A nő huszonkét éves volt.
Nem akart még gyereket.
A férje valamivel korosabb.
Szerették egymást.
Állapotos lett.
A férje vett neki egy világoskék köntöst.
Terhes-torna, választékos étrend.
Nőtt a pocak, benne a baba.
Eljött az idő.
Befeküdt.
Megszült.
Komplikáció nem volt.
Ott hagyta.
Hazament.
Lábadozott.
Hiányát érezte.
Töprengett.
Taxit rendelt.
Visszament a kórházba.
Hívta a liftet.
Felment a második emeletig.
Kiszállt.
Végigment a folyosón.
Ott állt az ajtó előtt.
A szíve kalapált.
Mély levegőt vett.
Nem kopogott, csak lenyomta a kilincset.
Benyitott.
A köntös ott lógott a fogason és rámosolygott,
mindennél világoskékebben.
9 hozzászólás
🙂 Ez nagyon profi! Természetesen beleestem a csapdába és azt hittem, a babát hagyta ott . 🙂 Ügyes! Gratulálok a formához is .
Köszönöm, virág!
“Természetesen beleestem a csapdába ”
Most már kijöhetsz! .o)
Udv. I.B.I.
Ma tévedtem erre az oldalra, olvasgatok, olvasgatok, és csodálkozom. Ritkán mondok ilyet élőkre: te tudsz írni. (A második vagy itt, akinél ezt tapasztalom, de ez nem von le az értékéből.:))
Nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni belőle, és önmagán túl különösen tetszik, hogy semmi pátosz a végén – ezt majd’ mindenki elrontotta volna.
(Kicsit úgy nyilatkoztam, mintha irodalmi guru lennék, ezt nézd el nekem.:))
Nagyon egyedi, és ez benne a jó!
Köszi szépen.
: ) Nagyon jó csattanó a végén. 🙂
Bár én inkább rímpárti vagyok, nem tudom miért, de tetszik.
Vers-szerűsége ellenére ez prózai mű.
A tördelés tévesthetett meg, Sanna.
A célom az volt ezzel az
egy sor – egy mondat
jelleggel, hogy az olvasóban feszültséget keltsek.
Egyszóval, ez rövidpróza. 🙂
Ejh!
VÁÓ és megintcsak VÁó!
Rövid de annál nagyobb a hatása!Én is majdnem azt hittem…:-D
Grat