Sanya és Zozó öregszik

-Chatparty-

Sanya: Alásszolgája, Zozó!

Zozó: Alásszolgája, Sanya! Mit csináltál ilyen sokáig, hogy hálaistennek régen találkoztunk a hálón?

Sanya: Olyan régen volt már, hogy egy országot lehetne alapítani annyi idő alatt.

Zozó: Akkor mondhatom, hogy ezer éve nem láttalak?

Sanya: Azt nyugodtan, mert tényleg nem láttál. Most meséljek, vagy ne?

Zozó: Címszavakban, ha lehet, de nem muszáj. Csak úgy tettem, mintha érdekelne.

Sanya: Rokonokat látogattam Miskolcon. Visszafelé találtunk egy vonatot, amelyik meg sem áll Pécsig. Ám esett pár centi hó, és lefagytak a váltók. Elakadtunk.

Zozó: Tudod, ezek a mai váltók nem a szélsőséges időjárásra vannak tervezve, hanem ideálisra. Szakember nyilatkozta.

Sanya: Az a kérdés, hol tervezték?

Zozó: Biztosan nem Grönlandon.

Sanya: Az ottani embereknek nem is lenne ideális az itteni időjárás.

Zozó: Azért hazajutottál?

Sanya: Igen.

Zozó: Kár. Már reménykedtem.

Sanya: Átutaztam Budapesten (busz, metró, villamos). Kelenföldön felszálltam egy Pécsre tartó vonatra. Amikor hazaértem, négy napig nem mozdultam ki sehová. Elég volt a kaland. Nem akartam közlekedési eszközt látni.

Zozó: Én is így voltam vele. Elzártam itthon egy hétre a cipőimet.

Sanya: Visszafelé szintén nagy hó volt. Féltem, hogy Németországban nem száll le a repülőgép.

Zozó: Mind leszáll. Valamelyik csak egyszer. Állítólag egy sem marad fenn.

Sanya: Amikor megérkeztünk, Stuttgartban rendeződött a helyzet.

Zozó: Ha én is megérkeznék Stuttgartba, nekem is rendeződne a helyzetem.

Sanya: Hazaérkeztem. Három hétig ott sem dugtam ki az orromat.

Zozó: Nem szeretsz utazni?

Sanya: Egyre inkább nem.

Zozó: Akkor öregszel.

Sanya: Bizony öregszem. Alkalmazkodom a környezetemhez.

Zozó: Magyar kaméleon vagy. Itthon nagy karriert futnál be magasabb körökben.

Sanya: Inkább gazdag embereket kellene gondoznom.

Zozó: Erre gondoltam. Van ott feljebb néhány … ápolt.

Sanya: Az ápoló és a gondozó között van egy kis különbség.

Zozó: Ilyet ne mondj! Mindenki egyenlő.

Sanya: Minden beteg ellátásra szorul, de nem minden ellátásra szoruló beteg.

Zozó: Már megérte, hogy beszélgettünk. Pedig nem is akartam.

Sanya: Miért? Nem érsz rá?

Zozó: Nem akartam kihagyni a kedvenc sorozatomat a tévében.

Sanya: Az melyik?

Zozó: Lolka és Bolka.

Sanya: Régen láttam.

Zozó: Régen én is láttam.

Sanya: Kellene egy szemüveg?

Zozó: Inkább egy új tévé.

Sanya: Emlékszel még a Varjúdombi mesékre?

Zozó: Ha lehet, ne politizáljunk.

Sanya: Sose tesszük.

Zozó: Ez igaz.

Sanya: Gyerekkoromban nagyon nem szerettem. Olyan nyomasztó volt.

Zozó: A varjúdomb?

Sanya: Az. Láttad?

Zozó: Lehet, hogy láttam, de most nem ugrik be.

Sanya: Pár hónapja felfedeztem valahol a Neten, és képzeld! TETSZETT! Valahogy most átjött a hangulata.

Zozó: Állítólag az ember, amikor elkezd öregedni, kicsit, hogy is mondjam csak, szóval pusztulnak az agysejtek.

Sanya: Most saját tapasztalatból beszélsz, mi?

Zozó: Ugyan! Mindenki a másikból indul ki.

Sanya: Ja, így megy ez nálad?

Zozó: Most miről is beszélünk?

Sanya: Nem tudom! Elég idős vagyok ahhoz, hogy ne tudjam.

Zozó: Itt van előttem egy zacskó gyógyszer, csak nem tudom, hogy ez még a mai adag, vagy a holnapi? Elfelejtettem.

Sanya: Kell neked egy nővér.

Zozó: Jó ötlet, de nem tudom, mit szólna hozzá a feleségem?

Sanya: Neki nincs nővére?

Zozó: Nincs.

Sanya: Fivér?

Zozó: Ha rövidítés, akkor jöhet. Fi-vér. Fiatal nővér.

Sanya: Azt elhiszem.

Zozó: Váltsunk témát! Ez a váltó talán még nincs lefagyva.

Sanya: Jó! Mit csinálsz holnap?

Zozó: Ne haragudj, de a lányokat szeretem.

Sanya: Most hogy félreértetted, randizhatnánk is. Szóval: koszorúzás?

