A két nyomozó a Grand Bells felé tartott, forróbb nyom reményében. A hullaházban tett látogatásuk nem volt különösebben haszontalan, bár hasznos se. Az eset eredetiségéhez képest legalábbis mindenképpen átlagos volt.
– Nos, uraim… ez minden, amivel átmenetileg szolgálhatok.
Fyrie és Malcom mogorván álltak a boncmester asztalánál miután az beszámolt a vizsgálat eredményeiről.
– Értem. – válaszolt Jared – Na és a semmin kívül tudunk még valamit?
– Akkor vegyük át még egyszer, hisz időnk, mint a tenger. – sóhajtott a boncmester, és a hulla fölé hajolt. – Tehát, az áldozat körülbelül harminc éves lehetett. Nőnemű, amit gondolom eddig is tudtatok, a helyszínen talált belsőségek alapján erősen dohányzó és alkoholizáló típus. Ha engem kérdeztek, a lotyó előbb utóbb saját magát nyírta volna ki, hisz a mája a szokásosnál bizony roncsoltabb és kisebb átmérőjű, tüdeje pedig fekete mint az éjszaka. Ami a csontjait illeti, a lábszárban illetve a tenyérben zúzódásokat találtam. Elsőre azt hittem azért, mert a jelentés alapján az áldozatot a lábánál és a kezénél fogva szegezték fel a sikátor falára, mikor azonban tüzetesen megvizsgáltam, a szúrt seben kívül a bőrön látható nyomait találtam ronda elszíneződésnek, amit a tippjeim alapján egy sodort drótkötél, vagy legalábbis valamiféle jó erős kötözőeszköz okozott. Ugyanez megfigyelhető a lábszárnál, és a száj környékén is. Ha szerencsétlent nem képelték fel egy tucatszor, akkor arra következtetek, hogy a halála előtt biza nagy kínokat állhatott ki.
– Undorítóan teátrális vagy, Nico. – horkant fel Jared.
– Az én dolgom az, hogy vagdossak meg fűrészeljek, habár megjegyzem, jelen esetben előbbire olyan sok szükség nem volt. Ami meg a sajnálkozást illeti, nem tartozik a munkaköri leírásomba, fa*ikám – mondta halálos nyugalommal a boncmester, miközben cigit dugott a szájába. – Amúgy meg neked se lenne türelmed az efféle szarságokhoz, ha egy hideg tepsi mellett kéne álldogálnod már harminc éve.
– Hogyne. – hagyta rá Jared. – Egyértelmű a halál oka?
A boncmester kifújta a füstöt, majd folytatta:
– A gyilkos kifejezetten kegyetlen módon végzett vele. Tippem szerint konkrétan a hasfelmetszés okozta a halálát.
Jared szerette volna elhitetni magával, hogy erős idegzettel rendelkezett, de ezekben a pillanatokban ez vajmi kevéssé sikerült.
– Azt biztosíthatom, hogy az áldozat vagy szajha volt, vagy elég rossz családi körülmények között élt. Az alsótestét megvizsgálva, a combjain az ágyék környékén rengeteg a seb és a véraláfutás, amiből egyértelműen látszik, hogy nem olyan rég megerőszakolhatták.
– Milyen rég?
– Talán három napja.
– A nő mióta lehet halott?
– Az izmok és a szövetek állapotából ítélve ugyanígy három-négy napot mondanék.
– Akkor talán a gyilkos elszórakozott vele mielőtt kicsinálta. Vagy kifejezetten rossz kuncsaftokat fogadott a halála előtt, esetleg kevésbé barátságos környéken járt. Még az is lehet, hogy bónuszt fizettek egy durvább szado showért.– fejtegette Gregory, miközben végighúzta kesztyűs kezét a hulla arcán.
– Ezt mégis miből gondolod? – kérdezte döbbenten Jared.
– Detroitban éltem.
– Csak nem egy „kevésbé barátságos környéken”?
