Mi kommunista ifjak…III/13.

Robert Owen, egy jóérzésű brit gyártulajdonos 1817-ben így foglalta össze a munkások követelését: „Eight hours labour, eight hours recreation, eight hours rest”
Sztrájkok kezdődtek, tüntetések robbantak ki, a 8 óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás bevezetéséért, ezek azonban nem vezettek eredményre, mert a törvények a munkaadók, a nagytőkések érdekeit védték.
Ebben az időben világszerte rettenetes körülmények között dolgoztatták a munkásokat, nemcsak a felnőtt férfiakat, de a nőket és a gyermekeket is: a gyárakban, üzemekben sötét, füstös, nedves, egészségtelen, hodályszerű helyiségekben nehéz fizikai munkát végeztek napi 12-16 órában. A bányákban még rosszabb volt a helyzet, gyakoriak voltak a súlyos, halálos balesetekkel járó sújtólég-robbanások. Akinek nem tetszett, aki lázadozott azt simán kirúgták, lába sem érte a földet, felfordulhatott a családjával együtt. A századvégén meginduló szakszervezeti mozgalom nehéz harcok árán idővel jelentős eredményeket tudott kiharcolni. A szakszervezetek a tagok befizetéseiből sztrájkalapot hoztak létre, amelyből fizetni tudták a sztrájkoló munkás bérét. A gyakori sztrájkok, tüntetések veszélyeztették a tőkés profitját, aki alkukra kényszerült.
1886. május elsején a chicagói munkások sztrájkba léptek a 8 órás munkaidő bevezetéséért. A tüntetéseknek halálos áldozatai voltak, és a hatóságok, állítólag hamis vádak alapján, öt munkást letartóztattak, és halálra ítéltek.
A II. Internacionálé 1891-ben úgy döntött, hogy a chicagói véres munkástüntetés emlékére május 1.-ét, a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánítja. Azóta ez a nap a proletariátus, a vele szövetséges nincstelen szegényparasztság és a haladó szellemű értelmiség legnagyobb ünnepe, amelyet, a szocializmust építő országokban színpompás felvonulásokkal tesznek emlékezetessé.

Az Országos Koordinációs Hivatal dolgozói a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán gyülekeztek fél 9 és 9 között. A nyüzsgő, színes tömegben alig találták meg egymást, sokat segített, hogy Barna Roland felemelte és magasba tartotta a táblát: „Országos Koordinációs Hivatal” A táblát Székely Hajnalka tervezte, és Csepregi János rajzolta meg. Hajnalka és János hetek óta a szó szoros értelmében éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a felvonulás jól sikerüljön. A koreográfia a lány munkája volt, a végrehajtás nagyrészt Jánosé. Amit Hajnalka megtervezett, azt ő valósította meg: plakátokat rajzolt, transzparenseket készített, beszerezte a színes zászlókat, a vörös csillagot, az erősítő berendezést. Ők ketten összedolgoztak, páros duettjük volt az „agytröszt” de alkalmanként a többi fiatalt is bevonták a munkába, Szereda Editet, Petri Micit, Tratt Ferit, Tandem Balut, Villányi Icát, a „számítástecnikásokat”, és más főosztályok KISZ-eseit.

