A párás üvegen át,
Nézem a tájt,
a nappal oly rövidebb már.
Ahogy fúj a szél, íze visszatér,
Az a hűs, s hirdeti nincs nyár.
A látvány üresen áll,
S nincs ami már,
a lelket fölmelegítse.
Ahogy jő az éj, az ősz elkísér,
De nem leszek boldogabb így se.
2006-09-18
4 hozzászólás
“Süt a nap, nehogy szomorú légy!” Még tart egy picit a nyár.
A versről magáról pedig: kicsit fura, hogy nem ugyanaz a szerkezete a két strófának, de végülis ez nem nagy baj. Tetszik viszont nagyon ez a két sor:
“Ahogy fúj a szél, íze visszatér”
“Ahogy jő az éj, az ősz elkísér”
És most látom, hogy ezekben viszont VAN valami szerkezeti egység, mintha ezek kötnék össze a két különálló versszakot! Ezt a bravúrt, ahogy elkövetted…! Majdnem észres se vettem, ooyan jól elrejtetted. 🙂
Üdv
Zsázsa
:))) Strófája nincs, csak a szótagszámok stimmelnek 🙂
Hátha mégis…:)
Kissé lemondó, beletörödő sorok.
Üdv.Éva
Nekem a nyelvtani hátramenések zavaróak picit, pl a "tájt" és a "nappal oly rövidebb már", plusz a már után nem tennék vesszőt. De a "látvány üresen áll" sor tetszik 🙂
Sok jót,
panna