősebb barátai – ismerősei, akivel őszintén megbeszélheti problémáit. Mert ha időben nem tud felülemelkedni saját gondjain, s már csak arra koncentrál, hogy a gyógyszerektől várja a gyógyulását, akkor ne mélyüljön el a pirulák mellékhatásaiban sem, mert azoktól mindenki tart – válasszon helyette értékes és szórakoztató olvasmányokat.
*
A rossz napok után nem jó merevnek, görcsösnek maradni. Nagyon fontos: tanuljon meg magában elmélyülni. Ez lehet a modern relaxálás, gyakorolja az ellazulást, amit én az igazi, elmélyült imádsághoz hasonlítok. Mindenki naponta leltározza önmaga cselekedeteit, úgy is lehet mondani, tartson rendszeresen lelkiismeret vizsgálatot, hogy tudja értékelni cselekedeteit. Akkor megismerheti önmagát, és talál kiutat a bajaiból, ha igazán hiszi és akarja, amit szeretne elérni, mert ez a legfontosabb, valamit erősen hinni és akarni!
12 hozzászólás
Kedves Kata!
Nagyon sok jótanáccsal szolgálsz azon embereknek,akik nem találják helyüket az életben, akik talán a családi fészek hiánya miatt vagy más negatív események hatására magukba fordúlva, elkeseredetten élik napjaikat.
A depresszió sajnos ennél sokkal többet jelent. Súlyos pszichés betegség, amit a szenvedő alany nem tud irányítani, befolyásolni, bármit csinál. Szakember segítségére szorul.
Vannak enyhébb depresszióban szenvedők, pl. ismert a téli /naphiány miatt/ depi, ez általában elmúlik tavasszal és normális életet élhet a beteg.
Aki súlyos búskomorságba, nyomott hangulatba esett, már nincs ereje ahhoz, hogy maga változtasson a körülményein, pedig anélkül nem tud meggyógyulni….
Az írásod mindenképpen elgondolkodtató….azt mondod, régen úri betegségnek nevezték…lehet, én ezt nem tudom …azt sem, hogy csupán hangulatingadozás vagy valóban depresszió volt az…de ….gondolj arra, hogy régen mennyivel nyugodtabb, stresszmentes /ezt a kifejezést nem is ismerték anno/ életet élhettek nagyszüleink, szüleink. Ma nemcsak a rohanó életmód, a túlvállalalás , hanem a biztonság hiánya miatti lelki teher is rajtunk van, és nemcsak a felnőttek, a fiatalok is érzik, viselik, szenvedik a mai kor “átkát”. A fiatalok nem látnak jövőt, az idősebbek félnek a magánytól, a betegségtől és a kiszolgáltatottságtól…sorolhatnám még, hisz bőven van probléma mindenki életében.
A depresszió megélése alkati tényezőtől is függ…vannak, akiknek sikerül legyőzni egyedül, de sajnos legtöbben kezelés nélkül nem boldogulnak…
Mindenképpen hasznos, továbbgondolásra méltó a felvetett téma!
üdv:Roni
Mind igaz, amit leírtál. Én nem is arra a depressziióra gondoltam, amikor már az betegség, mert akkor az már orvosi segítséget igényel. Inkább a megelőzésére gondoltam. írásommal pedig igazán nem akartam megbántani a fiatalokat, hiszen körülöttem sok fiatal van, sokukat ismerem, és nagyon is megértem a nehéz helyzetüket. De azért biztosan te is találkoztál már olyanokkal, amelyekre én céloztam, hogy nem tudják, vagy nem akarják magukat hasznos elfoglaltsággal elfogalalni, azok, akiknek ez megadatna.
Mert aki nem találja meg a helyét az életben, ha lenne rá módja, csak kényelemből, nemtotódömségből unatkozik, abba is bele lehet betegedni, attól is depressziós lehet valaki.
Más lapra tartozik az, ha valaki hiába küzd és akar, és mégsem sikerül…
Talán kitűnik rövid eszmefuttatásomból is, hogy nem utóbbiakat kritizáltam, s nem is róluk szól az egész.
Mindenképpen kösz, hogy meglátogattál, és elmondtad a véleményemet.
Vészhelyzetben nincs depresszió!
Üdv.
Jómagam az amolyan enyhe téli depressziós fajtába tartozom, eléggé hajlamos vagyok rá, de nálam nem a túl sok szabadidő miatt alakul ki, mert szinte állandóan rohanok. Az osztályomban sajnos egyre többen élnek az itt leírt szenvedélyeknek és nem értik meg mennyire rossz ez egy gyereknek. Nagyon elgondolkodtató és jól megírt “gondolat”. Gratulálok!
Köszönöm, hogy meglátogattatok és elolvastátok írásomat.
Szia Kata! 🙂
Igencsak mélyrehatóan foglalkozol a témával, ennek örültem. Elgondolkodtam a fejtegetéseden. Azt hiszem, két különböző dolgot próbálsz körülírni. Az egyik a magányosság, a másik a fiatalkori szélsőséges, antiszociális viselkedés.
Az utóbbinak összetett okai lehetnek, ezt nem is fejtem ki, mert nagyon hosszú lenne.
