Sütött a nap és zendültek a kövek,
s hörgött vad robajjal a bősz zuhatag.
És én álltam némán, mint levert cövek,
figyelve, ahogy a Doubs folyó szalad,
elmerengve a zúduló habokon,
örök zúgásnak üvöltő robaján.
Már négy napja volt, de még ma is hallom,
ahogy sírnak a kövek cseppek jaján.
Jajongott a szél is örvények felett,
elvitt mindent az őrjöngő, zúgó ár.
Te ott voltál velem, s én fogtam kezed,
de a csend most közöttünk itt hallgat már
Zurzachnak sötétlő, árnyas éjjelén,
mégis a Doubs folyó partján járok én.