10 órakor megindult a menet a dísztribün felé. Lengtek a zászlók. Megszólaltak a Dózsa György úton elhelyezett hangszórók. Zengett zúgott a dal a kék ég alatt:
„Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse, zeng és dalol az élet, szállj csak zeneszó ének, ébreszd fel a magyar népet”
Az út teljes szélességében egymás mögött vonultak fel a gyárak, üzemek, munkahelyek dolgozói, több százezer ember. Táblák, transzparensek emelkedtek a magasba, az emberek összekapaszkodva, nyolc-tíz soros oszlopokban masíroztak.
Elsőként a Csepel Művek népes csapata ért a tribün elé. Hangosbemondó köszöntötte őket: „Éljenek a csepeli munkások!” Sokaságuk, mint a tenger árja dagadt, úgy tűnt elapadhatatlan folyam hömpölyög előre. Könnyű kék selyemlobogó volt minden fiatal kezében, magasra emelték, a friss tavaszi szél belekapott a vásznakba. 4-4 munkásfiatal fa-rudakon hozott elől egy hatalmas vörös csillagot, mögötte széles transzparens: „Vörös Csepel”.
Mintha a központi rendezőség megérezte volna, hogy most kell számot váltani, felcsendült az ismert munkásmozgalmi induló: „Vörös Csepel, vezesd a harcot…”
Amikor a tribün elé értek megtorpantak egy pillanatra, megálltak, mint a cövek, s ezer torokból tört fel a kiáltás: „Éljen május elseje, éljen a Párt!”
A hangszórók mennydörgő hangon ütemesen ismételték:
Éljen május elseje, éljen a Párt!

Végeláthatatlan menetben vonultak fel a nagyvállalatok, intézmények, szövetkezetek dolgozói. A Győri Vagon és Gépgyár, a Vörös Csillag Traktorgyár, a Láng Gépgyár, az Ikarus, a Magyar Kábel, a Pénzverde, a Beloianisz, az Állami Biztosító, az OTP, a KSH, a KISOSZ, az MHSZ, a Videoton, az Egyesült Gyógyszergyár, az Egyesült Izzó, a Rozmaring Mgtsz, a minisztériumok és főhatóságok és a többi, lehetetlen felsorolni mindet. Ötletesnél ötletesebb díszletek örvendeztették meg a tribünön helyet foglaló, lelkesen integető állami és pártvezetők szívét, és a nagyszámú nézőközönséget, akik a járdáról, a házak ablakából és a liget felől figyelték a színes kavalkádot. A traktorgyáriak igazi Zetor traktorokkal vonultak fel, a vagongyár dolgozói papírmaséból készült mozdonyt húztak, a hajógyári munkásfiatalok kerekeken guruló hajó-maketten utaztak, a rozmaringosok élő virágágyást formáltak. Nagy sikert arattak a Láng Gépgyár fiataljai, világoskék és vajsárga kezeslábasba öltözött fiúk lányok özönlöttek látszólag rendezetlenül, egyik kezükben óriási, papundekliből készült, ezüstszínű franciakulcs, a másikban különböző színű, a friss szélben szertelenül, vidáman lobogó, hosszú szalagok.
Zengett zúgott az ének:
„Fel vörösök proletárok, csillagosok, katonák, nagy munka vár ma re…á…átok, állnak még a paloták”, és: „Rablánc a lábon nehé…éz volt, de széttörte büszkén a nép, mert példája volt, aki é …é…érte..e……e feláldozta hű életét, Lenin, a hő…ö…ős, ki csak né…épének élt.”.
Majd pedig: „Munka-hadának a lépése dobog, zendülő ének az égre lobog…”

Az indulók közti szünetekben a hangszórók a magyar nép követeléseit harsogták: „Éljen, és virágozzék a szovjet és a magyar nép, megbonthatatlan örök barátsága!” „El a kezeket Vietnamtól!” „Vesszenek a tőkések, vesszenek a tőkések!” „Fi-del Castro, Fi-del Castro!”
Gyakran visszatérő jelmondat volt: „Munkásököl vasököl, odasújt, ahova köll!”
Érkeztek a dorogi bányászok, vállukon csákány, lapát, daluk messze szállt.
„Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd, indul a harcos bányász brigád…!”
A Budapesti KISZ szervezet fiataljai kék inget viseltek, nyakkendőjük piros volt. Ajkukon felcsendült a Világifjúsági Himnusz: „Egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk, egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk”
A tribün elé érve belevágtak a fiatalság legjobban kedvelt indulójába.
„A Párttal, a néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke, mi kommunista ifjak indulunk, mert bennünk apáink reménye”
És nem volt megállás, a KISZ-eseket követték a fehér inges, vörös nyakkendős úttörők:
„Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám, ajkáról ki se fogy a nóta”, aztán idős, nyugdíjas elvtársak érkeztek a tribün elé, a fényes szelek nemzedéke, volt NÉKOSZ-osok:: „Sej a mi lobogónkat fényes szellők fújják, sej az van arra írva éljen a szabadság!”

