Leginkább a hossza riasztott el eleinte... szeretem a komor hangulatú írásokat!

Hahaha... tetszik a vége 🙂 reménykedtem benne, hogy nem véres jelenettel zárul... (Amúgy imádom a macskákat!) Kriszti

🙂 Kedves, szép... jó, ha így szeretünk valakit! Kriszti

Kedves Ida, Gyönyörű a történet maga, azért mindenképpen érdemes volt elolvasni! Ha van értelme annak, amit mondok: engem a jelen idő és múlt idő kavarása nem tetszett. Vagy jelen, vagy múlt, de nem együtt a kettő, legalábbis nem így... De ez részletkérdés ahhoz képest, amit a mű tartalomban nyújt. Végül csak annyit...

Személyesnek érzem ezt az írást... A búcsú az élet renndje, de nem mindig tudjuk elfogadni... Valóban megéri.

Ez nagyon kemény írás, nem csoda, hogy kétszeri nekifutásra jutottam a végére... Annyi minden van benne, nem is tudom, hol kéne kezdeni. Nem is kezdek neki. Megkeseredett házaspár sok rossz döntéssel a hátuk mögött és még több balszerencsével a nyakukon... Nem esett jól elolvasnom, de a valóságnak ilyen oldala is van. Sőt. Ajánlom...

Köszönöm hogy elolvastad, Tibor! Ez a téma nekem nagyon fontos, évek óta, de a környezetemben csak nagyon kevés emberrel tudok beszélni róla vita és félreértések nélkül. Úgy érzem, országunkban nincs megfelelő szintű tolerancia a másik iránt. Kétlem, hogy a szavaim nagy változásokat hoznának, de talán ha egy-két személy olvassa...

Ééééérdekes... érdekes. tetszett. 🙂 Kriszti UI Most esett le: körkép!

Kedves Selanne, Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, jólesett a lelkemnek, annyira szerettem volna tudni, hogy szélesebb körben ki mit gondol erről a rövid írásomról, hiszen egy valós megtörtént esetet dolgozok fel benne, na nem részletesen, csak éppen megpróbáltam a slusszpoén előzményeit a magam fantáziája és egy közeli ismerősöm elmondása alapján...

Ismét borzongtam... te ezt sorozatosan eléred nálam, pedig nem is szeretem a verseket!!! Őrület. Hálásan köszönöm neked. Ki szerettem volna emelni versszakot, aztán rájöttem, hogy nem tudok, mert mind csodálatos. De azért ez különösképpen gyönyörű: "Ott is benne voltam végszóig, s én meggondolatlan, volt csend, ahol örökre ottmaradtam tüköremléknek, porlepte képen halottnak, boldognak éppen..." Kriszti