A te házad az én váram – Hazugságok hálójában 14.

‒ Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? Azt a szegény fiút elvitték! – Angelika vonalzó egyenes háttal ült az asztalnál. Úgy összeturkálta a szufléját, hogy az felért egy merénylettel.

‒ Nem lesz semmi baja, nem kivégzésre vitték. Csak alszik egyet. Mondtam már, reggel elmegyek érte.

Laca olyan nyugalommal beszélt a helyzetről, mintha mi sem történt volna. Pedig az történt, hogy az ijedt András, jelleméből fakadóan, azonnal bevetette hosszú karjaira erősített, csontos ökleit. Mivel nem volt B-terv, amelyben ilyen közjáték lehetősége szerepelt volna, ezek után Tomi, akinek András kétségbeesett hadonászása miatt letört egy foga, egyetlen jól irányzott ütéssel letaglózta a szerencsétlent. Minek következtében Angelika félig-meddig elalélt a megrázkódtatástól, a meglepően gyors reakcióidőt „futó” MIŐR-ös fiúk pedig szó szerint úgy összecsomagolták Tomit, mint egy hátizsákot, hiába is biztosította őket az együttműködéséről. A felvonuló rendőrök később átvették, és hátrabilincselt kézzel ültették autójukba az elkövetőt, miközben a megrendült Julcsi hisztérikusan követelte, hogy Andrást vigyék. Ami Andrást illeti, a rendőrök szemszögéből nézve ő mégiscsak a sértett volt, ezért ő nem is kapott rendőrségi fuvart. Helyette jó kedélyű mentősök hordágyra fektették, és beszállították a „baleseti”-re (ahol aztán megállapították, hogy a fiatalembernek megrepedt az alsó állkapcsa, és megsérültek a bal oldali állkapocsízület járulékos szalagjai is). Reggelig bent tartották. A háttérből Eszter is előlépett, és Julcsi végre úgy istenigazából kibőghette magát a vállán. Eszter Julcsi Orlandójával érkezett (akit Laca „bácsi” és Tomi az előző nap folyamán „meggyógyítottak”), így haza is tudta vinni a kikészült lányt. Természetesen Eszter „bérelte fel” Tomit a drasztikus közbelépésre; a fiú belement abba, hogy Julcsi felszarvazott barátjának adja ki magát. (Egyébiránt maga Eszter is alig hitte el, hogy rá tudta venni erre az öccsét.) (S igen, aki most felkiált, annak igaza van: már megint Eszter és az ő szerepjátékai!) A terv, amelyről Julcsi semmit nem tudott, az volt, hogy Tomi lármázik, jelenetet csinál, elrontja az estét, és András megszeppenve eltűnik végre a színről. Az azonban nem volt a terv része, hogy Tominak így elsül a keze. Ő tehát fogdában éjszakázott, a lányok nélküle kellett, hazatérjenek. Zsombika, amint értesült a történtekről, azonnal riasztotta az ügyvédjét. Eszter altatóval szedálta Julcsit, és egész éjjel mellette maradt, a lány a barátnője ölére hajtott fejjel sírta álomba magát. Laca készen állt röpülni, ha a lányok hívnák őt bármiért is, de az est éjjelbe futó további része e téren már eseménytelen volt. Ők tehát ketten maradtak. Angelika ugyan ragaszkodott hozzá, hogy ez a rémség teljesen tönkretette az estét, de Laca nem engedte, hogy az este valóban kútba essen.

‒ Különben is, hol voltál? Mi tartott olyan sokáig a mosdóban? – dohogott tovább Angelika. – Szükség lett volna rád.

‒ Miről beszélsz? – mosolygott Laca. – Épp idejében érkeztem.

‒ Idejében? A rendőrökkel egy időben jelentél meg.

‒ Hát, nem az a legjobb idő? Nyugodj meg! Minden úgy történt, ahogyan történnie kellett. És minden a legnagyobb rendben van.

Angelika mosolyogva bólogatott. ‒ Te állsz az egész mögött. Valld be!

Laca az asztalra tette a két kezét. ‒ Angelika! Fogalmam sincs, miről beszélsz. Egyet tudok: a „Lady in red”-et játsszák. – Azzal fölpenderítette a meglepett nőt a székéről, s mielőtt még az tiltakozhatott volna, már kinn is voltak a középen. Ők voltak az első pár. De a „tömegvonzás törvényének” (nem a newtoninak) megfelelően, nem sokáig kellett egyedül táncolniuk. Lassacskán mozgástól nyüzsgött a táncparkett, és Angelika, feledve zaklatottságát, kisvártatva már hátravetett fejjel, kacagva röpült Laca erős karján.

