Sok szemét lehunyta a házóriás.
Csendben szunyokál a száradó ruha.
Szélkapun áttörő libbenő varázs
Belekavar kocos pamuthajukba.
A fehér palástban öltözött Holdszellem
Pajkosan bekacsint minden emeleten.
Aludjál csendesen ,kedvesem
Szemednek sugara lezárva most pihen
Álmot csókolt reája a frissszagú éj.
Tested lágy vonala a takaró mélyében
Fáradt,nehéz napnak gondjairól mesél.
Békésen terül szét a mosoly arcodra,
Bájos fényt bocsájt igazi valódra.
Pihenjél csendesen ,még fiatal az óra.
Aludjál csendesen,hisz alusznak a fák is.
A természet harmatmasszatos,bagolyhangú éj.
Kihunyt reszketve a testedben a vágy is,
Szemed tűzfészkében már nem lángol a kéj.
Holdasszony fátyolát rádobja a Napra,
S a felkeltet uraság meleg fényű karja
Biborszin háttért rajzol az égboltra.
2 hozzászólás
Szia!
Nem figyeltem, kinek a versét olvasom, de az első két sor után az fogalmazódott meg bennem, hogy olyan emelkedett, ízes, erdélyi zamata van ennek a versnek. (Kérlek ne értsd félre, a lehető legjobb értelemben gondoltam)
Aztán megnéztem az adatlapot is, és megértettem. 🙂
Minden tiszteletem a Tiéd, gyönyörű ez a vers! Lenyűgöz a nyelvezet, és a választékosság, még a rímek is 🙂
Köszönöm, hogy részese lehettem!
üdv, Jodie
Kedves Jodie,megtisztelsz szavaiddal.és nagyon köszönöm és tiszta szivemből örvendek.hogy benéztél hpzzám.Üdv:Szekelyke.