Az Országos Koordinációs Hivatal dolgozóinak menete 11 óra után tíz perccel ért a dísztribün elé. A menet élén Barna Roland és Csepregi János, a két szálfatermetű fiatalember haladt magasba emelve a vörös csillagot. Mögöttük a Számítástechnika KISZ-esei vitték a transzparenst a Hivatal nevével. Őket egy, hatalmas, több méter magas, 4 bicikli-keréken guruló grafikon követte, szemléltetve az ország gazdasági fejlődését. A grafikont Székely Hajnalka elképzelése alapján Csepregi János készítette. Körülötte lenge nyári formaruhába öltözött lányok és fiúk, a Hivatal tánc-csoportja ropták. Mögöttük a dolgozók menete, több-száz ember, kezükben a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlócskái, valamint a sarló-kalapácsos szovjet és a nemzetiszínű magyar zászlók.
Hangosbemondó köszöntötte őket: „Éljenek az Országos Koordinációs Hivatal dolgozói!”
S érkezett rá a válasz a sorokból, melyre rákontrázott a mikrofon: „Éljen és virágozzék a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan örök barátsága! Éljen a nemzetközi munkásmozgalom! Éljen a Párt!” Éljen a munkásosztállyal szövetséges szegényparasztság!”
Székely Hajnalka intett és a fiatalok énekelni kezdtek:
„Elindul a gőzös szikraesőt fújva, sok kis falu mellett kanyarog az útja. Üzemek és gyárak tenger kincset adnak, bőven jut belőle kicsinek és nagynak”
A fákon, oszlopokon elhelyezett hangszórók rázendítettek: „Hajlong a búza, jó mag lehúzza, lássunk hozzá mi…indnyá…ájan. Ránk vár az élet, minden miénk lesz, nékünk virrad már.”

A hivatal dolgozóinak menete elhagyta a Hősök terét, a sorok felbomlottak, ki-ki indult tovább ünnepelni a ligetbe, vagy a Római partra a vállalati üdülőbe. Fülükbe visszacsengett-bongott még a dal: „…Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…!”
A KISZ-fiatalok az üdülő felé vették az irányt, kisebb csoportokba verődve felszálltak a buszra.
Mire kiértek, bográcsban főtt már az udvaron a babgulyás. A jó, öreg gondnok bácsi májusfát állított a fiataloknak. Elkezdődtek a sportversenyek, a foci, a lábtengó, a tollaslabda, a pingpong és a lengőteke. Tandem Balu talpraesetten megszervezte, gördülékenyen ment minden, nem volt fennakadás a versenyszámok között. Elől, a csónakház felőli gyepes-részen ki mit tud vetélkedő zajlott Csepregi János és Székely Hajnalka irányításával. A bátrabbak az evezést és a kajakozást is kipróbálták. Olyan kellemes meleg délután volt, hogy többen fürdőruhára vetkőztek. A Számítástechnikáról az egyik fiatal, 18 éves lány még a bikini felsőjét is ledobta. Nagy divat volt ez a 80-as években. Székely Hajnalka emelt hangon, felháborodva ráripakodott, hogy azonnal vegye vissza, nem a strandon van.
A lány felrántotta a vállát:
-Leszarom. És leszarlak téged is, magas ívben.
-Ki a KISZ vezetőd? – kérdezte hirtelen lehiggadva Székely Hajnalka.
-Mi közöd hozzá! – jött a válasz.
-Ennek még lesz folytatása! Kirúgatlak a KISZ-ből!
A monokinis lány megvetően hátat fordított Székely Hajnalkának, csak a válla felett szólt vissza szemtelen röhögéssel:
-Sz.pj.l le, hülye p.csa! Nem is vagyok KISZ-tag, be, be, be!