Salsa trilógia- első részlet (korábbi Kommandó)

[IG_KITOLT]Szürke, esős nap volt ez a mai, kora reggeltől fogva az asztalomnál üldögéltem a rendetlen, szerény berendezésű irodámban az ablak előtt. Szinte egész nap azon tűnődtem, hogy mivel indítsam a Julinak ígért cikksorozatot, hiszen témám akadt bőven. Elvégre egy Kommandós élete aztán örökös hullámvasút, lehet válogatni: hullámhegyeket, vagy hullámvölgyeket kedvelnének jobban az olvasók?
Míg ilyen igen komoly gondjaim voltak, nagy átéléssel bámultam kifelé az esőáztatta ablakon. Valahogy olyan érzést keltett bennem a látvány, mintha folyékony, ezüstös üveg csorgott volna az égből. Közben a tömbrádióból – ahogy mi hívjuk a hangosbemondót- valami filmzenére emlékeztető vonós akkordok szóltak, jól illettek a néha felvillanó villámokhoz, kezdett elfogni egy furcsán emelkedett hangulat. Örültem, hogy ezúttal valami normális zenét adtak, volt már szerencsém elviselhetetlen zajhoz is. A munkahelyemen ugyanis végzés előtt fél órával mindig bekapcsolnak a rádióba valami zenét, hogy megkönnyítsék a sokáig elhúzódó munkanap utolsó harminc percét.
Miközben a zenét hallgatva néztem az odakint zuhogó esőt, kimondatlanul is vártam valamire.
Elsősorban a munkahét végére, ami körülbelül negyed óra múlva be is következett volna, hála Istennek! Másodsorban, de nem kevésbé pedig egy vacsorameghívásra. Nos, ez már nem látszott olyan közelinek…
Mivel az illető egyén, akivel szívesen elmennék egy hangulatos étterembe, biztos nem fog meghívni, ó nem! Legalábbis nem egyelőre, nem a közeljövőben. Ő hosszadalmasan szeretne szemezni velem, és csak aztán elhívni valahová. Szinte biztos voltam benne, hogy ebben gondolkodik, elvégre ismerem már vagy egy éve.
Azon tűnődtem, miközben sóhajtva hátradőltem a görgős székemben, hogy esetleg nekem kéne kezdeményeznem azt az együtt vacsorázást… De nem, persze ez se jó ötlet, ezért megsértődne! Férfiak! Ki érti őket?!
Bár talán, ha meghívnám először csak egy kávéra a kantinban…
Három koppantás az ajtómon, ez szakította félbe töprengésemet. A hangra összerezzentem, kihúztam magamat, és gyorsan kezembe kaptam a tollamat. Előttem úgyis ott hevert egy jelentés, amit be kellett volna fejeznem, legalább kicsit tűnjön úgy, mintha dolgoznék. Elvégre ki tudhatja? Mi van akkor, ha pont a Főnök akar ellenőrizni? Akit ugyan imádok, de jobb, ha nem kap lustálkodáson.
Sebtében, öt ujjal megigazítottam frizurámat. Tegnap voltam fodrásznál, de mára már megint úgy néztem ki, mintha meg se fésülködtem volna, jellemző. Életem eme nem elhanyagolható problémáján nem töprenghettem el, mert öt ujjas hajgereblyézésen közben kikiabáltam a kopogtatónak.
– Szabad!
– Szia, Cul! Elnézést, hogy zavarlak világmegmentési munkálataid közben, de lenne néhány fontos mondanivalóm…- lépett be az informátorom, Qv, és rám vigyorgott. Viszonoztam a mosolyt, és megkönnyebbülten letettem a tollamat. Nem meglepő, hogy örültem neki, hiszen látogatása alkalmat adott arra, hogy megszemléljem legújabb álcáját, és meghallgassam a pletykáit. És persze, hogy elüssem a munkanap utolsó, kínkeservesen múló perceit.
