mint csillagfény
szóródik szét az éjszaka
ablaküvegen megvillan
az első napsugár
vagy ez talán már az utolsó?
ki tudja már…
a hajnali sugarak szövétneke
egyre sűrűbbé válik
és egyre átlátszóbbá is
mint az üveg…
míg ezer darabban létezik
elveszik benne a fénysugár
de ha a sok rész egységgé válik
már a fény útjában nem áll
én is hajnalom várom
tisztuljon a kép
találja végre meg
a befelé forduló tekintet
az örök időktől bennem rejtőző
egyetlen igaz hitet
anyagom hordozza tudásomat
lelkem ápolja megérzéseim
energiák tartják össze
más és más létezéseim
2 hozzászólás
Csodaszép az első két versszakon végigfutó kép, amit aztán átfordítasz a tényleges valóságba, hogy hogyan szeretnéd az életedben viszontlátni ezt a “képet”.
“egyetlen igaz hit”….elgondolkodtatott ez a sorod, az jutott eszembe, hogy mindenkinek van valamifajta hite, valami, amire mindig támaszkodhat. Enélkül talán nem is lehet élni. Az utolsó négy sor is szép, ott úgy éreztem, hogy már “egység” vagy, tudod mit akarsz, tudod ki vagy….
Egy lélekbarangolás volt a versed, örülök, hogy olvashattam.
H.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Hayal!
Valóban úgy érzem néha, hogy tudom ki vagyok, miért vagyok, de mintha nem akarnám elfogadni… így nem is nagyon tudatosul…
Köszönöm.
Szeretettel: koma