A sötétség átszellőzik tudatunk apró párabuborékain. Lecsorog a villanyoszlopon, bevonja a kábelt, s a rajta ülő madarat. Észrevétlenül, foltként terpeszkedik az aszfalton, s feketére festi a füvet. Átfolyik az árkon, s felfröccsen mészfehér házainkra. Onnan cipőtalp hurcolja tovább, s már a padlót pecsételjük vele. Gyászillatú lepedőbe töröljük, majd alábújunk, hogy fekete álomra hajtsuk fejünket végül.
Éj 2017
By zsarátnok
4 hozzászólás
Nahát István, erre a sötét éjre még így nem is gondoltam (kétszer olvasós kilátástalansága) de érthető!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen, kedves Ica!
Szeretettel: István
Prózaversnek is beillik. Nagyon különleges képeket használsz, nagyon tetszik.
Üdv: Klári
Most, hogy mondod. 🙂 Köszönöm szépen.
Szeretettel: István