Családi szeretet – részlet 2.

– Mit tudtál meg az áldozatról? – kérdeztem ásítva a kórboncnoktól. Fiatal, jóképű férfi volt, akivel korábban még nem találkoztam. Talán ha nem lettem volna ennyire rohadt fáradt, megkérdeztem volna, hogy mit keres egy ilyen helyen, ahelyett hogy mondjuk modelkedne. De mivel az éjszakát ébren, egyetlen óra alvás nélkül töltöttem, most túl fáradt lettem volna egy kóbor numerához.
– Semmi különöset. Az áldozat harminckilenc éves, fehér férfi. Egyetlen golyóval végeztek vele, ami pont a szívén találta el. Rögtön meghalt. Viszont napok óta alig ivott, közel volt a kiszáradáshoz. Ha nem ölik meg, akkor sem húzta volna sokáig. Néhány növényi rostot találtam a csuklóján, amiből arra következtettek, hogy a halála előtt egy rövid időre megkötözték. Talán csak pár órára, mert a csuklója nem volt sebes, csak egy picit horzsolt. Nem is próbált szabadulni.
– Vagy nem tudott.
– De, ha erőlködött volna, meg tudott volna lépni, csak hogy nem akart. Nem volt szorosan megkötözve, mert a horzsolások nem túl mélyek. Szóval olyan kötelet használtak, amit kisebb erőfeszítéssel is el lehetne szakítani.
– Tehát ismerte az elkövetőt, és bízott benne. – állapítottam meg.
– Igen. Annyi még, hogy közvetlenül a halála előtt nemi életet élt.
– És találtál valamit ezzel kapcsolatban?
– Sajnos nem. Óvszert használtak, amit aztán eldobtak. Anélkül pedig semmire sem megyek. Ha esetleg megtalálnák, többet tudnék mondani.
– Kösz a segítséget. Ha valamit még megtudsz, kérlek, azonnal szólj fel. Viszlát! – búcsúztam el, és sietve hagytam el a szobát. Soha nem szerettem a halottakat, és nem is fogom. A levegő itt, a patológián sokkal hidegebb volt, mint bárhol máshol az épületben. Ráadásul a fertőtlenítő szag már most beleitta magát a falakba, pedig alig fél éve költöztünk át ebbe az épületbe, amit az önkormányzattól kaptunk. A kórboncnokok az alagsorban rendezkedtek be, akárcsak a régi épületben. A rendőrségi irodák, köztük az enyém is az emeleten kaptak helyet. Az ötödik, a legfelsőbb emeleten pedig az irattárat lehet majd megtalálni, ha valaha is átszállítják ide a korábbi ügyek aktáit. Liftet ugyan nem szereltek fel, de így legalább fittek maradunk majd a sok lépcsőzéstől. Sokak szerint úgy is csak fánkot zabálunk egész nap.
Az irodám nem volt túl nagy, és nem is egyedül birtokoltam. Egyik kolleganőmmel, Madge-gel, osztottam meg, akivel mellesleg ki nem állhattuk egymást. Hogy miért, a mai napig nem tudom. Talán a vetélytársat látta bennem, de aztán bebizonyítottam neki, hogy én vagyok a jobb. A férje le is lépett tőle pár napra, velem. Mikor pedig Bobbal visszatértünk az erotikától fűtött kiruccanásunkból, Madge már ki is pakolta az összes ruháját a lakásuk ajtaja elé, a gyűrűjével együtt. Persze a szerencsétlennek nem volt hova mennie, de ez kit izgatott, hisz már nem volt nős, és így nem lett volna semmi izgalom az egészben.
Ő már ott ült az asztalánál, a csinos kis kosztümében és szolid sminkjével, amit úgy utáltam benne. Egy köteg papírt tanulmányozott, amire különböző színű filctollakkal rajzolgatott. A filcet úgy tartotta az ujjai között, mint a cigarettát szokás, pedig nem is dohányozott. Bezzeg én.
Az én asztalomon is tekintélyes aktahalom terpeszkedett. Csak fintorogtam egyet, méltatni nem is volt kedvem a rengeteg olvasnivalót. Köszönés nélkül leültem, és az ölembe vettem a legfelső mappát. Még a tegnapi nap folyamán gyűjtögettem össze a számítógépes adatbázisból a legutolsó áldozatéhoz hasonló ügyeket. A titkárnő nem kis örömére pedig kis is nyomtattam mind a közel kétezer oldalt. Hiába, ha egyszer a szemeim nem bírják elviselni a számítógépet?! Arról pedig végképp nem tehettek, hogy az aktákat még nem szállították át az új helyükre.
– Hysteria! Madge! Gyertek! Eligazítás! – szólt be Mark az ajtón. A férfi, aki mellesleg a volt társam volt, enyhén kopaszodott, és egy csöppnyi sörhasa is megfeszült a szűk ingen, amitől kissé mackós alkatúnak tűnt, viszont termetével ellentétben rendkívül fürgén mozgott. Ezt, egy késő éjszaka, amikor mindketten tovább maradtunk bent, be is bizonyította a készülő irattár hátuljában. De miután kiderült a mi kis titkos légyottunk, valahogy feltűnően került engem, és ha véletlenül valamit meg kellett beszélnünk, akkor is hűvös volt velem.