– Detroitban mutass nekem egy olyat, ami nem ebbe a besorolásba esik.
– Szóval, – vágott közbe Nico – Többet nem tudok. Ami azt illeti, rátok bízom a maradékot. Na most húzzatok a rákba és ne lopjátok a drága időm! Még vár rám egy gyanús fulladásos haláleset, amiről öt perc múlva ki fog derülni, hogy valójában mérgezés okozta. Viszlát, uraim!
Az utakon nyugalom volt, már amennyire ez előfordulhat ebben a városban. Jared unottan kormányozta a járgányt, Gregory pedig felettébb érdeklődve tekintgetett ki az ablakon, akár egy óvodás aki először lát felhőkarcolókat.
– Nem volt még időd megnézni magadnak a várost? – kérdezte Jared, miután feltűnt neki a dolog.
– Csak az döbbent meg, hogy mennyire emlékeztet ez az egész Detroitra – hangzott a felelet.
– Ha szerencséd van a rendőri karriered során eljuthatsz pár érdekes helyre nálunk. Úgy értem, előfordult már, hogy óvodában kellett helyszínelnem. Szóval előbb-utóbb akaratlanul is jobban megismered a várost, mint amennyire szeretnéd. – fejtegette Fyrie.
– Jobban szeretnék eljutni oda, ahol a szajhagyilkos tartózkodik.
– Kis szerencsével nemsokára megeshet a dolog. Egyébként újfiúhoz képest felettébb buzgón vetetted rá magad az ügyre, ha szabad megjegyeznem.
– Nem új fiú vagyok, haver. Csak új a környéken. Számtalan ilyen ügylettel volt már dolgom, és ha egyet mondhatok, a gyilkos általában soha nem az, akire a jelek egyértelműen utalnak.
– Hogy érted?
– Egy ilyen módszerekkel kivitelezett gyilkosság eléggé elborult pszichére vall. Az elborult pszichéhez pedig hozzátartozik a kivételesen logikus gondolkodásmód, és az óvatosság. A legtöbb ember akit hétköznap látsz, vagy ha közelebbről ismered, elsőre sosem képviseli ezeket a jegyeket. Vagy tényleg nem, vagy jól titkolja, vagy nem ismered annyira, mint gondolod. – darálta Greg.
– Értem. – hagyta rá Jared, és töprengeni kezdett. Volt valami újdonsült kollégájának hangjában, ami furcsa volt. Talán egy múltbéli kellemetlen emlék. Mindegy, egyelőre nem ismerjük egymást annyira, hogy megengedjem magamnak a kérdezősködést.
A Grand Bells egy egészen népszerű hely volt az átlagemberek körében. A városi átlagember kategória pedig igen széles tartományban mozgott errefelé, szóval nem volt meglepő, bármiféle díszpinty is tette tiszteletét az étteremben. A konyha és a kiszolgálás pedig elsőrangú volt, talán csak maga az étterem környéke nem örvendett túl jó hírnévnek. A közelben levő kupleráj nem tartozott a családbarát programok közé, és hiába volt gyakran látogatott, alvilági nyelven szólva, ha a söpredék választhatott egy jó ebéd vagy a bordély igénybevétele közt, akkor sokak fizetése úszott el a szajháknál, és ez nem tett jót az üzletnek.
Akárhogyan is, két nyomozó megjelenése az étteremben nem volt szokásos esemény. Mert persze azt, hogy az ember nyomozó, bárki képes kiszúrni. A már-már túlontúl hagyományos detektív ruházathoz hozzátartozott a fekete ballonkabát vagy bőrdzseki, a láncra fűzött jelvény, amely hiába volt a ruha alá tűzve, a nyakon jól látszódott a lánc valódi rendeltetése.
