Egy nő két férfi…

…azt hiszem néhány hónapja szereltem le a népi hadseregből, és visszatérve a munkahelyemre éppen nem volt „szabad” körzet, ahol berendezkedhettem volna. Ezért az éppen szabadságon vagy betegállományban lévő kollégák munkáit csináltam meg. Így aztán egyik, akkor még nagy magyar vállalat telefonközpontjában vertem fel az ideiglenes táboromat.
Nagyon jól összebarátkoztam az egyik telefonközpontossal, amolyan második fiának tekintett, mindig kávét főzött nekem – már akkor is kávé függő voltam -, ha reggel érkeztem, megkérdezte, hogy ettem e, és ha azt mondtam, hogy nem, akkor egyszer csak eltűnt, és egy rögtönzött szendviccsel tért vissza. Olykor már kellemetlen volt, nem akartam, hogy rám költse a pénzét.
Sokat beszélgettünk, a világ dolgairól, emberekről, közös ismerősökről. Mindig óvott a politikától, azt mondta, hogy soha ne politizáljak, mert a munka miatt még senkit sem akasztottak fel, de a politika miatt már igen. ( biztosan oka volt ezt mondania, de erről soha nem beszélt )
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért él egybedűl, – még így is az ötvenes évei végén is egy nagyon szép asszony volt, olykor engem is felhevített, bár mindig sötét ruhákban járt, mintha titkolna, rejtegetne valamit, vagy az üresen eltékozolt éveket siratná, haját szorosan hátrafogta a tarkója fölé csavart kontyban, ami egyfajta eltökéltséget, elszántságot kölcsönzött egész lényének. ( Fura, hogy az a hebrencs minden-lében kanál nő volt a legjobb barátnője, aki néha-néha egy friss pletyka erejéig benézett a telefonközpontba )
– Miért élek egybedűl? – kérdezett vissza, mintha csak magától kérdezné. A fiam három éves volt, – kezdett bele, a tenyerét nézegetve, mintha csak onnan olvasná a történetet – amikor a férjem munkába indulva visszafordult az ajtóból és azt mondta, hogy este ne várjam, nem jön haza. Azt hittem, hogy viccel, de este tényleg nem jött haza, aztán másnap sem és soha többé.
Ott maradtam a pici gyerekkel, az otp kölcsönnel, a befejezetlen házzal egyedül. Nem volt mese el kellett menjek dolgozni, akkor kerültem ide. Talán egy éve dolgozhattam itt, már éppen haza készültem, amikor leállt a telefonközpont. Az egész telepen elnémultak a telefonok. Nagy nehezen a portással ki tudtam nyittatni az igazgató szobáját, – csak egyedül neki volt közvetlen városi vonala – és felhívtam az ügyeletet. Nem biztatott semmi jóval a diszpécser, fizetés nap volt, majd ha bejelentkezik az éjszakás ügyelet, küld valakit, addig várjak. Vagy két óra múlva meg is érkeztek. Két kollégád, az egyikkel éppen a múlthéten voltatok itt együtt. Már mindkettőben volt rendesen a havi fizetésből. Negyed óra alatt megcsinálták a hibát, aztán kiültek nekem ide próbálgatni a központot, és közben kérdezgettek, hogy előkerült e a férjem, meg hogy nem hiányzik e a szex ennyi idő után, satöbbi. Aztán az egyik a hátam mögé lépett, mintha valami hibát látott volna a kezelőasztalon, a vállamra tette a kezét, ami aztán kezdett a mellem felé csúszni. Megfogtam a kezét, próbáltam félrelökni, de akkor már a másik keze is rajtam volt, és nyomott vissza a székbe. Erre a másik pattant is, ráfordította a zárat, a kulcsot betette a zsebébe, aztán már ott térdelt előttem és túrt is könyékig a szoknyám alá, dugta a mocskos ujját a lábam közé, aztán feltettek az asztalra és mindketten megtették amit akartak…..én megbénultam, sem ellenkezni sem kiabálni nem tudtam.
Kinek is kiabáltam volna itt, az alagsorban. Nem volt itt rajtunk kívül senki. Csak némán tűrtem ahogyan sörgőzösen, csorgó nyállal belém hatol az egyik és azután a másik, és közben egymásnak mondogatták, hogy na most jól lepókhálózzuk a …szatlan ….vát, most megkapja amit a fértétől nem kapott meg….
Én csak a fiamra gondoltam, vajon ki megy érte az óvodába, mi lesz vele és csak annak az ingaórának a másodpercmutatóját figyeltem, – ott a hátad mögött, fiam -, hogy hányszor ballag még körbe mire véget ér ez a rémálom.
Aztán amikor végeztek és indulni készültek még megfenyegettek, hogy kirúgatnak, ha bárkinek is eljár a szám, mert azt fogják mondani, hogy én ajánlottam fel magam pénzért…erre akkor meg egyébként is nagyot ugrott az akkori igazságszolgáltatás…nem volt mit tenni… le kellett nyelni a szó valós és átvitt értelmében egyaránt…
Na fiam, a múltkor kérdezted, hogy miért nem jár az a szép óra, ezért nem. Annak előtte minden pénteken húztam fel, mielőtt elmentem volna haza. Aznap péntek volt.
Hát ezért élek én egyedül, pedig szeretem a férfiakat hidd el, de nem megy. Már annak is örülök, hogy a napi ötszöri-hatszori fürdés már csak egy-kettő és ehhez is évek kellettek….és lassan a hatvan leszek