Sír az ég…
Sírnak az angyalok…
Zokognak a felhők…
Csak sír, zokog minden…
Bár ne így lenne, de Én is sírok…
Még mindig sírni volna kedvem, de valaki kopog.
Már nem úgy esik…
Én sem sírok úgy…
Minden megnyugodni látszik…
Már csak Én sírok, egyedűl, és vigasztalhatatlanul…
5 hozzászólás
Ó jajj ismerős érzés. Remélem, már megvígasztalódtál, a versed viszont nagyon szép.
Nagyon szép!!! Ne sírj, mosollyal szenvedni, az az élet titka 🙂
Gyere, sírd ki magad a vállamon. Vagy azt tetted?:)
Köszönöm mindegyikötöknek, már jobb.
Ne sírj……annyira kedves ez a pár sor, az emberből kiváltod az összes vigasztalni akaró érzést:-)
Nagyon tetszett ez a keserédes hangulat!