Jared körbetekintett a helyiségben. Az étterem üresen lézengett, csupán néhány, javarészt férfivendég rendeződött csoportokba az asztaloknál, s egy-két pincérnő járt-kelt az asztalok közt felvéve vagy kiszállítva a rendelést. A helyiség egyik sarkában jól láthatóan azonban egy nő ült, akármennyire is igyekezett minél jobban belebújni egy vastag, barna kabátba. Két kezében egy gőzölgő bögrét szorongatott, láthatóan ideges volt.
– Azt hiszem a legjobb az lesz, ha egyedül megyek oda, ahogyan kérte – informálta társát Jared – Még a végén nem úgy sül el a dolog, ahogyan gondoltam.
– Na és hogyan gondoltad?
– Úgy, hogy szépen odamegyek, a lehető legjobb modorommal kikérdezem, majd megtudok valamit, ami érdekel is.
– Na és mit vársz tőlem… Jary? – kérdezte Greg árnyalatnyi gúnnyal a hangjában. – Nem igazán kedvelem az efféle módszereket.
– Elhiszem, de te még nem ismered a dörgést nálunk. Igyál egy kávét, vagy tudja a tököm, de ezt a részét bízd rám, kérlek.
Greg elfoglalta a helyét, miután egy „akkor is rühellem az ilyet” pillantást vetett a társára, majd rendelt egy kávét. Nem nézett a háta mögé, egyszóval annak ellenére, hogy nem szerette, ismerte a hasonló helyzeteket. A színjáték amúgy is fölösleges volt, mert a nő valószínűleg látta, hogy együtt léptünk be, de ezzel majd később törődünk. – morfondírozott Jared.
Odalépett a nő asztalához, aki jöttére hirtelen megrezzent. Felnézett, de szemeit eltakarta egy fekete napszemüveg. Amennyit meg tudott állapítani, hogy az arca kifejezetten szép szabású volt, haja pedig vörösesbarna és vállig érő. Egészen csinoska és szemrevaló – gondolta Jared. Kár, hogy afféle, mint amilyennek gondolom.
– Mr Fyrie? – kérdezte remegő hanggal.
– Jared Fyrie a nevem – mutatkozott be Jared, majd kihúzta a nővel szemben levő széket, és leült.
A nő bólintott, szemlátomást megkönnyebbülve, majd kortyolt egyet a bögréjéből.
– Tehát Miss, öhm…
Még egyet kortyolt a bögréből, majd halkan hozzátette:
– Evelyne… Vance… vagyok.
– …Miss Vance. Tegnap este váltottunk pár szót telefonon, és igen furcsának találtam a viselkedését, ha szabad így fogalmaznom.
Evelyne bólintott, de nem válaszolt.
– Ebből kifolyólag úgy veszem, hallott a gyilkosságról, amely a 12-es sugárút mellett történt. És tud is valamit, ami a rendőrség hasznára válhat.
A nő ismét bólintott.
– Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy felettébb érdekesnek találtam, hogy maga tudta ki vagyok, és azt is, hogy csak velem volt hajlandó beszélni. Elvetettem magamban a gyanakvást és idejöttem, de attól még ez egy hivatalos rendőrségi kihallgatás, szóval kérem, mindent mondjon el, amit tud vagy tudni vél. – mondta Jared a lehető leghatározottabban, miközben elővette a noteszét és egy tollat – A rendőrség félrevezetése pedig gondolom tudja mit von maga után.
Evelyne remegő kezekkel lerakta a bögréjét, és nagy levegőt vett.
– Igen, Mr Fyrie. Köszönöm…, hogy eljött. Miután elmondtam amit tudok, talán megérti…
Azt hiszem, először is arra kíváncsi ki a meggyilkolt személy… A neve…Kathleen Briggs. Egy örömlány volt… a környéken a… abban a házban. A barátnőm volt, vagyis hát… én is…
Jared bólintott, jelezve, hogy érti a célzást.
– Ő vett be a… a szakmába. A kezdetektől fogva közel álltunk egymáshoz, már amennyire ez lehetséges. A többi lány mindig… gonosz volt és öntelt, gyűlöltek engem mert szebb voltam és… tapasztalatlan. Jobban kedveltek… a vendégek. Megvédett amikor szükségem volt rá… mindig.
