Princess von Meerbach, avagy: Még nincs vége(folytatás 4.)

Ez a feltevés egyelőre zavaros képet alkotott. Nem tudtam, Attila komolyan gondolja-e, és ha igen, akkor jó felé tapogatózunk-e egyeltalán? Semmit se hallottunk azelőtt Giselle hercegnő állítólagos testvéréről, s legutóbbi elképzelésünkhöz igencsak alapos bizonyítékok kellettek volna.
– Ha igaz, amire gondolsz, vagyis, hogy Giselle nem is Giselle, akkor a bajor történelem egy jól megszervezett átverését leplezzük le! Vajon a herceg tudja ezt? – Összehajtogattam a családfát és begyűrtem pizsamám zsebébe.
– Sejtelmem sincs – tárta szét karját Attila. – Ma éjjel már járt itt valaki, és az a valaki kutakodott. Lehetett a herceg is. De ő készül valamire és a kopasz muksó segít neki. Talán tudja, mi ez az egész, mert nem vitt magával semmit. Azt kéne kideríteni, miben sántikálnak, és nem utolsó sorban engem már az is érdekel, mit takargat Giselle vagy Georgina múltja.
– Megegyeztünk – vágtam rá gondolkodás nélkül. Majd eszembe ötlött, hogy a családfa mellett mást is találtam. A magyar írást az asztalon felejtettem.
– Ezt még nem olvastuk át – mutattam rá a koszos, szakadozott lapra. Attila szétterítette egy közel eső fáklya alatt, hogy jobban lássuk, mit rejt:

MEERBACH-KÓDEX:
„…a két bajor hercegnő közül pedig a fiatal német herceg Giselle -t választotta, ámbár annak
ikertestvéréhez húzott a szíve, Georginához. De a família mégis úgy akarta, hogy Giselle legyen a kedvese.
Ők bele is törődtek volna ebbe, ha az ifjú hercegnő nem viszonozza a herceg érzéseit. Így aztán röviddel
A jegyesség megkötése után Gina hercegnő és Rolf herceg titkolt viszonyba kezdtek. Giselle mégis rájött erre,
S elhatározta, hogy véget vet ikertestvére és jegyese arcátlanságának. A jól ismert, botrányos magyarországi
Látogatásra Giselle magukkal hívta Ginát is, s az mit sem sejtve elfogadta a meghívást. A hercegnő ezután hamar eltűnt,
Színét se látták jó ideig. Giselle azonban sejtette, hogy kedvese és testvére továbbra sem mondtak le egymásról.
Tudta, hogy Gina olykor szobalánynak öltözik, hogy senkinek se legyen feltűnő, mikor esténként a herceg szobájába igyekszik. Giselle
Egy este ugyanígy tett, s megelőzte testvérét. Magával vitt egy tőrt, azzal akarta megfenyegetni (talán megölni is) áruló húgát.
Rolf herceg nem vette észre a cserét. Csak akkor vált világossá előtte, hogy átverték őket, mikor megérkezett Gina is. Azonnal
Tudták mindketten, hogy Giselle leleplezte őket. Gina elvakultan és kétségbeesve Rolf herceg pisztolya után kapott, Giselle pedig,
Hogy védje magát, előrántotta tőrét, s halálosan megsebezte a hercegnőt… Csupán kevesen tudják az igazat a testvérek tragédiájáról.
Sokan ma is azt hiszik, hogy Giselle esett áldozatul akkor este. Ám ők tévednek. Egyetlen biztos dolgot állíthatunk: Ezt a történetet ugyan
Elfeledhetik, eltitkolhatják, de lezárni senki sem fogja soha…”
„1910. Március hava. Részlet a javított Meerbach-Kódexből.”
Méltóságteljes csend telepedett a szobára, de nem álltuk meg sokáig szó nélkül. Az olvasottak teljesen más színben tüntették fel az otthon történteket, előre azonban nem vittek. Belebámultam a fáklya lassú, hipnotikus lángjába.
– Igazad volt. Giselle helyett Gina halt meg, és Gina szelleme kísértett a kastélyban. Giselle ártatlan volt, csak magát védte a testvérével szemben – hadartam lelkesen. Attila idegesnek tűnt. Beleharapott szája szélébe.
– Mi az? Mi bajod? – Ütköztem meg viselkedésén. – Kiderült a titok a két hercegnőről! Ezt akartuk tudni – emlékeztettem. Ő ennek ellenére félelmetesen komoly maradt.
– Igen. Ez oké is, csak… – leült a székre, és állát öklének támasztotta. Nem értettem, mi ütött belé. Csípőre tettem a kezem, s összevontam szemöldököm.
– Csak valahogy furcsa ez az egész – köpte ki végül. Elkerülte volna valami a figyelmem, amit ő észrevett?