A szó szerint értett magány viszont az a társ, ami akkor is magányossá tesz, ha millióan vannak körülötted. Ebből nehéz kijönni, egyedül szinte lehetetlen. A jó könyv segít egy darabig, vagy egy jó zene mindenképpen, de vannak dolgok, amelyeket ez nem old meg.
Ha valaki magányos, valószínűleg több gondja van, előfordul, hogy kilátástalanná válik a helyzete. Ezt képtelenség kezelni. Ne haragudj, hogy így beleokoskodok! Gondoltam, leírom a véleményem, de több nem fér ide, pedig van. Akár saját tapasztalatból is. 🙂
Mindenesetre örülök, hogy foglalkoztál a témával, mert valóban mielőbbi orvoslásra váró társadalmi probléma.
Szeretettel: Kankalin
Szia, Kankalin!
Örömmel látlak itt. Tudom, ez a téma szinte kimeríthetetlen, talán mindenkinél másképpen mutatkozik, s az egyéntől függ, hogyan tud belőle kijutni. De szerintem erős akarással sikerülhet. Mindenhez kell az elszántság és erős akarat.
Megértem és tudom is, hogy társaságban is magányos lehet valaki, s úgy érzi, mintha magában ülne egy elárvult szobában… Ahogyan kitérsz rá, ha valakinek annyira kilátástalan a helyzete, azt nehéz kezelni. Azonban (bár nem vagyok az a típus, aki mindjárt orvoshoz fut), mégis az a véleményem, hogy ilyen esetben psziciáterhez kell fordulni, aki – hiszen tulajdonképpen lélekbúvár – ki tudja tapogatni az eredeti okot, és talál megoldást a bajra. Persze, minden elsősorban az egyéntől függ, attól, milyen erős lelket, akaratot örökölt elődeitől.
Amennyi bajom volt az életben, talán én is csupán ennek köszönhetem, hogy nem lettem mélyen depressziós. Hidd el nekem.
Köszönöm, hogy eljöttél, és véleményt írtál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Erősen hinni és akarni ezt hallottam már.Kankalinnak igaza van ebből kimászni egyedül tényleg nehéz.Depressziónak számtalan oka lehet.Az a baj hogy a pszichiáter is csak tapogatózik.Akkor aki depressziós az gyenge?Sajnos nem értek egyet!
Van amit nem lehet elfelejteni.Sokan nem is igazán tudják mi az a depresszió, és a kiváltó okra sem jönnek rá addig nem lehet gyógyítani.Ez csak az én véleményem.
Barátsággal:Ági
Kedves Ági!
Azt hiszem, minden embernél másként csapódnak le az élettel járó nehézségek, és mindenki különféleképpen éli meg ugyanazt a gondot, ami kiváltja nála a depressziót. Tudom, hogy nagyon sokan szenvednek miatta, s valóban nehéz még a szakembereknek is az okot kideríteni, és az illetőt a bajból kivezetni. De én azt vallom (s nem tudom, igazm van-e), hogy erős akarat kell hozzá, mert ha az illető nem akar kijutni a bajból, nem sok esélye van a gyógyulásra.
Sajnos, olyan világban élünk, hogy most sok ember találkozik olyan élethelyzettel, amiből saját akarából nem tud kilábalni. Már pedig az emberek egymástól való elidegenedése is tetézi a bajainkat.
Közönöm a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
–
Amint látom, az alábbi válaszom alanya Ági nevet viselő valaki, már – talán
már nem is tag itt a Napvilágnál. Neki írtam az alábbi választ.
Kedves Kata!
Már régebben is olvastam ezt az írásodat. Egyetértek azzal, hogy rajtunk múlik, kilábalunk-e ebből a betegségből. Mert a szorongás, a depresszió betegség (is), és sok emberben benne van a hajlam rá. Nyilván nem az ital meg a drog a megoldás a leküzdésére, de komolyabb esetekben érdemes orvoshoz fordulni, mert nem mindenki olyan erős lelkileg, hogy egyedül is megküzdjön vele.
Szeretettel: Kati
/Írtam választ a Duna-parti történetnél neked./
Kedves Katika!
Köszönet érte, hogy olvastad a cikkemet. Sajnos sok fiatal nem érzékeli, ha valahol
összejönnek, hogy mennyit lehet inni. Mi is voltunk fiatalok, sokszor találkoztunk
egymás családjainál – általában, de szeszes ital nélkül, teával is nagyon jól éreztük
magunkat. Elég volt a normális társaság, táncolni is lehetett, akkori divat szerint.
Akkor még nem volt divatban, hogy a szülők elmentek, legfeljebb a másik szobában
beszélgettek, ezért sohasem történt meg, hogy a lakást felfordítsák, sok mindent
össze is törtek sok mindent, mert nem volt mitől berúgni!
Én is csak egyszer adtam nekik összejövetelre a lakásomat, s mondhatom, hogy
soha többé, mert – lányom igyekezett rendet teremteni, de olyan sok minden
tönkrement, hogy ebből nekem bőven elegem lett.
Szeretettel: Kata