A rózsa tövisekkel felvértezett, de a szirmában lakik lelkének csodája…
Ne akarj lehajtott fejjel lépdelni életednek ösvényén, és csak a föld sarában hinni, mert ez esetben úgy élsz mint a szemellenzővel baktató ló, aki csak annak ismer jogot ami őelőtte látható…
A különbség annyi köztetek, hogy a ló akaratán kívül kapott beszűkült életteret, míg te a saját elvétett látásmódodból rajzoltál fekete világot magadnak. Pedig véleményt soha sem mondhatsz valamiről, egy általad tudatosan egysíkúvá tett látásmód alapján. Mert tudatos ez, mivel eleve nem akarod elismerni a szépet, elfordulsz tőle, mintha nem vennéd észre csodáját, amikor közeledbe kerül egy kincse a világnak. Viszont találkozásod a nyomorral, a szenvedéssel, önigazolást szül lelkedben, ezért rögtön rámutatsz lényére, hisz bizonyítottnak érzed álláspontod a fekélyes világot illetően.
Igen egyoldalú hozzáállás…
Ha így élsz, akkor ismerlek téged…
Olyan vagy, mit az a gombaszedő ember, kit utam során láttam meg egy tisztáson.
-Mit csinálsz itt barátom? Hol ennyi ízletes gomba terem? -kérdeztem.
-Mit csinálnék?! Szedem az eladható árut. -felelt nekem, miközben véres kezét jól láthatóan tartotta elém. Majd felkiáltott.
-Látod milyen kegyetlen a világ?! Én jót akarok, de vérzik a kezem!
-Látom… Na de miért a tövisbokrok alól gyűjtöd a termést, mikor a tisztáson is ott vannak az ételt adó kincsek?
-Mert akkor az emberek nem látják a fájdalmam, s még elfelejtik, hogy szenvedéssel telt az élet…
Na igen. S talán nem is foglalkoznak veled annyit… -gondoltam magamban.
Majd így szóltam hozzá.
-Az emberek nem feledik a sebeket, hanem gyógyítják őket az idővel és a csodák isteni erejével. Gyógyírt pedig akkor találsz, ha nem csak az ellenpontokat keresed a Földön, újra meg újra felvakarva így lelked hegeit…
Erre nem szólt semmit, inkább tovább folytatta munkáját, de beleakadt keze egy nagyobb tüskébe és felcsattant.
-Na tessék! Hát nem megmondtam?! Mit tudsz te az életről?! De ha tudsz valamit, akkor azt mutasd is meg!
-Rendben. Gyere velem a világba… -feleltem, és elindultunk.
Mikor a hegyekhez értünk, Ő azt mondta:
-Ó milyen kegyetlen világ ez! A szürke, zord sziklákkal és a fagyos hósapkákkal…
Én így feleltem:
-Azok a sziklák a végtelen múltból születtek, élet búvik meg közöttük, ezért szentség lengi körül őket. A havas csúcsok távol vannak, s nem otthonok ők, de nézd! Mily csodás hatalma a Földnek, ahogy a felhők közé emeli testének gyermekeit…
Mikor a tengerhez értünk, Ő azt mondta:
-Jaj, de hideg van itt a parton! Nyálkásak, csúszósak és vizesek a kövek…
Én így feleltem:
-Borzongtató a hideg szellő, mi rózsakelyhet csókol arcunkra, összehúzott kabátunkban meleget rejtünk. Nézd a köveket melyek a víz lelkétől színesek, de nem ott van a mi utunk, hanem a száraz ösvényen…
Majd a sivataghoz értünk, s Ő azt mondta:
-Te jó ég! Hol hát az Isten mikor ilyen kietlen vidék is van a Földön?! Nincs itt még víz sem, szomjan fogunk halni!
Ekkor már látva, hogy ez az ember célzottan keresi és ismeri fel a negatívumot, halkan csak ennyit mondtam neki:
-Isten, ki benned lakozik, nem felelős a száraz homok miatt. A te hibád, hogy mindig halott kútból akarsz vizet húzni…
5 hozzászólás
Hehe 😀
Bocs, hogy ilyen komolytalanul szólok hozzá… Tisztában vagyok vele, hogy ez csak amolyan példázat akar lenni, de ha ilyen gombaszedő létezne, az idióta lenne ám a javából 😀 Ha a profitra megy, akkor mindenképp a mezőről érdemes előbb szedni, de mivel úgysincs olyan sok gomba sehol a világon egy adott helyen, amit ne tudna leszedni egy nap alatt, ezért úgyis marad idő a bokor alól is kikaparni. Ha mégsem sikerül összekaristolnia a kezét, még magának is megteheti pár letört tüskével. :DDD Háhá 😛
Kedves Crystalheart!
