Amikor a véletlen a fején áll
Amikor a fejedben csakis az jár:
Tévedtél, vétettél és naiv lettél
Saját csapdádban áldozat lettél.
Minden kiszámítható, csak ez nem!
Minden harc megvívott, de ez soha nem!
Savanyú arccal várod, hogy elhozza.
El fogja hozni, de nem tudod, hova…
Érzed, hogy kell, igaz, tudod, hogy unod!
A többi csak játék, mindig tudod!
Sok közül csak ez kellene! De nincs itt!
Amikor ott volt sem láttad, milyen kincs!
Átkozd szavaiddal az elmúlt szerelmet!
Sírd vissza a boldog, szép emlékeket!
S majd tedd keresztbe szíveden két kezedet.
2 hozzászólás
A szív folyton hasogat… mindig van valami baja, de mi vagyunk hibásak érte!
🙂
Nekem a címmel van a legnagyobb bajom. Nem mond semmit, közhelyes. Egyébként tök jó ötlet, hogy homályosan hagysz dolgokat, és csak utalsz rá, de ezt az utalgatós játékot tovább kéne vinni az egész versben. Így nem azt adja vissza, amire rendeltetett.