A Labda család költözik 5. – A meccs

– Anya, anya! Hová tetted a pótalsómat?
– A kék sporttáskába – kiáltottam ki Péternek a szobájába. Székesfehérvárra készültünk a meccsre.
– És a póttörölközőt?
– Ott van a fürdőnadrág mellett.
– Milyen sampont tettél be?
– Amit itthon is szoktál használni – mondtam most már enyhén ingerülten, nem szerettem, ha egyszem fiacskám rajtam éli ki a meccs előtti idegességét.
Nem semmi volt pedig megszerveznem, hogy minden, és mindenki a helyére kerüljön. Bea már az autóban ült, ölében ki más, mint Nyúl úr. Most értettem meg Indit, hogy elege van a dögből. Feri is beült már, és várja, hogy a káosz mögül felsejlődjön a nyugalom. Várhatja.
Indi Latyit vitte el egy osztálytársnőjéhez, mert nem lehet Ariellel együtthagyni. Egyszer maradtak csak kettesben. A szomszédok zord arccal álltak lakásaik ajtajában, színhátban, utána pedig vacsorázni voltunk, úgyhogy olyan éjfél felé tévedtünk haza, a gyerekek a nagymamánál. Már a liftből hallottuk az éktelen kutyaugatást. A szomszédok, amíg kinyitottuk az ajtót, mindenféle feljelentéssel és legyilkolással fenyegettek minket. A macska a függöny tetején lógott, és a kutya ugatta. Szegény kiscicám, ha lenne itthon állatpszihológus, igencsak rászorult volna. Egy világ omlott benne össze a kutyával szemben. Azóta hűvös tartózkodás jellemzi a kapcsolatukat.

Indi végre megérkezett. Kapja a cuccát, és már robogunk is. Péter mögöttünk, és még mindig a táskájában kotorászik.
– Mit nem találsz? – kérdem most már idegesen.
– Nem tudom – mondja a kérdezett, mire Indivel összenézünk, és majd meg halunk a nevetéstől.
Bepréseljük magunkat a Skodába. Indulás az uszoda elé. Péter itt átszáll a csapat buszába. Az edző katonásan terelgeti a nyakigláb ifjoncokat. Beának nem tudom miért, de tetszik a marcona férfi. Odamegy hozzá, és megrángatja a melegítője szélét. Párom, ugrásra készen, ha bántani merné, akár szóval is, pici lányt, az edző. De nem, a nagydarab mackó lenéz a kis csöppségre, és elmosolyodik.
– Na, miz újs kislány?
– Nyúl úr veletek mehet?
– Hát, ha akar. Bár nekünk már van kabalaállatunk. Látod? – mutat egy agyonhasznált plüsskutyára. Nyúl úr és Bea ezek után, persze engedélyünkkel, viharos sebességgel eltűnik a buszban. A fiúk, kivéve Pétert, agyonkényeztetik. Rövid idő alatt Bea kezében két tábla csoki is van. Falja. Már látom magamat este, ahogy beáztatom a lehányt ágyneműt.

Az edző kedvesen odalép hozzánk, és felajánlja, hogy csak menjünk utána, ők nagyon jól ismerik az utat.
Persze eltévedünk. A fiúk csörtetnek a buszról az öltözőbe. Bea az edző hóna alatt, nyulastul. Mire szólnánk, hogy nem kell bevinni a gyereket, elég, ha a nagy dög nyulat elrakják valahova, már el is tűnnek, és a szervezők nem engednek minket be utánuk. Szegény kislányom annyi meztelen fiúval egy légtérben!

Nincs mit tenni, beülünk a nézőtérre. Persze ismerős szülők közé. Várjuk a meccset. A férjem elmegy hamburgert, meg kukoricát venni. Beszélgetek a mellettem ülő anyukával, világéletemben utáltam, buta és teljesen el van alélva a saját fiacskájától. Végre kijönnek a csapatok. Péter mindenki fölé magasodik legalább egy fél fejjel. Hát nem gyönyörű? A kispadon a plüsskutya, Nyúl úr mellett Bea is ott feszít.

A meccs elég sima. Égnek a fehérváriak, mint az a bizonyos német épület a XX. század első felében. 5-1. Péter gyönyörű passzt kap, lóba, lóba, elered az orra. Az ellenfél nem bírja a stresszt, és orrba vágja kicsi fiamat. No, hisz! A szemén már kezdett látni, most az orra lesz a rendes duplája. Dulakodás, repülnek a sapkák, meg a pofonok. Anyai szívem háborog. Már az edzők is dulakodnak. Bea összehúzza magát a padon. Mindjárt sír. Feri be akar érte menni, mire a rendezők kivezetik. A bírók végre rendet tesznek. Mindkét edzőt kiállítják. Fel kell ülniük a lelátóra. A mi edzőnk meglátja az üres helyet mellettem, és oda ül.
– Mi lesz a lányommal? – kérdezem, mire ő bambán bámul rám.
– Semmi asszonyom. Nagyon jól érzi magát.
– De ott verekedtek mellette, már majdnem sírt.
– De most már nevet – mondja, és tényleg, a kis élő kabala nagyokat kacag a segédedző ölében.

Ferit nagy nehezen visszaengedik a lelátóra. A véres rongy semmi ahhoz képest, ahogy az edzőre néz, de nem szól semmit, hanem leül a hátunk mögé. Az emberhátrány meghozza a várt eredményt. 6-1.
Péter tovább játszik. Az ő góljával fejeződik be a meccs. 7-1.
Ülünk az autóban. Megyünk hazafelé. A hangulat kissé furcsa. Péter ég a győzelem tüzétől, orra pedig a fájdalomtól. Hál’ Istennek nem tört el, bár a jobbhorog, amit kapott, még Erdei Zsoltnak is dicsőségére vált volna. Bea csacsog. Végül is élvezte a kabalababaságot. Indi hallgat. Ő megérezte a szülei között lévő feszültséget. Feri pedig rám haragszik. Féltékeny az edzőre. Na nem miattam, hanem mert Bea egyfolytában róla beszél.

Na, így adja be az ember lánya, hogy nézzük meg azt a házat!