Mikor az éjszaka lehajtja fejét,
Normál élet elveszti a helyét.
Bársonyos álmok hullanak fejemre,
Őrült gondolatok jutnak eszembe
Volt egy idegen, akit nem ismerek,
Volt célom, mit megtenni nem is merek.
Összepakolta, azt mondta, elviszi,
Ne mondjak semmit, ő úgysem hiszi.
De nekem kellenek ábrándos terveim,
Ezek a súlyos terhek az igazi terheim.
Rajtuk keresztül élem világom,
Vidám kudarcom, más szemével látom.
3 hozzászólás
ebben a versben sok stílushiba van, ha érdekel, mikre gondolok, először olvasd át a verset, aztán ha nem találod őket, dobj 1 levelet
Szia..Hát betértem s tetszett nagyon.. nem értek egyet az előző hozzászólóhoz már csak azért sem , mert van, aki nem azért írt, h tökéletes verset alkosson, hanem mert összegyűllt néhány gondolat, amit papírra vetett, s nem hiszem, h ösztőnzően hat másra a ‘csak’ negatív kritika… szóval ne törödj vele h stílushibás – e vagy sem.. a lényeg, h kifejezi, amit éppen éreztél.. s ha igen akkor már megérte.. s szerintem kifejezi..
Üdvözlet.. Beliliafesz
Szia Beliliafesz!
Köszönöm, hogy betértél hozzám, s megtiszteltél véleményeddel.Szívemből szóltál már azért is, mert ez a vers egy álom után született, az álomomról. Reggeli ébredés után
vetettem papirra, mielőtt munkába mentem volna, hajnali négy órakkor. Nem az volt a célom, hogy minden klappoljon, csak az, hogy ne felejtsem el amit álmodtam.
Ilyen ihlet is van.
Üdvözletem bűvölet.