***

Feltőchy Kepes Angelika királynői léptekkel vonult végig az árkádos folyosón. Szerette érezni a hatalmát. Egy probléma ismét az ő jóindulatától függően oldódik meg. Emellett ebből a kedves kis történetből is jól fog kijönni, ráadásul így már ennek is ő, és csakis ő lesz a kulcsszereplője.
Az előző előtti nap estéjén, amikor megismerkedett Lacával, ezzel az ördögien angyali fickóval, és a beszélgetés fonala megindult, a gyerekek is szóba kerültek. A bohém módon szórakozottnak tűnő Angelika, mint az Laca számára hamar kiderült, a látszat ellenére, igencsak tapasztalt emberismerő és éles szemű megfigyelő volt. S természetesen Laca „bácsi” sem ma jött le a falvédőről, együtt tehát könnyen kiókumlálták, miféle csínybe gabalyodtak bele a fiatalok.

Angelika az első perctől gyanakodott már ott, a Huba utcai házban, de belement a játékba. Kíváncsi lett a játék tétjére, na, és persze a kimenetelére is. De azt azonnal látta, hogy Zsombor messze nem Eszter súlycsoportja. Szerette a fiát, de meg kellett állapítania, hogy ahhoz a súlycsoporthoz bizony ő pihekönnyű. Julcsi pedig nagyjából annyira lehet francia, mint ő maga. Nagyon ügyes, de tetten érhető. Az a szótlan gondnok pedig, az a jó kiállású munkásfiú (a múlt este „boxbajnoka”), éppen úgy gondnok, mint ahogy ő mezzoszoprán a milánói Scalában. Az a fiú szemmel láthatóan született alfa. Lassan érő, bizonyára valami félrecsúszott a gyermekkorában, de autodidakta fajtának látszik, és nyilvánvalóan az a sorsa, hogy elől járjon, nem pedig fő-lehajtva kullogjon hátul, szótlanul. Mindent egybevetve nagyon jó kis csapatot ismert meg, és nem volt nehéz kitalálnia a színjáték lényegét sem: Zsombika megint túllőtt a célon a nagyzoló füllentéseivel, és ő, a nemkívánatos, távoli anya, a váratlan betoppanásával rendkívül kínos helyzetbe sodorta az egyébként teljesen ártalmatlan fiát. Tiszta sor. De a barátai Zsombor segítségére siettek, és belementek egy őrült játékba, hogy megmentsék őt a „fekete bárány újbóli súlyos felsülésétől” az örökösen kritikus anyja előtt. (Igen, ezt is tudta magáról.) Angelika tehát két dolgot tehetett: 1. félbeszakítja őket, és ezzel elejét veszi a helyzet bonyolódásának (de azzal betetőzi Zsombor baklövését, és a fiú immár a barátai előtt borul teljes szégyenbe, és azonnal elmenekül… közülük is), vagy 2. belemegy a játékba, és úgy tesz, mintha bizony ügyesen megvezették volna (ezzel saját magát ügyefogyottnak tüntetné fel, de Zsombort nem érné szégyen a barátai előtt). És Angelika ez utóbbit választotta. Már csak azért is, mert ami a legfontosabb volt számára: a fiának vannak barátai! Nem is akármilyenek. Ebbe pedig ő semmiképp nem fog belerondítani, inkább megjátssza az idiótát.

Mindezt Laca „bácsi” is hamar megfejtette. Egy részét ügyesen kiszedte Angelikából, a többit kitalálta. Azután megbeszélték, hogy, jó, akkor tudnak és értenek mindent, de nem szólnak bele a fiatalok dolgába, mindketten azt játsszák, hogy egyaránt rövidlátók. Azonban Angelika és Laca „bácsi” is látta, hogy gyülemlik a baj, a teher a lányok vállán. Angelika már korábban is azon volt, hogy kijelentkezik, átköltözik egy másik szállodába, csak, hogy a lányok megszabaduljanak tőle, és föllélegezhessenek. De aztán ő és Eszter összefutottak Lacával (neki, aki egy jó tízessel idősebb a férfinél, aztán végképp „bácsi” nélkül), és Angelika megfeledkezett anyai nagylelkűségéről. Az aznap este és az éjjel pedig már történelem. Gyönyörű, feledhetetlen történelem.