– Tehát közelről ismerték egymást. – vágott közbe Jared – Mikor látta őt utoljára?
– Amikor hallottam a gyilkosságról… azelőtt körülbelül öt nappal. Este volt, tudja olyankor nagyobb a nyüzsgés… ott. Kathleen pedig éppen egy… férfit fogadott. Egy zárt szobában voltak, ahol nem zavarják őket.
A nő ismét kortyolt egyet.
– Én csak onnan tudom, mert kihallgattam őket. Én… mindig is féltékeny voltam, mikor Kathleen… valaki mással volt. Ő volt az egyetlen akinek kedveltem a társaságát és gyűlöltem mikor… máshoz beszélt, mikor mással nevetgélt. Ott akartam lenni, de… nem mehettem be. Így hát felnyitottam egy rekeszt a szoba mellett.., csak én és ő tudtunk róla, csak nekem árulta el. Bebújtam oda és… hallgatóztam.
– Miről beszélgettek odabenn? – kérdezte Jared.
– Hát a férfi dícsérgette őt… merthogy gyönyörű volt, nála szebbet még sosem láttam. És senki… nem láthatott…
Hát, a hullája alapján ezt már nem hinném el – gondolta Jared, de egyből el is hessegette az ostoba gondolatait.
– Azután folytatták a társalgást… – folytatta Evelyne – Még nem tértek rá… az olyan részletekre. A férfi hallhatólag társaságra vágyott… először legalábbis. A férfi foglalkozására terelődött a szó… és kiderült, hogy a rendőrségnél dolgozik.
Jarednek a szeme sem rebbent. Hallott pár történetet a kollegáitól, amikből kivette, hogy a rendőrök egy része magánemberként nem veti meg a kétes öröm forrásait.
– A nevét elárulta? – kérdezte Fyrie
– Sajnos nem… tudja, az nem szokás… pénz beszél, vagyis…
– Értem. Folytassa, kérem.
– Szóval beszélgettek. Aztán rátértek… arra. A férfi nem vágyott… különösebb szolgáltatásra. De miután megtörtént… azután folytatták a beszélgetést. Vagyis a férfi beszélt… Azt mondta, Kathleen igen különleges lány, és hogy nagyon elégedett volt a… azzal, amit nyújtott. Megkérdezte, nem-e lenne kedve egy barátját is… szóval… elvállalni.
Evelyne hangja egy kissé megremegett.
– Kathleen csodás lány volt, de… a pénz gondolata mindig mohóvá tette. Habozás nélkül igent mondott, mire a férfi azt mondta, hogy… akkor holnap megjelenik újra… és megtárgyalják.
– És utána mi történt?
– A férfi kijött a szobából. A résen keresztül sajnos nem láttam az arcát, de… talán a hangját felismerném. Ha újra… nem, akarom hallani újra – fejezte be elkeseredetten.
– Kérem nyugodjon meg, Miss Vance. Mondja el a további részleteket.
A nő bólintott, látszólag könnyedén.
– Bementem utána az ajtón. Odabenn volt, éppen rendbe szedte magát. Megkérdezte mit szeretnék de én… nem mertem rákérdezni. Barátok voltunk, de a saját munkánk csakis ránk tartozott… így hát, vártam… másnap estig.
Én már a rekeszben vártam, ugyanannál az ajtónál. Akkor megjelent a férfi… csak onnan tudtam, hogy a hangja az volt amit előző este hallottam… de egy másik is volt vele. Beszélgettek a folyosón, az egyikük… a másik… említette a maga nevét, Mr Fyrie… Jared Fyrie, szó szerint így.
