Tábortűz

Ültek a parton, nézték a lemenő napot. Az ég alja vörös lepellel borította be a tájat. A szél úgy kergette a faleveleket, mint a macska a kisegeret. Bármerre néztek mindenhol látták az ősz gyönyörű színeit. A vöröstől az aranysárgáig mindenféle színű levelek ezrei puha szőnyegként terültek el a parttól nem messze lévő erdő sűrűjében. Szinte „élő „festményként tárult eléjük a változó természet minden szépsége. A felélénkülő szél átjárta őket. A fiú eldobott egy követ, mely úgy bukdácsolt végig a tó tükrén, mint mikor egy kisgyermek megteszi első tétova lépéseit, majd eltűnt a tó sötét mélyén. A fiú ráterítette a lányra a kabátját majd lágyan megcsókolta az arcát. Beszélgettek és lassan visszatértek a társaikhoz.
A többiek eközben már készülődtek a közös estére. Egyikőjük épp a tábortűz helyét rakta ki kövekkel, a másik srác faágakat gyűjtött. A ház túloldalán két lány nyársnak valót faragott. Mindenki érezte ez az este más lesz, mint a többi. A gyufa sercegése jelezte, hogy egy kis tűzmanóból egy tekintélyes tábortűz válik. Megjelent a kis tűzmanó, s csak arra várt, hogy éles lángfogait belemélyíthesse a faágak csalogató „húsába”. Fellobbant a tűz, fellángolását a friss szellő könnyebbé tette. A fa pattogott és ropogott. A nyársakra felkerült a hagyma, a krumpli és a szalonna is. A szalonna egyre kellemesebb illatokkal kábította el őket. Volt, aki pirítgatta szalonnáját, de volt, aki máris nekilátott az evésnek. A faház egyik rejtekéből előkerült pár üveg jófajta bor és egy gitár is. Jókat beszélgettek, eszükbe jutott az itt eltöltött egy hét számtalan emléke. Lassan felkelt a hold, s mivel az ég tiszta volt még a csillagok is látszódtak. Az erdő vadjai kezdték meg éjszakai portyájukat. „Megfogta „őket a tűz melegsége, s talán ettől még boldogabbnak és vidámabbnak látszódtak. Az éj csendjét hamarosan a gitárszó és a táncoló talpak víg „trappolása” zavarták fel sötét „álmából „.
Hajnalig táncoltak és énekeltek együtt, s a borból is jócskán fogyott. A régi nóták felelevenítése, a jóízű beszélgetésekkel, nevetésekkel megtöltött órák méltóak voltak e hét megkoronázására. Négy óra körül mindenki úgy gondolta, hogy ideje nyugovóra térni. A környék újra csendes lett. A büszke tábortűzből ismét csak egy picike tűzmanó nézett a távozó alakok árva árnyékai után. A manó ezek után végleg átevezett az „örök fenyőerdők „végtelen tengerére.
Lassan felkelt a nap. Első gyönge sugarai kedvesen keltegették a még álmosan ébredező természet lelkes „gyermekeit”. A madarak hangos csiripeléssel köszöntötték az új napot. Álmosan ébredtek, pedig az óra mutatója sietve közeledett a fél tíz felé. Az egyik lány korábban ébredt, mint a többiek, s úgy gondolta meglepi őket kávéval és egy kis reggelivel. A gyors reggelit gyors készülődés követte, mivel a vonat mely az „édenből” a komor valóság felé szállította őket hamarosan indult. Kelletlenül felszálltak, s mindenki még egy utolsó pillantást vetett a hátrahagyott örömök házára. A vonat elindult és csak beszélgettek. A szívük mélyére befészkelte magát a büszke tábortűz apró manócskájának szelleme. Bármikor visszaemlékeznek majd erre a kellemesen eltöltött időre, melyet a tűz körül múlattak el, mindig ott lesz a szemükben az a tűz. A tűz mely egy életre magával ragadta őket.
1999. 08. 30