..ez.... nagyon, nagyon....!!

szelíd...lágy..ringatózó...mesevilág... Szép..

álom, múlt, emlékek...vissza valahonnan, valahova...csak egy kicsi, csak még egy pillanatra...az utolsó esélyt is megragadva...vagy ha már nem is az esélyt, akkor egy képkeretbe festett arcot, mosolyt... Szép sorok! H.

..kölcsön-szárnyakkal szállni..igen..ismerős érzés...és sokszor nincs idő arra, hogy döntsünk..menni kell, vagy ugorni...magányosan sziklaszálon ülni...az eget megérinteni, hogy egyszer....csak egyszer azt álmodhassuk amit álmodni vágyunk... Nagyon jó vers! H.

Valóban tévedni emberi dolog.. Én is ember, te is ember... Te onnan jössz, én innen jövök, amikor én a fényt látom, te az árnyékot, amikor te a fényt, én az árnyékot....Megesik.. ez viszont már nem tévedés... Csupán olyan emberi, de nem tévedés, egyszerűen, meglátás, rálátás, halmazokba zárás, ajtó nyitás, elfogadás... És így...

Kedves Pál, engedd meg nekem, hadd döntsem már én el, hogy én mit látok ebben a versben, hogy én mit érzek ebben a versben, hogy én, hogy élem meg ezt a verset.. Én..Lumen, és nem Cserfalusi Pál. Az, hogy kinek hol kezdődik az egyedisége, az függ attól ki írja, függ attól, hogy milyen...

tombol, lüktet, sodor...hatalmas erő van a versedben.... Gratulálok!

....vallomás érte, vallomás magadnak, vallomás a szerelemről...a végtelen csendről, mely magasba emel, szárnyakat ad, mélységeket tár fel..mint a te versed Nagyon szép!

....micsoda képek..hasonlatok..igenek-nemek, vágyakozás-tagadás... Tetszik!

...vannak pillanatok, mikor az ember magába roskad, önmagát zárja be saját lelkébe...Csendet kíván ilyenkor a test, a lélek, halkan szóló suttogást, hogy helyére tehesse mindazt, mely felébredve lehet rémálom..de mégis tudja valahol az a konok, kegyetlen valóság...apró szelete, szilánkja, mely sérti a gondolatokat, az emlékeket...de soha nincs késő, mindig...