Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen körülmények között mit tudtunk vásárolni, és megérte-e? Nos tudtunk venni, és meg is érte. A ruházati szakma csecsemő, és gyermek árút, tréningruházatot, öltönyöket, és pólókat, legfőképpen kék-fehér csíkos tengerészpólókat, tízezres nagyságrendben. Büszke is voltam, amikor itthon a fél város tengerészpólóba járt a nyáron.
Az iparcikkesek hengerelt, húzott árut, horganyzott csöveket, lemezeket, zárakat, vasalásokat vettek.
A felsorolt termékek egyike sem képviselt csúcsminőséget, de a magyar szabványnak megfeleltek, megbízhatóak, olcsó árfekvésűek, és nem utolsósorban itthon könnyen értékesíthetőek voltak. Tehát a Bulgáriai üzleti utak hasznosak, és gazdaságosak voltak. Továbbiakban ilyen gazdasági témákkal nem is untatom az olvasót, hiszen utazásaink alkalmával történtek velünk más természetű, érdekesebb dolgok is.
Mindjárt itt van az első vacsora, amely egy étterem különtermében zajlott, tulajdonképpen itt ismertük meg közelebbről a bolgár kollégákat.
Igen a Direktor, aki nagyon hasonlított Kazal Lászlóra, nyugdíj előtt állt, de lelkében fiatal, fizikálisan is erős ember benyomását keltette. Az est folyamán több pohárköszöntőt is mondott, mindig konyakkal, és az italfogyasztással egyenes arányban hosszabbakat, kötelező volt vele inni, mert ha kiszúrta, hogy nem ittad meg az italod, mögéd állt és megfenyetett, hogy a fejedre önti, és nem a levegőbe beszélt, egyik munkatársának valóban a fejére öntött egy pohárkával.
Közben elmesélte, hogy miként lett a cég igazgatója, pedig nem is szakmája a kereskedelem,
Szóval a párt állította erre a posztra, mert partizán volt, mégpedig húsz évig?!
-Naívan oda súgom a mellettem ülő Csajbók Pista barátomnak, te hogyan lehetett húsz évig partizán?
-Biztosan eltévedt itt a nagy hegyek között, és húsz év után találtak rá.
Akkor ezen jót nevettünk, pedig az ötvenes években ez nálunk is így ment, és az elmúlt húsz évben is felerősödtek, nem a tudás, vagy rátermettség alapján történő kinevezések, szóval ismét szárnyra kapott a kontraszelekció, de ez egy másik történet, mi maradjunk még Bulgáriában.
A vacsora hosszúra nyúlt, vontatottan ment, finom lett volna minden, de a lassúság miatt minden elhűlt, és veszített kulináris értékéből. Az est végén megbeszéltük, hogy reggel nyolckor találkozunk az irodában, és megkezdődik a specifikáció, a megvásárolandó termékek kiválasztása. Mi ott is voltunk pontban nyolckor, a Direktor nagy ovációval fogadott, az illetékes osztályveztők félkilenc körül szédelegtek be, még egy elnézést sem kértek senkitől, rájöttünk, hogy a pontatlanság az itt természetes. Minek is siettek volna a mintadarabok délig sem kerültek elő, így kávézással, a raktárak újbóli megtekintésével ütöttük el az időt, ez persze módfelett idegesítő volt, legalább szokjuk a fordítva bólogatást. A bolgárok ugyanis fordítva bólintanak a fejükkel, mint mi, vagyis ha igent jeleznek, akkor vízszintesen jobbra-balra bólintanak, ha nemet, akkor függőlegesen le-fel biccentenek, ez először nekünk elég muris volt, de persze hozzászoktunk Délutánra, előkerültek a mintadarabok is, persze nem mind, de néhány, úgyhogy elkezdődhetett az érdemi munka, ami
a késődélutáni órákig tartott és a lehetőségeket is felmérhettük. Az itthoni, napokig tartó
felkészülésünk dugába dőlt.
Más volt a kínálat, mint amire készültünk, ez helyenként jobb volt, máskor meg kevésbé, de összességében jónak értékelhető. Ezek a megrendelések így mentek nap, mint nap, lassan és körülményesen, lényegében az egész ügylet nyolc-tíz óra alatt elvégezhető lett volna, de így csak napi két-három órát tudtunk dolgozni, mert mindig hiányzott valami. Végül is a negyedik nap végére sikeresen megoldódtak a problémák.
Vendéglátóink mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, beiktattak egy „szabadnapot”, és elvittek kirándulni, a kiruccanás célja a Rilai Kolostor megtekintése, és az onnan nem messze lévő vállalati üdülő bemutatása volt. Mintegy háromnegyedórás autókázással értünk a helyszínre
Folyt. köv.
16 hozzászólás
Kedves Zagyvapart!
Nekem akkortájt az volt az érzésem, hogy legekevésbé a munkáról szóltak ezek az utak. Persze minimális rész volt bennük, de leginkább kirándulás volt a résztvevők részére. Egy ok, amiért külföldre utazhattak. Igaz, én ilyenen sosem voltam, és tudom, hogy nem lehetett mindent elintézni telefonon és faxon. Úgy tűnik valóban benned sem a munka sikerének élményei maradtak meg, hiába készültetek fel szakmailag az útra. :))))
Szeretettel olvastalak!
