Transznemű vagyok, más vagyok, mint a többi ember. Ráadásul a férfiakat kedvelem. Genetika, tudom. Nekem ez nem okoz gondot, így születtem, ebbe nőttem bele. Illetve mégis problémázok néha, de ezt alig merem bevallani. Miért vagyok ilyen, vetődik fel bennem a kérdés. Szeretnék én is, mint mindenki gyereket, szeretnék családot. Nem lehet, mert gyerek csak férfi és nő kapcsolatból születik. Az apa férfi, az anya nő. Jöttek nemrég, agitáltak, menjek el egy gyűlésre, vagy mi, egy felvonulásra, ahol kiállhatunk a jogainkért, és megmutathatjuk magunkat. Dehogy megyek, mondom magamban csendesen, még csak az kellene. Elég baj nekem a magam baja, nem fogom az utcára vinni. s országnak, világnak kikiabálni, hogy idefeigyeljetek emberek, transznemű vagyok, és a férfiakat szeretem, pedig én is az vagyok, ha onnan nézzük. Inkább meghúzom magam a magam bajával. Hagyjatok békén, feltűnősködjön, aki akar, nekem ehhez nincs kedvem!
Másság monológ
Szerző: Bödön
2 hozzászólás
Bátor írás! Tükrözi a mai magyar valóságot. amelyben a másságot (legyen az bármiféle is, nemcsak a szexuális orientáltság) sokan nem merik felvállalni. Megértem őket. A monológ hatásos és tömör megfogalmazása a “bajnak”, amiről nem tehet az ember, hiszen genetikailag kódolva vagyunk.
Köszönöm, így igaz!