Volt köztük/hetedik rész

Liza nem gondolta, hogy ennyire megviseli majd Zoli hűtlensége. Soha nem érzett még ekkora fájdalmat. Gyakorlatilag mindkét embert elvesztette, akit szeretett, akiben megbízott. Soha sem hitt abban, hogy a házasok egy életen át hűségesek tudnak egymáshoz maradni, de az időzítés mégis a lehető legrosszabb volt, sőt, valójában aljas. Éveken át próbálkoztak babával és mikor végre úgy nézett ki, hogy minden rendben, a kedves férjecskéje a legjobb barátnőjével megcsalta. Legjobb barátnő? – na, ezen is csak kacagni lehetne, ha lenne hozzá kedve. Egy ócska szajha, és a férjének épp akkor kellett, amikor a szíve alatt hordta a gyermekét. Ettől nagyobb szemétséget el se tudott volna képzelni, de hát nincs is szükség a képzelő erejére, mikor itt az igazság a maga meztelen valóságában. Szilvinek legalább van egy csodálatos édesanyja, akinek a vállán elsírhatja magát, de ő? Neki senkije sincs. Azt se tudja, hogy kik voltak a szülei, az intézet volt az otthona. Zoli szülei elváltak, de ha tudná is, hogy hol laknak, hozzájuk akkor se menne. Még emlékszik rá, hogy az anyósa milyen cirkuszt csinált, hogy egy lelencet választott magának a kis kedvenckéje, az agyonkényeztetett fiacskája. Senkije sincs, csak a gyermek a szíve alatt, bár igazán neki se tud örülni. Már nem. Pedig, mikor Zoli a karjába kapta örömében, milyen boldog volt. Akkor még nem tudta, hogy kitől lesz a gyermek, hogy ki ez az ember, aki hivatalosan a férje, és akit ő mindeddig őszintén tisztelt és szeretett. Ennek azonban vége. Mind a tisztelet, mind a szeretet meghalt, és az lenne a legjobb, ha ő maga is meghalna. Megkérte Zolit, hogy költözzön el, mert még a látványától is felfordul a gyomra. Bár a férfi térden állva kérte, hogy bocsásson meg neki, Liza engesztelhetetlen maradt. Elérkezett a szülés ideje. Az asszony egy egészséges fiúgyermeknek adott életet, akinek az Ákos nevet adta. Mikor a mellére tették a csöppséget érezte, hogy ezért a percért mégiscsak érdemes volt élnie. Azok a csoda szép égszínkék szemek, a bársonyos bőre, a pihe-puha kis hajacskája. Be se tudott telni vele. Gyönyörű, gyönyörű – mondogatta magában, és az enyém, az én drága kicsi fiam. Zene volt a fülének, ahogy mohon kortyolta az anyatejet, majd jóízű álomra szenderült. Napról napra élénkebb lett, figyelt a hangjára és igen, már mosolygott is. Liza végre boldognak és erősnek érezte magát. Legszívesebben megtiltotta volna, hogy Zoli látogassa őket, de nem tehette, hiszen ő az apa, joga van hozzá. Miközben Liza szülés után olyan nőies lett, hogy minden férfi megfordult utána, Zoltán egyre jobban legatyásodott. Rendszertelenül étkezett, többnyire meg se borotválkozott és kiült az arcára a boldogtalanság. Telt, múlt az idő és Lizának el kellett ismernie, hogy Zoltán valóban megbánta azt, amit tett, és arra is rádöbbent, hogy mennyire fontos számára a gyermek, sőt, ahogy a kis Ákos növekedett az is nyilvánvalóvá vált, hogy ő is rajongásig szereti az apját. Sok víz folyt le a Dunán, mire Liza végre engedett és attól kezdve egységben, egyetértésben közösen nevelték a gyermekük, a múltról pedig soha többé nem esett szó közöttük.