Mit jelent a tisztelet?

Mit jelent a tisztelet?

,,A tiszteletet nem kierőszakolni, hanem megszolgálni kell.”
( Gracián)

Néha csak sejtem, időnként pedig már-már konkrétan szavakba tudom önteni kit; miért tisztelek.
A ,,tisztelet” szó jelentésének pontos megfogalmazása számomra mégis nehézségekbe ütközik.
Mert nem szeretet a tisztelet. A szüleimet már mióta a legkorábbi gyermekkori emlékemet felidézni tudom; azóta szeretem. De a tisztelet mást jelent.
Szeretem a hangszínét, a hanglejtését, a mosolyát és az érintését annak az embernek, aki erre a világra hozott. De nem ezért tisztelem.
Tisztelet – a szót a magam észjárása szerint értelmezve- bennem az irányába csak később ébredhetett.
Végignéztem, végigéltem mellette a beteg nagymamám gondozásával eltöltött éveket. Tanúja voltam az édesanyám hajnallal érkező, a kimerültség okozta könnyeinek; az odaadásának és az önfeláldozásának is.
Mert ha rajta múlik, az ő édesanyja otthonba nem kerül; és nem is került soha.
Hallom, nézem, szemlélem a mai napig; ahogyan az édesanyám a körülötte lévő emberekkel érintkezik.
Ott bujkál a hanglejtésében és a gesztusaiban- az az általam pontosan meg nem fogalmazható dolog; aminek, azt hiszem- tisztelet a neve.
Ma; 19 évesen a szüleimet nem pusztán csak szeretem. Szeretem; és tisztelem is a két embert, aki nekem életet adott. Fejet hajtok előttük és tisztelem bennük a kitartásukat és a becsületüket. Minden egyes végigdolgozott órát és a két kezük munkáját, s ezáltal őket tisztelem. Mindazt, amit tesznek azért, hogy nekünk és nekem jobb legyen.
Rejtélyes; honnan hoztam pontosan az értékrendemet és ezt a kérdést eddig nem is tettem fel sosem.
,,Tiszteld a másik félben az embert; tiszteld az embereket.”- Egy belső hang súgja ezt nekem. Nincs tulajdonosa; mégis az édesanyám villan az eszembe, pedig kimondva nem hallottam tőle ezt a mondatot soha. Mára pedig, ha belegondolok; emberi kapcsolataim kialakításának egyik alapkövévé vált a ,,tisztelet”.
18 évesen hasított belém a felismerés, hogy a hozzám közelállókat nem ,,csak” szeretem. Hanem tisztelem is valami miatt. A barátaimat szeretem és elfogadom épp úgy, ahogyan ők is elfogadnak engem természet adta formámban olyannak; amilyen vagyok. De nem ez minden. Tisztelem is őket a puszta szeretettől szétválasztandóan, valami miatt.
Egyetemi csoporttársam számára nem mindegy a jegy. Előfordul, hogy átvirrasztott éjszakával és két órás alvással a háta mögött érkezik a zárthelyi dolgozatra, mert tökéletesen-amennyire ez az egyetemek mércéjével lehetséges – akarja tudni az anyagot. Ezt a kitartást benne tisztelem. Legkedvesebb barátnőm azért vállalt nyári munkát, hogy segítse a pénzzel a szüleit, amennyire lehet. Én ezt is tisztelem.
Ebben az olvasatban talán,,, valakire felnézni valami miatt”; ezt jelentheti a ,,tisztelet”. ,,Tisztelem benned; hogy kitartóan dolgozol azért, hogy neked és másoknak ezáltal jobb legyen.”
De sohasem kérdeztem még, hogy a hozzám közel állók számára pontosan milyen tulajdonságok vívnak ki tiszteletet. – Gimnáziumi osztályfőnökömet az emberségéért; irodalom tanárnőmet a bölcsessége végett tisztelem. A kitartó munkát, az emberséget, a becsületességet mind-mind tisztelem. Nem tudatosan teszem ugyan, de megszabja mindez azt is, mi alapján válogatom meg a barátaimat.
Vajon mindig a fent leírtakhoz köthető- ha egyáltalán jól értelmezem ennek a szónak a jelentését- a tisztelet?
Amikor ugyanis sérült vagy tolószékes embert látok, sohasem a sajnálat a bennem felébredő elsődleges érzelem. Hanem a tisztelet. Lehetséges ez? Hisz nem tudhatom, milyen ember az előttem tolószékkel közlekedő. De azt, hogy a mindennapjaiban nálam százszorta nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie; sejthetem.
A legutóbbi szorgalmi időszakban egy beszélgetős este keretében egy tolószékes, járásképtelen fiatalembert hívott meg a kollégium. Beszélgettünk a mindennapjairól, a nehézségeiről és a korlátairól.
,,Gyűlölöm, ha sajnálnak. Engem ne sajnáljon senki sem!” – Én nem is a sajnálat érzésével hagytam el a kollégiumot. Hanem azzal a határozott érzéssel, hogy én ezt az embert tisztelem.
Még mindig hiábavaló eszmefuttatás szavakba öntenem; mit jelent a tisztelet. Csak egy kívánság motoszkál bennem, ami a távoli jövőben világra hozandó gyermekemet illeti. Szeretném őt úgy felnevelni, hogy hozzá is eljusson ez a szó megannyi jelentésével együtt; ,,tisztelet”.
Talán szépen megkérhetném rá, hogy amikor udvariasan köszön és megadja egy idősebb embernek a tiszteletet; ezt ne kényszerűségből, hanem a saját belső késztetése végett tegye. Esetleg megkérhetném rá, hogy ha egyszer vezető beosztásba találna kerülni, tiszteleje bennük az embert és ne legyen otromba az alárendeltjeivel soha . Talán; szépen megkérhetném rá a gyermekemet; hogy az idős nagymamában a hosszú évek megfeszített munkáját és a gyermekeit óvó-védő két karját lássa a száz éves ráncai mögött; hisz – valójában – ennek, és nem pusztán a kendőjének és a küllemének jár a tisztelet.
De hiába, mert lehet; hogy nem jók a szavak. Talán, ha sikerül úgy élnem és cselekednem, ahogyan azt a saját édesanyám is teszi; akkor az észérvek a tisztelet mellett kimondva nem fognak (?) kelleni.

Mintha ezer alakú lenne ez a még mindig rejtélyes szó: ,,tisztelet”.

Meglehet, hogy az embert mindenki másképpen, másnak a tükrében tiszteli .- Én a tudást, a bölcsességet, a kitartó munkát, az emberséget, a becsületességet tisztelem. Számomra a tisztelet sohasem kényszerűségből fakad. De talán nem is olyan fontos ezt pontosan szavakba önteni. Hisz ebben a dologban a tettek, és nem pusztán a szavak a fontosak; végtére is.

Nem mindig mutatja meg magát az ezer alakú; néha egy-egy elejtett szóban vagy gondolatban, egy apró gesztusban, máskor viszont egy élet munkájában és tapasztalatában rejtőzik el. De talán a megadása emberibbé és jobbá teszi az életünk, így sosem lesz mindegy; hogy jelen van-e;- bármit is értsünk alatta egészen pontosan- az embernek kijáró tisztelet.