Ami azt illeti, éppenséggel a tegnapi nap estéje is bővelkedett a feledhetetlen momentumokban. Az éjjel pedig, Lacával… nos, a varázslatos tündérmese, „Angelika meséje”, tovább folytatódott. Ezért is volt oly sugárzó az ábrázata. És persze küldetésének fölemelő tudata is csak úgy vibrált körülötte.
Amint belépett a szálloda igazgatójának impozáns dolgozószobájába, a két megszeppent alkalmazott már ott ült szótlanul, egy-egy odahozott széken. A HR-es hölgy úgy állt felettük, mint egy fegyőr. Mintha egy középiskolai jelenetbe csöppent volna, ahol két csínytevő teenager áll a szőnyeg szélén az igazgatóiban; azonnal olvadás közeli állapotba került, ahogy megpillantotta a két megviselt, szorongó leányzót. Mire gondolhatnak, mit érezhetnek most, szegénykék? Itt áll előttük az, akit csúnyán becsaptak! Nyilván a legrosszabbra számítanak. A lebukás önmagában már nem is olyan irritáló, mint inkább a következményektől való félelem. Hát, megérte ez az infantilis játék? A két lány egyöntetűen elsápadt, és hol egymásra pislogtak, hol őrá. Az igazgatóra rá se mertek nézni.

Az igazgató, magas, markáns jelenség, fürge udvariassággal hellyel kínálta a hölgyet, asztalának túloldalán. Ő maga azután megkerülte a tekintélyes méretű bútordarabot, és belehuppant felszisszenő karosszékébe. Még hátravolt a kávékínálás, köszönettel elutasítás, a titkárnő kötelező besurranása egy fontos üzenettel, diszkrét utasítások, az elmaradhatatlan „ne kapcsoljon be senkit!”, a hatalom prezentációja. Végre a tárgy is felszínre került. ‒ Feltőchy asszony… Angelika… – Angelika jóváhagyóan bólintott – azért volt szíves idefáradni, hogy együtt megvitassunk egy nagyon fontos dolgot. Mint azt tudni illik, amint azt házunk magatartás kódexe is tükrözi, körünkben, családunkban nagy hangsúlyt fektetünk az etikára, az erkölcsre. Rendkívül fontos tényezői ezek, meghatározó tényezői arculatunknak és belső rendszerünknek. Mi itt egy nagy család vagyunk, és ez a fogalom sok mindent elbír, de éppígy számos dolgot nem tűr. Szalai Editkétől tudom, hogy önnek, Forgács kisasszony, Júlia, ha megengedi, már jó ideje problémái vannak.

Julcsi ijedten kapkodta a fejét. ‒ Nekem? Problémáim? Nem, nem! Biztosíthatom igazgató úr, hogy ha vannak is problémáim, azok nincsenek kihatással a munkámra. Az utóbbi hetekben mindössze egyszer késtem, de az is technikai okokból adódott, az autóm…

‒ Én úgy értesültem, Júlia, hogy az ön problémái igenis kifejezetten a munkájával kapcsolatosak. Ami azt illeti, Angelika épp ezért van itt.

Julcsi hol égővörösre váltott, hol falfehérre. Hát, ennyi volt. Pedig milyen jó kis munkahely ez. A táj, az épület, a közeg. Mondjuk, András nem fog hiányozni, az biztos. De akkor is… oda ez a jó kis munka. Mi lesz most? Mi lesz ezután?

Eszter nem bírta tovább, és felállt. ‒ Igazgató úr! Minden az én hibám! Julcsi ártatlan!

Az férfi meglepetten nézett rá. ‒ Magam is úgy vélem, hogy Júlia ártatlan, de… hogy érti azt, hogy minden az ön hibája?

Mielőtt Eszter bármit felelhetett volna, Angelika közbelépett. ‒ Esztike arra gondol, hogy már rég szólnia kellett volna az ügyről. A munkahelyi zaklatás nagyon komoly dolog, amelynek rendkívül komoly lélektani… és jogi következményei lehetnek.

‒ Egyetértek – bólintott az igazgató, de pókerarca mögött, a gerince vonalában, alágördült az első verejtékcsepp. Lélektani hatások, jogi következmények! Csak a jogi következményektől mentsen meg az Isten! Más se’ hiányzik, mint egy kiadós zaklatási per! Hercehurca, kártérítés, sajtó! Na, nem!

