Virágok illata lebeg a nyári éjben,
szeretnék még szépet írni, de nem tudok…
…miért nem?
Túl sok a fekete folt…
A hegyek sötéten pihennek,
álmodnak ezüst csillagfényben…
Közhelyes szívemben érzés kering,
érzem minden sejtemben a kínt…
S a fák fölém magasodnak,
őrzöm ízét az utolsó csóknak…
Hangok… halkan, csendesen…
zokog a lelkem, kedvesem.
Forog a Föld…
Égig érnek a lépcsők,
nem lesznek több vasárnapok sem hétfők…
Táncolok… árva lány hajamba
színes szalagokat fonok…
Szférák zenéje fejemben,
szétfoszlik létem a világtengerben…
Alagút…
Végére értem,
bocsássa meg az ég, gyengeségem… [IG_KITOLT]
7 hozzászólás
Szia Évi!
Van úgy, hogy azt érezzük, hogy nincs kiút…vége mindennek…és gyngének is érezzük magunkat…
Kifejező a versed. Puszi: Éva
Köszönöm Évikém 🙂
Puszillak
Szomorúság hatja át verssoraidat. Miért? Igaz, nem illendő kérdezni. Mégis… Ha bánt valami, akkor is találhatsz, valamit, aminek örólni lehet. Fel a fejjel, még fiatal vagy, szép évek várhatnak Rád.
Szeretettel üdvözöllek: Kati
Kedves Kata, jól érezted, mikor írtam szomorú voltam… kétségek gyötörtek. Köszönöm biztató szavaid, nagyon jólesett 🙂
Viszont üdvözletem szeretettel. Éva
Nem közhelyes a szíved… soha nem is volt az…
A vers nagyon jól tükrözi akkori vivódásodat.
Igen, Te ismered a vers eredetét, miértjét…
Kedves Éva!
Nagyon kifejező vers.Átérezhető és szép. Nem közhelyes, őszinte tiszta érzelmeket tükröző vers. Gratulálok!
Ági