Groteszk és abszurd betonhasábok
nyúlványa a múlt tápászkodó falai közt,
vérbő sebek szennye itatja a
gyermekláncfű csuklópántját
anyám simít kopaszra vágott hajamon,
– gondolkozz!
szól mint mindig parancsolón,
– minek anyám, Te már halott vagy és
én se sokáig fogom szétdobálni
a használt papír zsebkendőket,
ráadásul még mind kibírna
egy-egy fújást.
4 hozzászólás
Hát igen! Tetszett! ❤
Köszönöm a véleményed Edit.
üdv
Imre
Kitűnő versed nagyon tetszett, szívvel, szeretettel olvastam! Kellemes őszi estét kívánok: Zsuzsa
Kedves Imre!
Nehéz szavakat találni versed értékelésére. Nem is szeretném értékelni. Tetszenek a képek, amiket használsz. Érzek némi dühöt, talán saját magaddal szemben. Mindenesetre nagyon érdekes!
Üdv,
Gábor