Mikor már az ember közelebb van a kilencvenhez mint a nyolcvanhoz, bizony megtörténik, hogy ilyen nyirkos, hideg időben belé áll valami görcsféle a derekába, amitől aztán nem tud úgy mozogni ahogy szeretne.
Így járt jó anyám is, akinek valami fájdalom annyira megfogta a gerincét, hogy semmiképp nem tudott egy ideig lábra állni: Hiába próbálkozott különböző nemzetiségű krémekkel, fájdalom csillapítókkal, mert a becsületes magyar fájdalmat nem tudták semmiképp kiűzni belőle.
Kettesben éldegélnek, mert engem elszólított mellőlük a sors, így csak hetente, találkozunk, de mindeddig hála Istennek ellátták saját magukat, erre büszkék is, hogy nem okoztak nekem annyi gondot, mint én nekik az idők folyamán.
Most azonban jött ez az átkozott zsába és szégyen szemre telefonálniuk kellett, hogy vegyek magam mellé valami szakácsfélét(lenne ez az asszony) és látogassam meg őket, mert hadilábon állnak a főtt étellel.
Egyéb minden rendben lenne, de apám nem tud meglenni e nélkül, valahogy nagyon hozzászokott az ötven és néhány év alatt mióta együtt vannak.
Ilyen meghívóra nem lehetett nemet mondani, bevásároltunk hát és hipp-hopp egykettőre ott teremtünk, nehogy valamiben hiányt szenvedjenek.
Egyébként pontos kell lenni, mert náluk a déli harangszó az ebédidő és ha nem pontos az ember akkor abból duzzogás lesz, mert nem lehet csak úgy tologatni az ebédet ide-oda.
– Nem hiába szólnak azok a harangok!-szokták mondogatni.
Idejében érkeztünk és mégis érezni lehetett, hogy valamiért feszült a légkör, de nem kérdezősködtünk, mert tudtuk előbb-utóbb úgyis elmondják maguktól.
És így is történt. Alig váltottunk egy pár szót, anyám el is kezdett panaszkodni:
-igazán nem zavartunk volna drágáim, ha ez az apád ne lenne olyan tökéletlen! (apád mordul egyet)
-mi történt? Kérdem én ártatlanul, mert tudom, hogy bizonyára valami semmiségen zörrentek össze.
Anyám elmeséli a történteket, miközben apám morogva tüntet a fotelben.
-Az történt, hogy megbeszéltük, főzünk egy finom kis köménymaglevest úgy, hogy én innen az ágyból mondom mit kell csinálni és apád szakácskodik. Jól is ment minden, odatette a vizet, belé a köménymagot, sót és már majdnem meg volt főve, amikor mondom neki, hogy engedjen bele két tojást, hogy ne legyen olyan üres a leves. Bele is tette, aztán egyszer kérdi, hogy honnan tudja mikor van kész.
-Hát amikor látod, hogy megkeményedett a tojásfehérje- mondom neki. Mire ő elcsodálkozik:
-de azt, hogy látom meg a héjától?
-Na képzeljétek el úgy dobta bele a tojást a levesbe, ahogy a tyúk alól kivette, még csak le se mosta a tyúksz.rtól! Oda kellett adjuk a drága levest a kutyának! – fejezi be anyám panaszát.
Ekkor azonban, már az oldalunkat fogtuk, hogy ki ne lyukadjon a nevetéstől, e mesterfogás hallatán és nem egyedül csak anyám jajgatott közben a nyilallások miatt.
8 hozzászólás
nem értek a főzéshez, de, ha továbbfőzte volna, kemény-tojás lett volna (vagy lágy-tojás) amit meg lehet enni leves helyett, ha már a levesbe más, nem kívánatos dolog is belekerült????
A helyzet az, hogy az öregfiú már nagyon gyerekes és hirtelen mérgében kidobott mindent a Bundásnak, mert attól nem kapott reklamációt.
Megjegyzem ezt a receptet, hátha még hasznát veszem.:)))
Hozzátok hasonlóan István, magam is jót nevettem rajta, szinte előre éreztem, hogy hogyan készítette édesapád azt a híres köménymaglevest.
Így van ez, ha elérünk egy bizonyos kort, akkor belépünk a második gyerekkorba.
Kívánom, hogy még sokáig maradjanak erőben, egészségben a szüleid!
Szeretettel
Ida
Köszönöm Ida kedves a jókívánságot! Először gondoltam a receptekhez teszem fel az írást, de végül csak meggondoltam magam, mert én se tudom mit kell még a levesbe tenni a vízen, köménymagon és són kívül. Szeretettel: István
Mosolyogtam!:-) Kedvelem a humoros írásokat.
Szeretettel:Marietta
Az íráson csak mosolyogni lehet, mert azokat a nevetségesen komoly és gondterhelt arckifejezéseket(a nagy kár miatt) lehetetlen leírni. Szeretettel: István
Jólesett olvasni, kellemes történet, színesen megírva.
Már ilyen az élet kedves Tibor! Egy kis kellemetlenségből is kisülhet valami kellemes. Üdv. István