A csendnek beszélek

Ma nincs, kivel beszéljek
Majd ha ráérsz, felelj, kélek!
Mindegy, hogy mit mondasz,
Jót, csúnyát, vagy szépet,
Csak majd egyszer, kérlek:
Fejtsd ki véleményed!
Mikor írok, a lélek repdes
A világ hallgat, mint alvó méhes
Nem sokat, csak szeretetet kérek!
A világ minden emberének.
Nem hallja senki, a gondolat dalol,
Néma a csend, hozzám se szól!
Csak a billentyű kopog,
Betűkből álmodom, a gondolatot.
Ha írásom olvasván, hegedű zenél
Ha kitalálom lelked énekét
Ha a szavak, sima, halk dallamok.
Elérem, mit híven akarok
Lehet, legyintsz, az írást, a sutba!
Beteges agyrém, vagy mi? Kitudja?!
S hallják azok is, akik nem akarják
Kiáltásod: az ilyennel, tele a zsák!
De a világon, ha csak pár ember akad,
Kikben érzést keltenek a szavak,
Azt mondom, már akkor megérte.
Elolvasta az is, aki sohse kérte!
Köszönet érte!