Hannibál – Kalózrege III. Fejezet

Pár pillanatot vártak, mire sikerült feltörnie a Birodalmi katonáknak a hátsó raktérajtó zárkódját és kinyitották. Ők a raktér alatt várakoztak. Amikor úgy érezték, eleget engedtek már be, felpattantak a padlólemezek és az elitkatonák halomra ölték a birodalmi harcosokat. Esélyük sem volt. Lerohantak a Raktér pallóján és a dokkcsarnokban találták magukat. A hátuk mögött James kiborg karjába épített nagy erejű lézerrel egyből tüzelni kezdett a magasabb szinten álló őrökre. A többiek a padlószinten irtották a katonákat, akiknek nem sikerült időben elmenekülniük. Conner és Kelli átrohantak a csarnokon, és beléptek egy ajtón. James körüljárta a hajót. Nem voltak rajta külsérelmi nyomok, de nem is számított rájuk. Ekkor vett észre valakit. Egy vadászgépből kapaszkodott kifelé, és szájával hangtalanul formálta a „Segítség!” szót. A gép is figyelemre méltó volt. Odalépett hozzá, és ekkor ismerte fel a majd száz éve nem látott arcot. Unokaöccse volt. Jonathan. Gyerekkorában szinte ő nevelte föl. Olyan volt neki, mintha a fia lett volna. A fiú elájult. Vállára vette és becipelte az Excaliburba. Intett Jimmynek, Harrisnek és Franknek, hogy rakják be a vadászt a hajóba. Azok teljesítették a parancsot. Kevin követte a hajó belseje felé. Szerette az öreget, ezért nem akart a kommandósok előtt vitatkozni vele, de volt egy szabály. Nem vesznek fel sebesülteket. Amikor beléptek egy oldalkabinba, rákérdezett.
– Mit csinálsz? Ismered a szabályt. Nem? – Erre James ránézett, gépszeme nem tükrözött érzelmeket, Kevin mégis valahogy érezte, ez a pillantás egy ember szeméből jelentene valamit. Az kiborg csöndesen szólalt meg.
– Ez itt Jonathan. Már meséltem róla. – Kevin szeme elborult, aztán egyetlen szó nélkül kilépett a kabinból. Mikor kiért a raktérajtóhoz, a kommandósok futva jöttek vissza. Kelli zihálva mondta.
– Lezártuk az ajtókat. A dokkjaikhoz nem férhetnek hozzá. A hangárajtó 18 másodperc múlva nyílik, addig ki kell jutnunk erről a hajóról. A vonósugarat tönkretettük, az önmegsemmisítő rendszer egy perc múlva darabokra tépi a hajót. Most viszont siessünk, mert az Equador megsérült. Már nem várhat ránk sokáig. – Felszálltak. Kiröppentek az űrbe. Szabadok voltak. A csatahajó több ezer főnyi legénységét halálra ítélték, de ez volt az Univerzum törvénye. Csak a legerősebb maradhatott életben. James egy pillanatra eltöprengett ezen, de egyetértett a döntéssel. Az anyahajó nem maradhatott életben. A központi számítógépében tárolva voltak az Excalibur adatai. Ha ez tovább jut bármelyik őrjárat tíz parsec távolságból észreveszi őket a hajó nyomjelét ismerve.

A kapitányi kabinban három ember állt. Csend volt. Feszült csend. Majd nagy sokára Hannibál szólalt meg.
– Mi az hogy nem tudod kinyerni az adatokat a vadászból? – Hitetlenkedő hangjában nem volt vád, csak csalódottság.
– A vadász központi számítógépét úgy építették, hogy minden adatot a pilóta agya tárolt, hogy semmiképpen ne juthasson ellenséges kezekbe az információ.
– Itt a pilóta. Nem?
– Igen, de a vadász megsérült és ezzel a pilótát megkötő biztonsági protokoll törlődött. Minden rendszer átállt alapállapotra. Semmilyen adat nem maradt a flottáról, csak amit a visszatérés közben rögzített. Az anyahajó, aminek a jelét felvette, elpusztult, így nem tudunk vele mit kezdeni. A töredékes jelek, amiket a többi hajótól kapott, ötven százalékos valószínűséggel visszafejthetők.
