Valós név azért nincs, mert egyelőre nem szeretném, ha közvetlen környezetemben élők illetve mindennapjaim megváltoznának. Tudod milyenek az emberek(?)!
Miért is született ez az egész?
Az igazság, hogy nem vagyok már tinédzser, eljutottam életem azon szakaszába amikor már mindazt teljesítettem amit célul tűztem ki magam elé. Végigdolgoztam az életem, felneveltük párommal a gyerekeket. Sikerült csak annyira eladósodnunk, amennyit még – ha nehezen is, de – tudunk kezelni. (jelenleg)
Ráérünk most már egy kicsit magunkkal törődni. Nem vagyunk túl öregek, még néhány évet le kell nyomnunk a munkahelyen, de bírjuk. Nem panaszkodhatunk. Nincs különösebben hiányunk semmiben. Persze a pénz mindig lehetne több, de ha rosszabb nem lesz, akkor lassan letelnek a kölcsönök és több jut majd magunkra, meg a gyerekekre akik már a maguk életét élik. Ritka ilyet hallani, de ha minden így marad nekem már az is elég. Nincsenek nagy ígényeim.
Nem akarok gazdag lenni. Persze, ha ölembe hullana egy rakás pénz, elviselném, de hajtani(?) én már nem. Nem akarok céget alapítani, nem akarok vezető lenni, nem akarok törtetni és én lenni a „valaki”. Persze tetszene, legyezgetné a hiúságomat, de hajtani ezért sem fogok. Többre tartom a jelenlegi értékrendem szerinti életem, ahogy van. Nyugalomban, egészségesen, egyetértésben, szeretetben, csóringeren.