Érdek – folytatás

1. fejezet

"Nehéz idők nehéz döntést követelnek"

(1820, 05. 03)

A hír, hogy Miss Ametisst Jaques férjhez kíván menni, apja, a lord kérésére, futótűzként terjed mind az alsóbb polgári körökben, a belfasti középosztályban, de még a főnemesek körében is. Az egész város tudta, mennyit változtatna egy gazdagsággal kecsegtető érdekházasság a Jaqes-klánon. Az egykor nagy vagyonnal rendelkező bárói família nagyon elszegényedett. Több, mint fél évtizede nélkülözniük kellett lord Gaibron múltbéli ballépése miatt. Akkoriban Gaibron báró és felesége, Mariane báróné Dublinban élt, két lányukkal. Lady Mariene harmadik gyermekükkel volt várandós.
A lord szívesen hódolt legkedveltebb szenvedélyének, a kártyajátéknak, s ez okozta bajukat: A családfő merészsége és konoksága addig nőtt, hogy végezetül megtette tétnek saját kastélyát és pénzének nyolcvan százalékát. Azt hitte, nem veszíthet, de tévedett. A súlyos vétek még nem is lett volna akkora tragégia, ha a család nem áll nemzedékek óta az angol királyi tanács szolgálatában. A király mégis megkegyelmezett nekik és viszonylag elnéző volt Gaibronnal szemben. Az állapotos lady-re való tekintettel felajánlott számukra egy vidéki kúriát, történetesen Belfastban. Cserébe viszont fizetniük kellett bizonyos összegeket, éppen annyit, ami mellett megélhettek. A feltételt csak kis idejig tudták teljesíteni, s minekutána ennek sem bírtak eleget tenni, az uralkodó a rangjától is megfosztotta Gaibront… A régen arisztokrata körökben mozgó férfit valósággal kirekesztették addigi társadalmi helyéről. Az állami tanácsadóhoz nem méltó és nem illő viselkedése után a lordnak számolnia kellett azzal, hogy nem csak ő, hanem felcseperedő gyermekei is komoly lehetőségektől esnek el.

– Előbb-utóbb sor került volna egy érdekházasságra. Nem hittem, hogy ily' komoly a válságunk, de fel kellett készülnöd rá, hogy ez fog következni. – Mondta fájó szívvel a rangfosztott nemes, reggeli közben. Felesége és három gyermeke társaságában ült a kúria fényes, kicsi étkezőjében. A ház mindenese kitálalta az ételt, aztán munkája végeztével elköszönt, s távozott.
Lady Mariane a vele szemben ülő úrihölgyre nézett. Ametisst viszonozta pillantását.
– Anyám, apám, mégis mit tehetnénk most? – Sötétkék szemeiben a kétségbeesés sugara vilant. Édesanyja lesütötte szemét. Lágy vonásai, kedves arca részvétet árasztottak.
– Nem egy vihart vészeltünk már át együtt, ti is tudjátok. Nehéz idők járnak ránk mostanság, és mindenképpen szembe kell néznünk ezzel a problémával. Mindannyiunk érdeke, főlg a tied, Tissy. Ha sikerül gazdag férjet találnunk neked, kitörhetsz a nyomorból. – A nő átnyúlt az asztal felett és megsimogatta lánya kézfejét. Ametisst hálásan tűrte, majd apjához fordult.
– Apám, négy hét túl szűk határidő, és ez még annyira új nekem. Nem járok társasága. Nem vagyok felkészülve a merev, protokollhoz szokott életre. Kérj haladékot, könyörgöm! – Kérlelte fátyolos hangon, remegve. Megmarkolta teáscsészéjét, s nagyot kortyolt a gőzölgő italból.
– Nem kapunk több haladékot, ez volt az utolsó. – Hárította el Gaibron. Belebámult tányérjába.- Tegnap este személyesen lord Arch jött el hozzám. Ismerhetitek. – Mariane és Ametisst bólintott.
– Aki majdnem hat éve a helyedre került. – Helyeselt felesége. Az asszony összevonta szép szemöldökét. – Ez furcsa. Ezidáig csak küldöncök jöttek a nevében. Képmutatás volt részéről, hogy nyíltan beállított és megfenyegetett. – Gondoktól felhős tekintete még jobban elkomorult. A lord arrébb tolta az ennivalót, s megvakarta állát.
– Képmutatás vagy sem, úgy vélem, elég világosan megmondta a magáét. Amíg megteheti, mindig az orrom alá fogja dörgölni az a zöldfülű víkomt, hogy a maga grófi származásával félrelökhetett a posztjáról egy bárót. Az pedig, hogy álcázott érdeklődést mutat Ametisst iránt, melynek hátterében lenézés van, végleg felháborít! Gyermekem meg kell értened. A kényszerházasság eltörölné a szégyenfoltot a nevünkről. Tudom, nem kérhetem számon rajtad a saját hibámat, de ha fontos neked a jólétünk, járulj hozzá minimálisan az előttünk lévő teendőkhöz. – kérte most a lord a lányt. Gaibron csodálta a kisasszony nyugodtságát. Ametisst mindig egy nemes lányához méltóan fogadta a sors ajándékait, vagy pofonait. Nem volt benne félelem, nyitott volt a változásokra, és nem harcolt a lehetetlen ellen. Gyerekkora óta hozzászokott, hogy nem kaphatja meg folyton, amit akar. Ezért nem küszködött most sem, inkább hallgatott az észérvekre. Zavartságát nem mutatta senki elött. Reményt nem nagyon táplát jövőjével kapcsoltaban. Nem sejtett sok jót, s titokban persze iszonyodott a kényszertől…