Az Őszi Erdő
Az őszi erdőt járva, újra rád találtam,
Minden fában, benne láttam vágyam!
Leülve egy padon,
A hulló leveleket, lassan számolom!
Mint könnyeimmel teszem,
Mikor nem vagy velem!
Sorra veszem,
A hulló leveleket!
Az egyikben látom, nevető arcodat,
A másikban érzem, fájó bánatodat!
Felkapott a szél egy hulló levelet,
Elkapott az élet, így nem lehettél velem!
A síró őszi szél, sirat bennünket,
Hogy életünket, nem együtt kezdtük el!
Itt ülök a padon, csak reád várok,
Tőled, szerelmemtől, soha el nem válok!
Hiba váltja fel, az őszt a hideg tél,
Szívemben szerelmed örökké benne él!
Milyen jó nézni a hulló levelet,
Megint itt ülsz Kedves, a padon én velem!
2 hozzászólás
Helló Michael!
Egyszerre borongós, és vágyakozó ez a versed. Megkapott az a hangulat, ami
végigvonul a verssorokon. Az utolsó sor a kedvencem: “Megint itt ülsz Kedves,
a padon én velem!”
SZÉP!!
Köszönöm kedves Zsike!Örülök, hogy tetszett!
ÜdvMisi