… nagy leszek egyszer, talán bölcs és felnőtt is. Külön fehőm lesz az égen, mert még az is lehet, engem is szeret az Isten.
Ülhetünk ott együtt is, megengedem, hogy karjaidba zárj, s hogy kényeztessen minden szavad. Akkor és ott majd nem számít a világ, mit gondolnak. Együtt készíthetünk el egy szebb jövőt, és alakíthatjuk e roncs világot a menekülők számára, szép virággá. Befogadhatunk minden hontalant és árvát, aki csak utunkba kerül. Ezt az önfejű világot, amelyben most élünk pedig itt hagyjuk, magára, egyedül. Talán csatlakoznak majd, s nem maradnak sokan, egyszer csak elfogynak azok, akik fölött hatalmukat élvezik. Mi pedig építünk valamit, ami mindennél jobb, minden féltve keresett szónál, minden rejtett boldogságnál, még ha bolondság lesz is belőle. Nem is kellene más, elegek lennénk mi, és tudnám, hogy te is ezt akarod, mikor a karod felém nyújtod… és nem engedsz már ölelésedből, szóhoz sem jutok. Nekem még annyi mondanivalóm lett volna, még annyi mindent nem osztottam meg veled, de a legfontosabbat már igen, az életemet. És mondod, ez pont elég, s már levegőhöz sem jutok, úgy közeledik felém árnyékod, mely boldogságot vet rám és fényt. A sötét árnyékoknak vége, csak a múlté, hagyjuk, hogy ő is kapjon valamit, de vajon elég-e neki a düh és a tévhit? Mindegy, most ez sem számít, kettőnké a világ, egymásban ringatózni, ez amit régen vársz, ahogy én is. Nincs többé félelem, nyomorba döntő magány… csak te vagy és én. Betörnék a szívedbe, hogy lássam komolyan gondolod-e, de nem éredekel, most csak a percnek élj, szól bennem a félénk, ám határozott én. Önző lennék, mert keresem és vágyom a személyedre a puszta jelenléted, simogató kezed, ami kitudja hol tart, elvarázsol és túl visz ezen a keserű jelenen? Lehet, lehet nem is tudom mit teszek… talán még csak nem is érzékelem a súlyt a vállamon, hisz te levetted, azt mondtad szeretsz, nagyon. Súgtad és én elhittem, mert a szó mely oly könnyen elszalad, mint a perc akárhogy suttogod, a szívemben harsogva szól, és újra és újra csak ismétlődik, nem tudom megunni.
Lassan ébred a nap, felkel minden, s megint rájövök félek egy álmodozó maradok mindörökre.
3 hozzászólás
Natali – Natali, csak álmodozz, de másról is. Kedvesen írtad le álmodozásodat. Azonban van egy javaslatom, a legjobb indulattal: Jól fogalmazol, szinte hibátlanul, azonban mielőtt fölteszed a munkádat, olvasd el legalább mégegyszer. Két helyen találtam elütést, nem helyesírási hibát! Ha többször elolvasod, ezt is észreveszed.
Sokat írál, gyakorlat tesz mesterré!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen lelkesen olvasgatod alkotásaimat… olyan jó, úgy felmelegíti a szívemet! Köszönöm a jó tanácsokat is! Üdv!
Talán nem is olyan álom ez, hisz meg lehet találni Őt. neki úgy gondolom tényleg elég lesz ha megosztod vele az életedet…és nwm is éri be kevesebbel, ez ugyanis szerintem a legtöbb amit adhatsz.