Bánatom dala

Most meglibben. Érzed?
Szellő suhan, érted.
Mosolyognak rád a fák.
S lehet, néha kicsit fáj,
Hogy elhagytalak én, de
Arra kérlek, megbocsáss!

A bárányfelhők állnak.
Ők mutatják, várlak!
Csak szellő tündér libben,
De ő se mondja szebben,
Kedves, vár az ágyam!
Benne sok-sok puha pihe.

Messze úton délibáb,
Szomszéd udvarban libák,
S én csak gondolkodom,
Az utolsó szavaidon,
Felsoroltad sok hibám,
Mondván csak monoton

Értem én, hát persze!
De, ó, hogy is volt merszem,
Hogy téged elhagyjalak,
Mikor jól tudom, igazad van
S most bocsánatom kéred-e?
Tőlem nem kérted, de mondtam.

S hogy elfogadod-e azt…?
Az nyújtana csak vigaszt.
Mert minden bú elszállna,
Még a madár is itt hálna.
És fütyülné, dalolná vígan
Hogy valóra vált az álma.

Látá a madár kedvesét,
Elmond neki egy szép mesét,
Rólad, rólam, kettőnkről.
Mindent kezdve elölről,
A kettőnk boldog szerelmét.
Én végig ülöm, s tűnődöm.

Elfáradtam szavam szólni.
Segíts nekem feloldódni,
Drága kismadaram!
Ki szárnyaidon tartasz.
Repíts el a nagy tóig!
Hogy kimoshassam agyam.

Lenn a tó partján nézem,
Mi úszik amott a vízen.
Kicsiny fehér csónak,
Nem nézném azt, csak hónak.
Te jössz, lábad mezítelen,
És immár utat adsz a csóknak.

Ölelnélek száz évig,
Nem akarok mást csak nézni,
Látni hosszú pilláid,
Tekinteted átjárni,
Hogy érezzem hajfürtjeid,
Szőke tincseidet látni.

Ó, mily gyönyörű vagy!
Mily forró lázadó vagy!
Én egyetlen kedvesem,
Nyugodj, nyugodj testemen.
Szép mesével elaltatlak,
Hogy vége legyen lehetetlen.

Tündökölsz, ahogy alszol,
Csak édes szuszogásod hallom.
Elképzelem, hogy hol járhatsz,
Milyen gyönyörűt álmodhatsz.
Lassan fejem válladra hajtom,
Szerelmem, kérlek, elaltass!