Látom, nem sikerült megérteni eme esszét, de sebaj, hiszen különbözőek vagyunk…
Tulajdonképpen szó nincs itt semmiféle hülye gombaszedőröl. Itt tehát nem az a lényeg, hogy gombát szed, hanem az, hogy hogyan. A mondanivaló azokról az emberekről szól, akik állandóan azon síránkoznak, hogy milyen ocsmány a világ, és, hogy ők milyen nehéz életet élnek. Azonban amikor valaki szól nekik, hogy gyere élj itt, mert itt minden szép, akkor valamiféle álságos indokkal nemet mondanak. Ugyanis abban a szép világban már nem lehetnének olyanok amilyenek, és nem kapnának annyi figyelmet az emberektől. Amely szánakozás felettük az egyetlen öröm nekik az életben… A szöveg közepén avn a kulcsmondat, ami így kezdődik: Na igen. S talán…
Köszönöm a véleményt
Magamat kell, hogy idézzem… 😀
“Bocs, hogy ilyen komolytalanul szólok hozzá… Tisztában vagyok vele, hogy ez csak amolyan példázat akar lenni”
🙂 Ne aggódj, az esszé mondanivalója nagyonis egyértelmű 🙂
Kedves albertt!
Csodálatosa szép hasolattal ábrázoltadesszédben a negativ ember tipust. remélem nem veszed rossz néven, ha ismét egy saját verselilusztrálomaz egyet étésem.
Mitől szép a világ
Csak az nem tudja mi a föld,
Ki a föld felett lebeg,
Csak az nem hallja a hívó szót, aki süket!
Csak az nem tudja mit jelent a fény,
Ki vakon született!
Csak az nem látja meg a szépet,
Ki, nem nyitja, ha kell a szemét,
Csak az nem társa senkinek,
Ki zárva tartja a szívét!
Csak az esik el, ki nem fogadja el,
A kinyújtott segítő kezet,
Aki nem akarja, azon segíteni nem lehet.
Csak az nem tudja mi a jó,
Kinek nem volt része benne,
Csak az tudja mi a rossz,
Ki a jót megélte.
Csak az nem tudja mitől szép a világ,
Ki csak sajnálja és sajnáltatja magát!
Csak az tud tenni önmagáért, aki akar,
S ha látja önmagában, mi, mit takar.
Ébredj fel! Lépj a földre!
Halld a hangot! Nyiss szemet!
Elmúlik a magányod, csak tárd ki szíved!
Érzed majd a nap melegét,
Csodálni fogod a fényt,
Érzed szerető társad kezét, amint nyújtja feléd!
Érezni fogod, mi a jó!
Tudod majd, a rossz, nem neked való!
Te nyújtasz majd másnak segítő kezet,
Aki elesett, felemeled!
Meg érted rögvest, mitől szép a világ.
A tett erősít, és életkedvet ád!
Öszintén gratulálok
lehet egy kérdésem? Pszichologus vagy? Mert ha nem nagyojó érzéked van hozzá!
vagy valamelyk rokon hivatást gyakorolsz?
ha nem szeretnél ne válaszolj rá! azt is megértem
üdvözöllek: marica
Kedves Marica!
Megtiszteltetésem érzése csak fokozódik, és köszönöm. Mert valóban így érzem…
,,elmúlik a magányod, csak tárd ki szíved”
Mindent összefoglal eme felhívó rész. Érdekes, hogy én is pont ezt a kifejezést használtam valahol. Megnézem melyik írásomban…
Nem vagyok pszichológus, bár szeretnék az lenni, és leszek is. Most azonban még másodéves gyógypedagógus hallgató vagyok. Sérült gyermekekkel fogok dolgozni. Csodás várakozással tekintek azokra az időkre…
Sokan kérdik, hogy miért? A válasz ott van a novellámban, a történetemben: Utolsó két nap
Köszönök mindent
Szép napot