Színházkertnek magányában
faragatlan cédrusok,
égbeszökő fenyők törzsén
játszó napfény-fonatok.
Ül a költő, létkutatva,
álmokba sző holnapot,
hol nem gyarló és tudatlan
az, kit hite elhagyott.
Csendcsobogás varázsában
síró vágya enni kér,
falna szikrát, tépne tüzet;
önmagába visszatér..
Torz lelkéből viszolyogva
hasít néhány darabot,
arcán undok fintorával
ízleli a falatot.
Kukába szenny és utálat,
nem törődöm veletek!
-fokozódó élvezettel
tépi már a beleket.
Őrült marcang hajrájából
nyugalom száll alája,
titkon lesi koldus szempár:
Ni, a költő halála!
6 hozzászólás
Kedves Cyankalla!
Az igazi költő szinte minden írásába "belehal"…
… de ettől lesz igazi költő…
Szeretettel olvastalak:. Tünde
"Csendcsobogás varázsában
síró vágya enni kér,"
igen.
üdv.koko
Kedves Cyánka!Tetszik ez az extravagáns stílus.
Nagyon nagy gratuláció.
Noémi
Nem semmi ….
Nagyon termékeny vagy mostanában, vagy én vagyok keveset:)
Tetszett:)
Sz.: Zsu
Szia!
koko ellopta tőlem a kedvenc soromat. Tudod, mit mondok én erre? – Ni, a költő. Feltámadt! …és én ennek szívből örülök. Szinte látom az egész verset, lélekszaggató csoda…
Üdv,
A.
Kedves Zuzmara, meglehet… Néha viszont túl lazára veszem, az a másik véglet. Nálam legalább is. Valszeg ezért is írunk! 🙂
Szia Koko, örülök, ha átment. Kicsit mazo, de na… 🙂
Noémi, drága, köszönlek!:)
Zsu, ennyire férünk bele. Én is alig "élek"! Azért örültem Neked!:)
Szia Andi! Akkor sokan éhezünk? Aranyos vagy, de ez bélszaggató lélekcsoda akkor. Minden esetre, akadt ilyen is. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártatok!
További szépeket: C.