Amikor megláttalak

Amikor én megláttalak téged,
égnek állt a szőr a hátamon.
Ez oly fájó pillanat számomra,
iszonyatos súly lett vállamon!

Rögtön elment akkor az étvágyam,
nem is tudom, milyen kínom lett.
Elszakadt a cérna akkor nálam,
úgy jajgattam, mindenek felett!

Ilyen csúnya hogy lehet valaki,
nem is értem, horror-számba megy.
Bár alakod nőstény vízilóé,
reád nézni én már nem merek!

A szemed szürke, vizenyős mocsár,
vérben forgó, arcodból kiáll.
Szemöldököd úgy kihúztad, lásd,
elkopott az összes ceruzád!

Pillád nincs is, de ajkadon a rúzs,
virít, mint a vérző, ronda hús.
Bikinidben megláttalak én,
És még te vagy, büszke meg kacér?

Mily barázdás arcodon a bőr,
abból áll ki sok-sok hosszú szőr.
Úgy bűzlesz, mint egy csapat borz,
hajad ritka, csapzott, torzonborz.

És a hangod, mint repedt fazék,
úgy racsít, hogy félholt is valék.
Hogy bírom ki én e perceket?
Üvöltéd, hogy legyek herceged!

Nem is bírom én e herczeket,
azonnali futást tervezek…!
Jobb nekem, ha kívül tágasabb,
mert dobhártyám rögtön felhasad!

És az orrod, nagyobb nem lehetne,
beleütöd mindig, mindenekbe.
Fogad szádból, mint nyúlnak kiáll,
miközben a zsírfarod riszál…

Mit is mondjak? Istenek, egek,
csoda e, hogy láztól remegek?
Mondjátok, hogy rossz álom talán,
minden ronda ezen a banyán!

Immár csak egy dolog ami szép,
ha lelépek én, minél hamarébb!
Híremet sem hallod, higgy nekem,
de ezt az órát megemlegetem!

Még jó hogy van kéznél úthenger,
én majd azon menekülök el.
Keressél egy másik herceget,
én örökre elfelejtelek!