Néha rámtör az az érzés. Sétálok az utcán, álldogálok a villamoson, vagy vizsgázom. A kezem csontjai sajogni kezdenek, mintha kitörni készülne belülről valami. És onnantól kezdve nem tudok másra gondolni, csak a fehér papíron futó soraimra. Addig nem múlik el a fájdalom, amíg félelmetesen ambíciózus jobb karom vágyait ki nem elégítem. Ezért írok. Mert kell.