The City II. Fejezet

II. Fejezet
Rossz helyen, rossz időben

A lány csak egy kicsit levegőzni akart. Tizenhat éves volt és felelőtlen. Előző nap költöztek be és még nem ismerte a környéket. Kisétált a házból, a kertből, majd az utcából. Itt volt vége a gyönyörű gazdag kerületnek. Elvágólag kezdődtek a nyomortanyák és a harminc – negyvenemeletes betontömbök. Itt megszűnt a kellemes langyos fuvallat, amit az előkelőknek felállított légszűrő fújt ki magából és a lány elkezdett fázni. Meg akart fordulni és akkor vette észre, hogy nincs visszaútja. Ketten kijöttek egy mellékutcából és észrevették. Előtte is megjelent három bandita. Nem menekülhetett. Akik ketten voltak odaértek.
– Add csak ide azt a karkötőt kislány! – mondta az egyik a gyémántos ékszerre mutatva a lány karján.
– Milyen csinos inged van. – kapta el az említett ruhadarabot egy mocsok és alkoholszagú nő. A lányt halálfélelem kerülgette. Levette a karkötőjét és odaadta annak, aki kérte.
– Nézzétek csak milyen engedelmes. – Mondta egy újabb, akinek pálinkaszagú lehelete volt és koszosabb volt a többinél. – Jól leszel feleségnek. – Közben félig letépték az inget a lányról.
– Hagyjátok békén! – Hallatszott az egyik kuka mögül, ahonnan egy fiatal fiú lépett ki két pisztollyal a kezében. Ruhája szakadt volt. Farmernadrág, megszürkült ing, melyen még ott volt egy kifakult koponya, lánc az oldalán és egy bakancs a lábán, mely valószínűleg soha nem volt tisztítva.
– Miért? Mert te azt mondod? Ki vagy te?
– Azért mert én mondom, és mert szétlövöm a fejed, ha nem. Ami pedig engem illet, felesleges tudnod, ki vagyok. – Mondta az újonnan érkezett.
– Minálunk is van fegyver. – Szólalt meg az egyik és előrántott egy sörétes puskát. Azonnal meghalt. A többi is támadt, és hasonló sorsra jutott. Pár pillanat múlva a lány körül öt halott ember feküdt. Remegett. Érezte a golyók szelét, de nem volt rajta egy karcolás sem. A fiú elmosolyodott.
– Először jársz a Cityben?
– Most költöztünk ide apámmal. – Mondta a lány – Hogy hívnak?
– A barátaimnak csak Skull vagyok. És te?
– Benita Scurt.
– Frederik Scurt lánya? – Kérdezett vissza a fiú és vigyora, viccsorba csapott át.
– Igen. – A fiú szemében láng csapott fel és elkapta a lány karját, és úgy megszorította, hogy az felsikoltott.
– Velem jössz.
– De hát! – Szólt volna a lány, de a fiú tekintetétől visszariadt, és utánament. Még túl élénken élt benne a vérfürdő emléke.