Lágy tavaszi szélben ring az erdő. A tó vize enyhén bodros, ahogy a fuvallat átjárja. A strand még üres, csupán egy idősebb, kopasz férfi napozik a mélyen benyúló félszigeten árválkodó padon. Fejét a nap felé fordítja, nem törődik a bőrét érintő légáramlattal. Kezében keresztrejtvény, éppen rátalált egy bonyolult szó megoldására. Apró, hosszúfarkú madarak kergetőznek a parton, míg jelenlétünkkel meg nem zavarjuk a boldog idillt. Lépteink neszére riadtan menekülnek a magasba, majd néhány perc múlva újra visszatérnek a kavicsos ösvényre. A hegyoldalban fehér és kék ibolya virít, odvas keltikékkel versengve a napsugárért. Rátalálunk a botanikai tanösvényre, ami a fűszer-és gyógynövénykerthez vezet. Megyünk a két kis patak közötti erdei úton, fölöttünk rügyező fák hajladoznak. Előbújt a szellőrózsa, a tyúktaréj is bontogatja sárga szirmait. Megjelent a gólyaorr levele, hamarosan lila virágai lepik el a tájat. A patak túloldalán, jobboldalon sárga virágok kandikálnak a rothadó avar alól. Szívem nagyot dobban, amint végigsöpör rajtam a gyanú. A vízbeesés veszélyével mit sem törődve ugrom át a keskeny, de hideg patakot. A fogazott levelek láttán minden kétségem eloszlik.
– Bókoló fogasír – kiáltom boldogan.
Óvatosan utánam jössz, majd mobiltelefonoddal megörökíted a csodálatos látványt. Amerre a szem ellát, mindenütt fogasírek borítják a téli álmából ébredező lankát. Megfogom a kezed, érzem, ahogy testemet átjárja az élet öröme. Bódító illat száll a levegőben, szinte megrészegülök tőle. Állok a kék ég alatt, szikrázón süt a nap, és te velem vagy. A fűszerkert már csak ráadás.
fehér ibolya
tavasz illata lüktet
ó, állj meg idő
mogyoróbarka
rajta kis méh döngicsél
elköszönt a tél
16 hozzászólás
KEDVES Eszti!
Nagyon megleptél! Gyönyörű Húsvéti kívánságod csodálatra méltó!
Ezuton is kívánok Neked és Családodnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Sok szeretettel: Panka!
Kedves Esztike!
Igazán gyönyörű tavaszi képet tártál elénk, tele – ha még nem is illatos, de színes – virágokkal. Úgy írtad le, hogy magam előtt látom az ösvényt, a vizet, az ébredő tavaszt. Én mindig szerettem a természetben, erdőkben járkálni, gyönyörködni a csodás tájakban.
Te pedig a haibunt már művészi fokon űzöd. Örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel kívánok én is Neked és kedves Családodnak kellmes húsvétot:
Kata
Köszönöm, kedves Kata! Neked is kellemes ünnepeket kívánok!
Szeretettel: Eszti
Gyönyörű lett! Soraid olvasva én is ott voltam, és élveztem a tavaszt. Gratulálok!
Szeretettel: Hópihe
Nagyon szépen köszönöm, kedves Hópihe!
Szeretettel: Eszti
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy nálam jártál!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
"Tavasz van gyönyörű", amint ez az írás is.
Gratulálok, és kellemes húsvéti ünnepet kívánok.
Szeretettel: ferenc.
Köszönöm szépen, kedves Ferenc! Neked és családodnak is kellemes ünnepeket!
Szeretettel: Eszti
Kellemes ünnepeket és sok locsolót kívánok én is neked kedves Eszti.
Szeretettel: István
Köszönöm, kedves István, neked pedig jó locsolást!
Szeretettel: Eszti
Magam előtt láttam a képet amit a szavaiddal lefestettél…és közben jöttek a saját emlékeim is, hisz én a Bükk lábánál nőttem fel, így sokat jártam az erdőben.:)
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Rozália
Tetszett az írásod Eszti! Negint!
szia:ruca
Köszönöm, kedves Ruca!
Eszti
Kedves Eszti!
Már elmúlt a húsvét, de én csak most jutottam el odáig, hogy egy kicsit kényeztessem magam a szebbnél szebb művek olvasásával. Jaj a lelkemnek de jót is tett ez a kényeztetés!
Általad igazi kellemes, felüdítő lelki masszázst kaptam. Hálásan köszönöm!
Szeretettel:
Hamupipő
Gratulálok a szép haibunhoz.
Szeretettel
Emese