‒ Munkahelyi zaklatás? – motyogta Eszter, és visszazöttyent a székére.

A HR-es hölgy lépett elő. ‒ Julika valóban megkeresett engem korábban a panaszával…

‒ Mennyivel korábban? – vágott a szavába az igazgató.

‒ Hetekkel korábban…

‒ Te jó ég! Elhangzott ez az értekezletek valamelyikén? Készült erről jegyzőkönyv? Nem emlékszem, hogy láttam vagy hallottam volna ilyesféle jelentést.

‒ Nem készült, igazgató úr.

‒ Miért nem?

‒ Én, hát… szóval, szóban figyelmeztettem a kollégát…

‒ Nem is igaz! – állt fel Julcsi, s egyúttal fölébe is magasodott a tömzsi személyzetisnek. – Nem is hitt nekem! Nem is foglalkozott az üggyel! Még kis híján engem utasított rendre! Épp csak azt nem mondta, hogy lehetnék csúnyább! És meggyőződése volt, hogy pusztán félreértem a kolléga viselkedését! Voltaképpen lehülyézett!

Az igazgató fölemelte a kezét. – Ha így volt, mert tegyük fel, hogy így volt…

‒ Nem így volt, igazgató úr! – hápogott a HR-es. – Én körültekintően megvitattam az ügyet a két féllel, és mérlegelve a hallottakat…

‒ Mondom, ha így volt – vette vissza mérgesen a szót az igazgató –, miért nem fordult hozzám?

Julcsi lehajtotta a fejét. Nem akart felelni. Talán mondja el, hogy nem szívesen kerülte volna meg a HR-est, mert tartott a rosszindulatától? Hiszen Szalai Edit egyetlen tollvonással kiveheti őt a recepcióról, vagy véget vethet a munkaviszonyának? Vagy mondja el, hogy tartott attól, hogy ha a HR-es nem foglalkozott az ügyével, akkor az igazgató még kevésbé fog foglalkozni vele, és inkább csak kellemetlen figyelmet vonna magára? Mondja el, hogy nem ő akart lenni a hisztis tyúk a személyzetben?

Az igazgató rászólt. ‒ Beszéljen bátran! Azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk és orvosoljuk a dolgokat. És emlékeztetném rá, hogy mi egy család vagyunk. Ön pedig családunk megbecsült tagja.

Julcsi fölnézett. ‒ Szóval, emiatt vagyunk itt?

‒ Mint az imént mondtam, igen.

‒ És Feltőchy asszony… Angelika is ezért van itt?

Az igazgató a befolyásos vendégre pillantott. ‒ Angelika volt szíves, és értékes információkkal szolgált számomra az ügyet illetően. Ha úgy tetszik, bár ez nem egy fegyelmi tárgyalás, az még odébb van – pillantott lesújtóan a személyzetisre – nos, ha úgy tetszik, Angelika beleegyezett abba, hogy értékes tanúvallomásával segítse a döntéshozatal folyamatát. Ami azt illeti, Mohácsy kisasszony, ha megengedi, Eszter, is ezért van itt. Az ő személyes beszámolójára is kíváncsi vagyok.

Eszter karon fogta Julcsit, és visszahúzta maga mellé a székére. ‒ Szóval… azt mondja az igazgató úr… hogy az ügynek, amiről szó van, Julcsi csupán mint sértett, az érintettje.

‒ Igen.

‒ Én pedig, mint tanú?

‒ Nagyjából.

‒ És aki a problémát jelenti, az egy olyan kolléga, aki szexuálisan zaklatja őt?

‒ Pontosan.

‒ Erről fogunk beszélni?

‒ Erről beszélünk, Eszter.

A két lány egyként vergődő szívéről ugyanaz a mázsás malomkő gördült le. Tehát, nem azért vannak itt, hogy Angelika kirúgassa őket a szemtelen kettős játék miatt. Azért vannak itt, hogy az igazgató teljes szigorával szembeállítsák András túlkapásait. Egy olyan befolyásos személy igazoló vallomása, mint amilyen Angelika, minden kétséget ki fog zárni, amennyiben megerősíti az ő állításaikat. Angelika tehát itt ül, tudja róluk, hogy egyszerű szállodai alkalmazottak, hogy becsapták, és mégis… a segítségükre siet. Ez az Angelika mégsem az, akinek hitték.

Eszter megkönnyebbülten sóhajtott fel. Megsimogatta Julcsi vállát. ‒ Akkor, kezdem én.

***