Odakint úgy sétálok, mint egy nagyvilági, szellemi arisztokrata. Mindig látszik, hogy érdekesebb vagyok, mint a többiek.Vagy legalábbis másmilyen. Természetesen jó értelemben. Utolérhetetlen értelemben. A magamfajták így születnek. Szellemileg stigmatizáltan. De itthon görnyedten tapogatom a betűket és tudom, hogy félműveltségem, rossz memóriám és silány akaraterőm úszik szembe a tehetségemmel, hogy aztán tehetségtelenként küldjenek el, egyhangúlag, a közértbe párizsiért.