– Szóval van egy sérült vadászunk, amit a pilóta nélkül nem tudunk használni. Van hozzá egy 3 órája ájult pilótánk, és van adatunk 8 anyahajóról, amikkel gyakorlatilag nem tudunk mit kezdeni, mert vagy használhatóak vagy nem. – Foglalta össze a kapott információkat Hannibál.
– Gyakorlatilag igen. – Adta az őszinte választ James.
– Mi van a flottával? – Fordult most Kevinhez a kapitány.
– Vesztettünk. Fatális vereség volt. A felvonult ellenséges erő több mint tizenötszöröse volt a vártnak. Egy anyahajóra számítottunk és helyette kilenc érkezett. Olyan erőket csoportosítottak át, ami a becslések szerint legalább a teljes Birodalmi flotta egytizede. De ehhez képest… – Hannibál közbevágott hideg, metsző hangon.
– Ne! Történelem leckékre nincs szükségem. Tisztában vagyok a galaxis erőviszonyaival. A tényeket kérem! Mennyit vesztettünk?
– Hétszáznyolcvanhat szövetséges hajó maradt ott a velünk érkezettekből. Az első hullámból tizennyolc erősen sérült bárka érkezett meg a találkozási pontra. Több mint százról tudunk, akik visszatértek az anyavilágaikra. Négyszázharminc hajó az első hullámból a megérkezésünk előtt távozott az ütközetből. Ezek közül egy sem jelent meg itt. Ez azt jelenti, hogy a szövetségeseink mintegy ötvenkét százaléka elpusztult, vagy hajóit vesztette, huszonkét százaléka nem jelent meg a találkozási ponton, róluk lemondhatunk. – Hannibál pillanatokig számolt csak.
– Tehát a teljes szövetséges flotta hatszázötven átépített teherhajó egy cirkáló és az Excalibur, ami akármennyi pénzt is öltünk bele, továbbra is egy egyszerű teherhajó maradt jól felfegyverezve.
– Hatszázharminckét teherhajó van jelen és a Drénei flottája teljes számban megérkezett, bár két hajójuk olyan sérüléseket szerzett, hogy csak szárazdokkban javíthatók.
– Végre egy jó hír. A Drénei még nálam is régebben van a szakmában. Ő egy hűséges parancsnok. Csak kicsit már kiöregedett. – Elrévedt egy pár pillanatra a múltban, majd megszólalt visszatérve a szokásos parancsoló stillusához. –
Rendben. Mennyi idő az Equador és az Excalibur javítása? – James ismét elemében volt.
– Itt csak jó hírekkel szolgálhatok. A sérülések csúnyák, de nem végzetesek. Huszonkét óra és újra harcképesek leszünk. – Hannibál elgondolkodott.
– Húsz órát kaptok. Az Excalibur kapja vissza a térhajtóművét! Több nyílt csatát egyelőre nem vállalhatunk. A vadászokat két óra múlva őrjáraton akarom látni. A parancsnokokat gyűlésre várom három óra múlva. – James és Kevin bólintott, és távozott a kabinból. A nagy Hannibál leült az íróasztalához, utasította a számítógépet hogy zárja le az ajtókat, és kihúzott egy rejtett fiókot. Egy nagyon régi poros kitüntetésgyűjtemény került elő, mely a Birodalmi admirálisáé volt egykor akit George Claystone néven ismertek. Volt ott még valami. A galaxis egyetlen bolygóján sem megtalálható ércből készült apró jelvény. Kisebb volt az arany csillagoknál, melyek az üveg mögé a vitrinbe voltak zárva és számuk az admirálisi rangot mutatta. Az egykori admirális csöndesen könnyezni kezdett. Meglátszottak a ráncok rajta, és látszott, hogy a nagy Hannibál vénségesen vén. Öregebb mindenkinél, aki az emberi bolygók földjét tapodja.