Azt hiszem /variációk egy témára/

Ahogy levélen a harmat
nem olt erdőtüzet,
nem a malomkerék
forgatja a vizet,
és nem is a zászló
gerjeszti a szelet,
épp úgy nem olthatom,
nem gerjeszthetem,
de égve kell lobognom,
recsegve forognom,
ropogva enyésznem,
lassan már bevégzem…

Kő

Unt füzérében
napjaimnak
gördülök
tovább
KŐ
a meder
alján
a fent
csevegő
habok
a fényt
elszívják
békés
sötét
homály
lett otthonom
nincs más
s a vége?
talán a tenger
de inkább
kőhalom…

Az utolsó óra

Ha eljő az utolsó
nap, az utolsó óra,
s bekopog az utolsó
perc, majd átölelsz,
együtt szállunk hajóra,
s a folyó túloldalán,
/talán/ ott lesz minden
mi hiányzott innen…
szavaink ha elhaltak
a csendben, színes,
illatos emlékként
válnak valóra,
s így az emlékekben,
múlttá váltan utazunk
tovább a vágyban,
s tudom
egyszer meglesz
minden, mi
hiányzott innen…

Vakrepülés

Árnyékkal terhelt
lelkemben dermedve
hajnalt várok,
az utolsó vonat elment,
ázva próbálok
új utat, s belém köt
lassan a mindennél
sivárabb neonsárga
peronhangulat…
Lennék bár olyan
minek a többit látom,
szépen szólnak, de
egy se a barátom,
érzik a mást,
hogy én csak vágyom
azt a vakrepülést,
mely mint furcsa álom
egy robogó vonaton
száguld el,
s kábult emlékként
villan fel,
hogy ott lesz mindenki
a végállomáson…

Csukott könyv

Szorongó szerelmes
búba merülve ülök
egy asztalnál
melyen a csukott könyv
Te vagy.
Üvegtört fény repül
elképzelt homlokodra,
és a sivatag
terjed bennem…