Qv. Nem valószínű, hogy bárki is hallott volna róla, maximum magánemberként. És neki pont ez a jó. Ha valaki nem ismeri őt kellőképpen, soha nem gondolná róla, hogy jövedelme a bűnözésből származik, s ráadásul még el is adja a kollégáiról szerzett értesüléseit. Nekünk ezzel sokat segít, a maffiának annál kevesebbet. Persze neki az a jó, minél több kollégáját tesszük hűvösre, hiszen annál nagyobb piaca lesz. Mert információn kívül luxuscikkekkel is kereskedik, amiből a legnagyobb hasznot még mindig a hivatásos bűnözők vágják zsebre. Természetesen biztos vagyok benne, hogy Qv árujának legnagyobb része is illegálisan kerül az országba, de erről nem beszélünk… Különben is, nagyon jó barátom, nem lenne túl szép tőlem, ha beárulnám a Csempészési Osztályon.
Rajongott informátoromnak valami eszméletlen érzéke van az álruhákhoz, néha komolyan eltűnődök rajta, hogy talán nem csak kétfelé játszik- nekünk és a maffiának – hanem még ezek mellé a Hírszerzésnek is? Elvégre, aki ilyen tehetséges, arra hamar felfigyelnek felsőbb körökben is…
Ma szürkecsíkos öltönyt viselt, hozzá a kissé hátranyalt fekete haj, a hegyes kis álbajuszkái, a barna bőre, feketének látszó sötétkék szeme olybá hatott, mintha egy 1930-as olasz maffiózóval lenne dolgom. Művelt – és szerény- lányka lévén megnéztem én a Keresztapát is, ugye nem meglepő, ha pont az a film jutott eszembe Qv legfrissebb „álbőre” láttán.
Barátom hanyagul elterpeszkedett a látogatóknak fenntartott rozoga székemben, míg én az íróasztalom egyik fiókjából elővettem a külön neki tartogatott gyógynövényes cukorkát, és az ölébe dobtam a kis zacskót.
– Kösz-, bontotta ki rögtön. Amióta leszokott az alja körökben mindennaposnak számító levélrágásról, kénytelen cukrot szopogatni, hogy ne kapjon rá újra. Személy szerint én sosem értettem, mi a jó a levélrágásban, egyszerűen gusztustalan az íze annak a vacaknak. Nyilván azért kedvelik ennyire, mert féllegális ajzószer. Úgy értem, felpörög tőle az ember, csak hát utána szörnyen sokat kell aludnia. És persze génkezelt cserjékről szedik… Eredetileg ugyan az őserdőben termett, de mióta tilos fát vágni, levelet és virágot szedni az arra kijelölt helyeken kívül, hát a rajongói kénytelenek üvegházban termeszteni a kis növénykét.
Megvártam, míg Qv a szájába dobja az első cukrot, és csak akkor estem neki a kérdéseimmel.
– Na, ki vele! Mit sikerült megtudnod? Ne mondd, hogy megint energiakristályt csempésznek a vendégszereplő olasz szoprándívák!- kacsintottam rá, mire vágott egy fintort és megborzongott.
Azok a bizonyos e-kristályt csempésző dívák ugyanis nagyon ráindultak az én Qv barátomra, mikor engedély nélkül együtt nyomoztunk az ügyükben, úgy egy hónapja. Szegény srác, szabályosan menekült a három, jól megtermett hölgyemény elől, akik annyira üldözték, hogy végül kábítópisztollyal kellett levadásznom őket, hogy ne akadályozzák tovább a munkánkat.
A rossz emlékeket elhessegetve Qv bekapott egy újabb szem cukrot, és hátradőlt, kezeit összekulcsolta a tarkóján; azaz felvette jellegzetes mesélős pozícióját.
– Lássuk csak, mink is van. Kezdjük talán egy közérdekű információval. Az egyik barátom szerint a legutóbbi, Brazíliából érkezett strato-jeten utazott a hírhedt Tony Valiante, három kontinens fegyvermaffiájának feje! Jelen pillanatban körülbelül a Föld harminc országában körözik hamisításért, csempészésért, pénzmosásért, emberrablásért, ipari kémkedésért, meg még lehetne sorolni, szép listája van. Vigyázni kéne vele, Cul. Nem hiszem, hogy jó ötlet újat húzni vele, de a Kommandó azért talán mégis megpróbálhatja- gondolkozott el egy pillanatra, öltönye belső zsebéből előhúzott egy fényképet, és az asztalomra dobta. Futólag rápillantottam, harmincas, jóképű fickó, fekete sportautóban. – Ő lenne az, ha netalán találkoznál vele, meglehetősen könnyű lesz felismerni. Aztán…- húzta el a szót, és érdeklődő pillantást vetett rám, miközben lesöpört egy szöszt a nadrágjáról. – Hallottam más valami érdekeset is. Mondd, nincs véletlenül egy rokonod, akit Nuinak hívnak?- kérdezte, és félrenézett, szemügyre vette az irodám falán a százszor látott posztereket.
