Amikor estefelé, még sötétedés előtt felnézek az égre, egyetlen csillagot látok. Egy csillagot, mely egymagában várja, hogy a többiek is feltűnjenek a nagy égbolton.
Sorstársam ez a csillag.
Én is ugyanígy várok, várakozok a magány óráiban, napjaiban, hosszú-hosszú éveiben… Hátha felbukkannak körülöttem olyanok, akik ragyogni (és nem csak pislákolni) szeretnének.
Tanácsolták már, hogy ne várjak, hanem menjek és keressek.
De kérdem én: lehet-e egyszerre tiszta fénnyel ragyogni és keresni?
Nem lehet.
Az ember vagy csak és kizárólag azt csinálja, ami rendeltetett, vagy elmegy, és keresgélni kezd – de ez esetben már a keresés maga elhalványítja a ragyogás fényét.
Ádámot és Évát is ezért űzte ki Isten a Paradicsomból. Ők nem elégedtek meg azzal, amijük volt, többet és többet szerettek volna tudni (ezt ma úgy enyhítik, teszik elfogadhatóvá, hogy meg szeretnék ismerni a világot). Nem volt számukra elegendő, hogy ragyoghatnak, mint a Nap.
Ez a mai világnak is az egyik legnagyobb baja. Az ember csak megy, hajtja a dolgokat, keresi azt, ami mindenki más szerint elengedhetetlen feltétele egy ember életének, s közben elfelejt tiszta fénnyel ragyogni.
A magam részéről biztos nem fogok semmi olyat tenni, amitől bármiféle eredményt várok. Nem fogok például elmenni szórakozni csak azért, hogy legyen végre valakim. Én nem szeretek szórakozni járni. Nem fogok könyveket olvasni és filmeket nézni azért, hogy legyen miről beszélnem az emberekkel. Én többre értékelem az ürességet: amikor az embert önmagában nézem, s nem aszerint, hogy kivé vált, milyenek a szokásai, tulajdonságai, és hogy miket szeret.
Nem fogok elindulni keresni, mert ez Isten ellen való cselekedet lenne. Ha az a néhány óra, amit az a csillag egymagában vár a többiekre, az esetemben maga lenne az örökkévalóság, én akkor is csak maradok ott, ahol vagyok, és az, aki vagyok. Egyszerű, tiszta fénnyel fogok ragyogni, mert aminek bele kell sétálnia az életembe, az pontosan így fog belesétálni – így van ez Isten akarata szerint.
1 hozzászólás
“Az ember csak megy, hajtja a dolgokat, keresi azt, ami mindenki más szerint elengedhetetlen feltétele egy ember életének, s közben elfelejt tiszta fénnyel ragyogni.”
Nagy tetszéssel olvastam írásod. Minél nagyobb a sötétség, annál erősebben ragyog egyetlen egy kis fény is.
Szeretettel: Rita 🙂