A… a férfi ezt mondta. Mármint… viccelődött… azt mondta magáról, hogy rendes kölyök. Így, kölyök. Ezt mondta. Meg hogy néha… nem ártana kikapcsolódnia, és hogy megérdemelne egy kis lazulást…
– Hmm, ez érdekes, mert távol állnak tőlem a… az örömtanyák. – morfondírozott Jared.
– Nem tudom…, mindenesetre a két férfi ezután belépett a szobába. Azt mondták Kath-nek, hogy… sokat kínálnak. Mármint sok pénzt. De nem itt akarják, mármint… nem az örömtanyán. Helyette elkocsikáznának és… ott…
– És a barátja ebbe belement? – kérdezte Jared
– Mondtam már… Kathleen végtelenül mohó volt, ha pénzről volt szó. Elfogadta.
– És azt mondták, hogy hová viszik?
– Csak annyit, hogy egy kellemesebb helyre.
Felettébb érdekes. Senkivel sem állok közelebbi viszonyban a rendőrségnél, akinek én jutnék az eszébe egy bordélyban. – töprengett Fyrie. – Na, és még a rangosabbak sem szoktak kölyöknek szólítani. Szemtől szemben legalábbis. Kivéve…
– Ekkor sem látta a két férfit?
– Sajnos nem – sóhajtott a nő – Miután lebeszélték, mindhárman… mármint Kath és ők kimentek és. Gondolom elhajtottak.
A nő bögréje szemlátomást kihűlt.
– Nem tértek vissza aznap este. Sem másnap, harmadnap sem. Kezdtem… kétségbeesni.
– Nem jelentették be a rendőrségen?
– A madám… vagyis a felügyelőasszony… azt mondta, tartsuk a szánkat. Azt, hogy biztosan napokra igénybe vették… vagyis… ezt mondta. És, hogy ne merészeljünk fecsegni mert az… rosszat tehet az üzletnek.
– Volt már ilyen korábban is? Mármint, hogy egy… kolléganője napokra eltűnt?
– Nem tudok ilyenről. De a többiekre hivatkozva lehetett, mert senkit sem kavart fel az eltűnése. Csak… engem. Tehát a madám azt mondta, hogy ne üssük bele az orrunkat és… ne keressük a zsarukat… bocsánat, a rendőröket. Hiszen szép nő, majd előkerül magától, pénzzel megtömve. Ezt mondta.
Engem viszont… nem nyugtatott meg. Tudni akartam a barátnőmről… ezért… ezért kerestem meg magát… nem mertem hivatalosan a rendőrséghez fordulni, de ön… nos, amit a férfi mondott… látatlanban is… bizalmat gerjesztett bennem. Nem tudom miért, kérem… ne nézzen őrültnek.
– Semmi probléma. – nyugtatta meg Jared – Csupán a körülmények nem voltak megfelelőek. Na és… tud még valamilyen információval szolgálni, amit fontosnak érez?
A nő megrázta a fejét.
– Bocsásson meg… ha nem tudott meg semmit… én… féltem. Félek. És… borzasztó, hogy Kathleen meghalt… Nem is tudom.., akarok-e még… nélküle…
Evelyne kis szünetet tartott, majd folytatta:
– Vissza kell mennem… oda. A madámnak… gyanús lehet.
Idegesen felállt, remegő kezeivel beletúrt a zsebébe, majd csörögve lerakott némi aprópénzt az asztalra. Félősen biccentett Jarednek, majd odébbállt. Csak így, egyszerűen.
Jared sajnálta a lányt, de hamis vigasztaló szavakon kívül többet nem tudott volna segíteni rajta. Akkor meg minek tépni a pofámat? – gondolta.
Elrakta a noteszét, majd felállt és kollégájához sietett, aki rezzenéstelenül ült a pultnál.
– Na mi van, jó zsaru? Meglelted a szimatod? Az enyémet már eltompította ez a kávéillat.– vetette oda Greg.
Jared szórakozottan ránézett a kiürült csészére, majd így szólt:
– Azt hiszem, el kell beszélgetnem a főnökkel.
Folytatása következik…