Gyanakodva pislogtam rá, nem értettem a sanda mosolyt a szája sarkában, aztán végre felfogtam szavai értelmét, és a székemet felrúgva felpattantam. Rátenyereltem az asztal lapjára, és eltátottam a számat, nem kis sokkot okozott ennek a névnek az említése.
– Nuit mondtál?! Nui José?!
– Valójában Nuiqa Lucia José 2. Igen. Mi ez a nagy izgalom?- vágott ártatlan képet Qv, és összevonta a szemöldökét heves reakcióm láttán.
– Az a lány egészen véletlenül a nővérem! Mit keres itt? Hol van? Mondd meg Qv, de azonnal!
– Nyugalom, Cul!- vigyorgott pimaszul a pasas, felemelkedett, és előrehajolt, bele a képembe. – Mindent tudok róla! A Juventud-negyedben lakik, a Skorpió házban, a barátjával, Andrecci Alessandro 10-nel. Tegnap éjjel érkeztek, egy orosz teherhajó hozta őket, egy rakás illegális bevándorlóval együtt.
– Mit keresett Nui azon a hajón?- csodálkoztam, bár ez egy jellemző megoldás a nővérem részéről. – Mit tudsz a barátjáról?
– A nővéred credittel fizetett! Az a hajó Amerikából jött, de még így is furcsán néztek rá a kikötőben… Emiatt gondolom azt, hogy valami olyan helyen lehetett eddig, ahol nem volt valuta-beviteli korlátozás. Felreppentek olyan hírek is a megérkezése kapcsán, hogy Nui álnéven te dolgoztál valami nemzetközi ügyön Unioned Asia–ban… Azt rebesgették, valami óriási szolgálatot tettél az ottani UnGeoPol (United Geosin Police) Főközpontnak. Ami persze tudjuk, hogy nem igaz, mivel az utóbbi hónapokban ki se mozdultál a városból, de az emberek szeretnek pletykálni.
– Kik pletykálnak rólam?- néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel, egy percre Nuit is feledve, mert ez valami új volt. Már maga a feltételezés is, hogy én, külföldön és valami nemzetközi ügyben! Na persze, szép is lenne. Valóra válna egy álmom.
– Hát, tudod, azért az alvilágban is nyomon követik a karrieredet, főleg, amióta ilyen sikeresen sorra iktatod ki a legjobb embereket!- paskolta meg a vállamat vigyorogva Qv, és a kezét nyújtotta. – Hadd gratuláljak, az egész „Pokol” nevében!
– Óh, köszönöm, ez igazán megnyugtató… Mi van azzal az A-10-el?- tértem vissza az alaptémához, miután vigyorogva kezet ráztunk.
– Andrecci A-10 egy elég ismert egyén, ha a megfelelő körökben kérdezősködsz.
– Ahá, szóval a kollégád-, konstatáltam, mire felhúzta az orrát. – Miben utazik? Mióta van együtt Nuival?
– Leginkább fegyverekben érdekelt… Kábé fél éve járnak, ha jól értesültem-, lett hirtelen szűkszavú, ahogy az órájára pillantott. – Bocs, Cul, de rohannom kell…
– Randid lesz?- cukkoltam, pontosan tudva, hogy már fél éve menyasszonya van. Elhúzta a száját.
– Aha, naná! Egy kétméteres, medveszerű, kopaszra borotvált orosszal, aki a legújabb kaviárszállítmánynak fog bemutatni! De nehogy szólj róla Carlitának, most épp félrelépek, tudod!- vigyorgott, két ujjával tisztelegve.
– Nono, milyen dolog ez…- nevettem föl. – Ne félj, hallgatni fogok, mint a sír. Amúgy meg nekem is dolgom van, szóval kösz az információkat, Qv!- mondtam, ahogy a barátom óvatosan kikémlelt a folyosóra, fő az elővigyázatosság jelszóval. Ugyanis nincs valami jóban a Közbiztonságiak parancsnokával, elhiszem, hogy nem szeretne összefutni vele. Mielőtt elsietett volna, még hátrapillantott és elvigyorodva feltartotta a hüvelykujját.