Kirándulás közben

Lágy tavaszi szélben ring az erdő. A tó vize enyhén bodros, ahogy a fuvallat átjárja. A strand még üres, csupán egy idősebb, kopasz férfi napozik a mélyen benyúló félszigeten árválkodó padon. Fejét a nap felé fordítja, nem törődik a bőrét érintő légáramlattal. Kezében keresztrejtvény, éppen rátalált egy bonyolult szó megoldására. Apró, hosszúfarkú madarak kergetőznek a parton, míg jelenlétünkkel meg nem zavarjuk a boldog idillt. Lépteink neszére riadtan menekülnek a magasba, majd néhány perc múlva újra visszatérnek a kavicsos ösvényre. A hegyoldalban fehér és kék ibolya virít, odvas keltikékkel versengve a napsugárért. Rátalálunk a botanikai tanösvényre, ami a fűszer-és gyógynövénykerthez vezet. Megyünk a két kis patak közötti erdei úton, fölöttünk rügyező fák hajladoznak. Előbújt a szellőrózsa, a tyúktaréj is bontogatja sárga szirmait. Megjelent a gólyaorr levele, hamarosan lila virágai lepik el a tájat. A patak túloldalán, jobboldalon sárga virágok kandikálnak a rothadó avar alól. Szívem nagyot dobban, amint végigsöpör rajtam a gyanú. A vízbeesés veszélyével mit sem törődve ugrom át a keskeny, de hideg patakot. A fogazott levelek láttán minden kétségem eloszlik.
– Bókoló fogasír – kiáltom boldogan.
Óvatosan utánam jössz, majd mobiltelefonoddal megörökíted a csodálatos látványt. Amerre a szem ellát, mindenütt fogasírek borítják a téli álmából ébredező lankát. Megfogom a kezed, érzem, ahogy testemet átjárja az élet öröme. Bódító illat száll a levegőben, szinte megrészegülök tőle. Állok a kék ég alatt, szikrázón süt a nap, és te velem vagy. A fűszerkert már csak ráadás.

fehér ibolya
tavasz illata lüktet
ó, állj meg idő

mogyoróbarka
rajta kis méh döngicsél
elköszönt a tél