– Mi? Mi az? – Ismételtem. Attila hanyagul, már-már undorodva odébb lökte a Kódexet.
– Hát az! Meg… meg minden! Nem tűnik fel valami? – Nézett rám borúsan. Bocsánatkérően megvontam a vállam.
– Öh, minek kellene? – A fiú összekulcsolta kezét.
– Figyelj: Rendben, tényleg kiderült, mi állt a Meerbach -gyilkosság mögött, de… neked nincs olyan érzésed, hogy túl sok mindent tudtunk meg egyszerre? Kiderítjük a hercegről, hogy egy Edlesburg leszármazott, és most már kétség kívül Meerbach vér is folyik az ereiben. Aztán jön ez a szoba meg a rejtett folyosó, és ezek az iratok. Csak kívánnunk kellett és szinte mindent megtudtunk. Nem olyan, mintha… tudták volna, hogy jövünk? – Ezen még nem gondolkodtam, de most, hogy Attila mondta, kezdtem igazat adni neki. Belegondolva a dologba, tényleg csettintésre hullott az ölünkbe a megoldás. Nekidőltem az asztalnak.
– Értem, mire célzol. És meglehet, hogy megint igazad lesz. De nem tudom, hogy ez esetben mik lennének a következmények? – Ezt már inkább csak magamtól kérdeztem. Barátom felkelt és a bejárat felé intett.
– Szerintem húzzuk el a csíkot, amíg még nem lesz rossz vége ennek. Ez olyan így, mint egy megrendezett jelenet, mint egy…
– Csapda? – Kérdezte egy kissé reszelős, finoman dallamos hang. Mint akiket fejbe vágtak, úgy fordultunk egyenesen az ajtó irányába. Rolf herceg teljes léleknyugalommal besétált a szobába, mögötte a kopasz férfi csoszogott. Utóbbi kezében rövid kötelek lógtak. A falig hátráltunk.
– Hogy kerül maga ide? – Nyögte Attila. Rolf arcán szenvtelen mosoly játszott. Ráérősen megigazította simára fésült haját.
– Nos, ezt akár én is kérdezhetném tőletek…ha nem lennék vele tisztában – válaszolta szinte kedvesen, de iménti mosolya csalódott arckifejezésbe torkollott.
– Ejnye-ejnye! Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen rászedlek titeket, persze, titkon azért reméltem! – Kacsintott, és felkacagott. – De hagyjuk a formaságokat! – Váltott rögtön hangnemet.
– Mit akar? – Cincogtam valahonnét Attila válla mögül. A herceg kutatva felém fordult.
– Mit akarok? – Visszhangozta, s intett társának, de közben nem vette le rólam szemét. A másik férfi megindult Attila felé, és meglendítette a köteleket.
– Együttműködést akarok! Segíteni fogtok nekem! – A válaszban nem volt semmi konkrét, s így még inkább idegesített, hogy nem tudom, mi folyik itt. Abban valamiért mégis biztos voltam, hogy a herceg felbukkanásának köze lehet a kastélyban megéltekhez. Észre sem vettem, de a kopasz fickó elrángatta mellőlem Attilát. A fiúnak nem maradt ideje tiltakozni. A pólójánál fogva ragadta meg, s kezeit gúzsba kötötte.
– Hagyjon! Eresszen el! Ezt nagyon megbánja! – Próbált csapkodni, de hiába. A Gerhartnak hívott férfi erősebbnek bizonyult, mint látszott. Rolf megint szélesen elvigyorodott, s Attilára mutatott:
– Ez majd talán ösztönöz! – S meg sem várva válaszomat, karon ragadott és az egyik fáklyához vonszolt. Felsikantottam.
– Áh! Engedjen el! – Ám a herceg rám se hederített.
– Hagyja békén! – Erősködött Attila is, de őt meg a kopasz férfi nem engedte mozdulni. A fénynél a herceg lázasan szemügyre vette mindkét kezem. Értetlenül bámultam rá.
– Hát igaz! – Csillant fel a szeme, s kitapintotta azokat a bizonyos hegeket. – Mégis igaz, amit mesélnek. Ti ott voltatok akkor éjjel, mikor Gina visszatért közénk! – Áradozott átszellemülten. Egy rántással kiszabadítottam magam a karmai közül.
– Honnét tudja, hogy mi történt?
– Ó, kedvesem, én többet tudok, mint képzelnéd. És most, hogy ti ketten a rendelkezésemre álltok, még sokkal többet tehetek meg! Nem is hinnéd, mennyi mindent! – Itt közel hajolt, s bizalmas sugdolózást színlelt: – Ugyanis te fogsz nekem segíteni újra visszahozni a kedvesemet a halálból!