Zozó: Én nem megyek koszorúér – mondta a szív. Amúgy pedig gyáva vagyok ahhoz, hogy ilyenkor ki merjek mozdulni.

Sanya: Ja, tényleg! Erre nem is gondoltam.

Zozó: Mostanában olyan meghitt, békés ünnepeink vannak idehaza.

Sanya: Elszoktam a magyar közélettől.

Zozó: Mi is!

Sanya: Én még ott tartok, mikor kiscsoportos koromban felkerestük a legközelebbi Petőfi-szobrot, és szórtunk neki tulipánt.

Zozó: Régi szép emlékek. Amúgy, mindenhol van minimum egy Petőfi-szobor.

Sanya: Itt kint nincs. Legfeljebb Sándor-szobor van, ha nem mozdulok meg.

Zozó: Itt viszont megmozdulás van, Sándor-szobor nincs.

Sanya: Kíváncsi lennék arra, hogy egy igazi honlegény mit csinál ilyenkor?

Zozó: Netezik.

Sanya: Kokárdában?

Zozó: Nagykabátban.

Sanya: Miért? Milyen idő van otthon?

Zozó: Süt a nap, de hideg szél fúj. Ez most olyan kampányszerű időjárás.

Sanya: Hogy-hogy? Ígérget ezt-azt?

Zozó: Várj! Kicsomagolom.

Sanya: Várok.

Zozó: Tehát, süt a nap, de hideg szél fúj. No már most. Akinek van meleg kabátja, annak jó idő van. Akinek nincs, de optimista, az a napot veszi figyelembe és kakil a hideg szélre. A pesszimistának meg mindegy, milyen idő van. Azonban, aki nem veszi figyelembe a hideg szelet, az megfázik! Csomagoljam tovább?

Sanya: Nem kell! Ez elég kicsomagolt. Majd este tovább bontogatom én is.

Zozó: Rendben.

Sanya: Álmatlanság ellen jó lesz. Egy-egy éjszakai műszak után nem kell bárányokat számolnom. Időseket szoktam.

Zozó: Azok már szelídebbek a bárányoknál?

Sanya: Nem mindegyik.

Zozó: Harapnak?

Sanya: Már nincs mivel.

Zozó: Na, ne! És a műfogsor?

Sanya: Igaz is. Majd, ha legközelebb támadna valamelyik, akkor…

Zozó: “Günter bácsi! Ne harapjon, mert kiöntöm a fogsorát a mosdóba.”

Sanya: Egyébként, mi már találtunk fogsort a mosogató gépben.

Zozó: Valaki lusta volt fogat mosni.

Sanya: Praktikus…

Zozó: Azért éjjel elnyugszanak, nem?

Sanya: Éjszaka, ha bemegyek hozzájuk, néha rendőrért kiáltanak.

Zozó: Ahogy elnézem a fotódat itt baloldalt… Nem csodálkozom.

Sanya: Ez a fotó a Merci múzeumban készült Stuttgartban. A WC-ben.

Zozó: Akkor már értem. Mögötted meg éppen a Benz gyár termékei suhannak el.

Sanya: Az a haladás szele.

Zozó: Álmomban jobban haladok.

Sanya: Álmodozni jó! Én nem vagyok semmi elrontója.

Zozó: Szeretek és szoktam is álmodozni.

Sanya: Az álmaim az irodalmam építőkövei. Ez saját.

Zozó: Tetszik!

Zozó: A haladásról jut eszembe. Halad az idő.

Sanya: Az idő, mérték.

Zozó: Időmérték. Versben nem szeretem.

Sanya: Egyszer kipróbáltam. Négy sor, négy óra.

Zozó: Nem élnék meg belőle, ha ebből kellene.

Sanya: Most képzeld el, hogy az Odüsszeiát kéne újrafordítanod.

Zozó: Újra? Minek, ha egyszer már lefordítottam?

Sanya: Tényleg?

Zozó: Igen. A könyvespolcon azóta azt olvasom, ha ránézek, hogy “aiezssüdO”.

Sanya: Szerintem, Devecseri Gábor az időtájt még a közértben is hexameterben beszélt.

Zozó: Az ilyen agyú költőknek ez a vérükben van ám! Van egy nagyon jó barátom. Egyszer írt egy szonettet. Még régen. Nekiestek a tudorok, hogy az nem az. Erre a barátom nekirontott … az anyagnak. Megtanulta. Ma már a szonettek mesterének tartják. Egyébként öreg rockermotoros. Van olyan napja, hogy bemegy a kocsmába és két korsó sör közben ír egy szonettet. Fejből. Tökéleteset.

Sanya: Mint egy Villon….

Zozó: Ki vívjon?

Sanya: Senki. A párbaj a múlté. Csak eszembe jutott ez a név.

Zozó: Ja! Külföldi italokhoz nem értek.

Sanya: Vannak testvéreid?

Zozó: Vannak, de miért kérdezted?

Sanya: Arra gondoltam, hogy egyedül nem lehetsz ilyen. Vagy súgnak neked, vagy elmentek otthonról.

Zozó: Most egyedül vagyok. Elmentek. Tudod mit? Akkor én is megyek, de előbb elmentek.

Sanya: Holnap belépsz, Zozókám?

Zozó: Hová?

Sanya: Ide.

Zozó: Oda? Ha fizeted a repülőjegyet?