Dagály-szerelem

Holdfény ragyog éjszakában,
tenger nyaldos kopár partot.
Ég a fűszál az aszályban,
s nézd a száraz homokpartot:

száraz ajkak súrlódása,
forró testek csikorgása.
Vér serken, cseppekben, fájva,
üres lelkek éhes korgása.

Rozsdás karok nyikorgása,
lázas lábak nem-nyugvása.
Fagyott erek apadása,
szívek árva dobbanása.

*

Hajók jönnek, hajók mennek,
a Nap vándorol az égen át.
Vége szakadt a szerelemnek,
ők is tudják, vége hát.

De jött egy reggel, csodás reggel,
felhőörvény, szürkeség.
Esőcseppek vad sereggel
a hullámokat verdesék.

Végre feltámadt a tenger!
Gyönyörűszép, imádja az ember,
nézni igen, de szembeszállni nem mer
a hullámok vad akaratával,
vagy mi összeköti a tegnapot a mával.

*

Hodfény ragyog éjszakában,
tenger öntöz termő partot.
Nő a fűszál a dús árban,
s nézd a nedves iszappartot:

boldog mosoly ragyogása,
ölelő karok fonódása.
Égő testek feltámadása,
duzzadó mellek tapadása.

Nedves csókok csillogása,
forró lábak táncolása.
Iszap-testek kavargása,
szívek öröm-dobbanása.

*

Hajók jönnek, hajók mennek,
a Nap vándorol, az égen jár.
Nincs vége a szerelemnek,
soha többé, soha már.