Mennyi kék virág van ezeken a bokrokon! Nem, ezek nem is virágok! Rengeteg apró bo-gyó: kökény.
Itt meg hosszú, fehér, alacsony házak vannak, nagy udvarral és hatalmas fákkal, az egész kerítéssel körbevéve. Olyanok, mintha nagy istállók lennének. (Ahol laktam, ott is volt egy ilyen épület, csak kisebb és abban két ló élt.) Jé, ott egy tábla! Mi van ráírva? So-mogy-sám-son. Somogysámson. Ahham, ez bizonyára a település neve. Éppen időben érkeztem. Nem szeretnék még egy éjszakát az út szélén tölteni.
Biztosan kedves emberek laknak itt. Nagyon éhes és szomjas vagyok, meg fáradt, …. és fázom!
Mekkora kutya! Segítség! Ez mindjárt szétmarcangol. Ilyen csúnyán fogadni valakit. Csak ki ne ugorjon! Szedd a lábad Morzsika! Itt minden eb barátságtalan? Egyik-másik még utánam is szaladt, majdnem elkapott.
Csak valaki jönne és behívna, vagy bevinne, úgy félek!
Már elmentem a templom, majd az iskola mellett is (rá volt írva nagy betűkkel), de eddig senki sem vett észre. Azaz mégis: Az egyik udvarban egy néni tett-vett valamit. Megláttam és a kapunál hangosan vakkantgattam. Mire ő: – Menj haza, mert elüt az autó! Tünés!
(Mennék én, ha tudnám, hol van az!) És már jött is egy fehér-fekete mintás foxi -féle, nagy mérgesen rám üvöltve. Így ismét futásnak eredtem.
2 hozzászólás
Lelketlenek az emberek…Szegény kutyuska!:(
Az a baj, hogy ugyan mese a műfaj, de alapjaiban nagyon is a valóságot tükrözik az ilyen jellegű történetek.
Üdvözlettel: Zsóka