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Azért felelősségteljes munka volt, gondold meg, tízmilliós nagyságrenben árut beszerezni, úgy hogy azokat el is lehessen adni nem volt gyerekjáték. Az ok amiért utaztunk az első részben kifejtettem, kizárólag gazdasági. Az pedig, hogy vontatottan ment a munka a bolgár mentalitásnak volt köszönhető.
Köszönöm, hogy olvastad, és véleményt is írtál.
Szia!
Életre szóló élményt szereztél ezzel a bulgáriai úttal. A vacsora sem lehetett semmi. Várom a folytatást!
Szeretettel: eszti
Kedves Rozália!
Egy más habitust, a miénktől eltérő kúltúrát megismerni számomra mindig élményt jelentett.
Köszönöm az értékelésed.
Kedves Zagyvapart!
Nagyon érdekes amit a bolgár mentalitásról írsz! Eszembe jutnak a saját tapasztalataim, amit az 1990-es pomorjei nyaralásunk alatt szereztem… Pld. nekem soha nem adtak sört az árusok. Odamentem a fehér bőrömmel, vörös, göndör hajammal, rámpillantottak, és már kezdtek is bólogatni: Njáma bira. Pár perc múlva ugyanahhoz az árushoz odament a férjem /nélkülem!/ a fekete egyenes hajával, barára sülve. Csak kimondta, hogy: dve biri, és már ingatta is a fejét buzgón ugyanaz az árus, és adta a két sört neki a pult alól! 😀
Náluk azon a nyáron omlott össze a szocializmus, pont amikor ott nyaraltunk. Elég érdekes volt. Talán kedvet kapok a megírásához, a Te sorozatodtól…
Judit
Kedves Judit!
Nagyon örülnék ha megírnád a Ti Bulgáriai élményeiteket, azt pedig, hogy ezt az én sorozatom inspirálja nagyon megtisztelő.
Elárulom, hogy a Barterjárat c. sorozat megírásához Te adtad a végső lökést azzal, hogy a Két hónap New Yorkban c. művem utolsó epizódjához írt hozzászólásodban azt kérted, hogy "utazzunk még". Hát most ezért utazunk, utólag is köszönöm Neked.
Élvezettel olvastalak.És várom a folytatást.A biccentésről csak annyit,hogy Óromániában( ahogy ők emlegetik:Regát) is honos a szokás.valoszínüleg bulgár behatás.Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
Köszönöm, hogy olvastad, és kösz. a csillagokat is, nem tudtam, hogy a Regátban is fordítva biccentenek. Máris itt a folytatás.
Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Mindig érdekes idegen országokban megfordulni, sok tapasztalatot gyűjt az ember. Időnként furcsa, számunkra ismeretlen sokásokkal találkozunk. Úgy látszik, tőlünk délebbre az emberek lassúbbak a munkában, ugyanaz tapasztalható volt – legalább is számomra – Olaszországban. Talán a melegebb éghajlat okozhatja.
Az biztos, hogy az ún. szocializmus idején lefolyt látogatásoknál igyekeztek a vendéglátásra nagy gondot fordítani, különösen az étkezésre, s bizonyos jeles helyek bmutatására. Most már minden másként van, minden a pénz körül forog, és a tampót is ez mozgatja gyorsabbra.
Várom a folytatást.
Üdvözlettel: Kata
Ez valóban így van. Mindíg is érdekelt más kultúrák szokásainak a megismerése, és összehasonlítása a miénkkel. (Azért a hazait jobban szeretem).
Köszönöm hozzászólásod.
Kedves Zagyvapart!
Azt gondolom, ezt a mai viszonyok között nem lehet megtenni. Már mindenki arra törekszik,hogy gyorsan bemutatni a termékeket, letudni a megrendeléseket. és kidobni a kedves vendégeket. De azt hiszem ezekről a megrendelésekről 25 év után nem fog írni senki, olyan feledhetők.
Azért gondolom ti élveztétek is a kiküldetést!
Jó volt olvasni, Kellemes emlékeket ébresztett fel bennem is.
Köszönöm az élményt! Ugrok a következőre!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
Bionyára nem, nagyot változott a világ és nem minden a jó irányba halad, valóban olyan személytelen lett a kereskedelem is.
Köszönöm értékes hozzászólásod.
Bevallom, hogy a harmadik részt azzal a gondolattal fejeztem be, hogy nem tartottam irigylésre méltónak a helyzeteteket. A felelősségre gondolok, a vásárlási kényszerre, ott, ahol nincs igazán megfelelő kínálat. Bóvlit mégsem hozhattatok a jó magyar árukért.
Változatlanul tetszik az írásod. a.
Ez így is volt, nagyon meg kellett nézni, hogy "mennyi az annyi"?
Köszönöm, hogy megtiszteltél, és örülök, ha tetszik.
Üdv.: Zagyvapart
Unatkozni nem lehetett, s az ebéd lassúsága , szerintem nagyon egészséges, mert nem nyeli le az ember 5 perc alatt, mert szorítja az idő…))))
Mindig is irigyeltem a lassan evőket, mert minket rászoktattak 5 perc alatt megenni, s utána dolgozni….))) Tetszik ez a rész is…
Lyza
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy tovább olvasod, annak pedig nagyon örülök, hogy még tetszik is.
Szeretettel: Zagyvapart.