Csípős őszi hajnal,
Madarak rebbennek a reggeli zajjal…
Óvatos mocorgást érzek magam mellett,
Mosoly arcomon, hisz itt vagy velem…
Sárgult levelek földre hullanak,
Fák tövében ifjú mókus makk után kutat…
Langyos napsugár kémlel be az ablakon,
Apró csókkal keltem az Angyalom…
Álmosan nyújtózva tested megfeszül,
Némán nézlek s boldogság legbelül…
Mint jóllakott cirmos bújsz hozzám,
Közelséged érzem, nem kell más…
Pillanat, bár csak örökké tartana,
Határtalan boldogság, s a valóság nem fájna…
4 hozzászólás
Ó, vacak… ez nem egy pillanat volt… egy pillanat sor…és mily’ szerensés vagy is érte!
Az ‘idegenszavak”engem zavartak kissé…. mint a “kémlel, mocorgás” de amugy nincs semmi baj vele.
Szép szabad vers!
Üdv: Titusz
Utólag én is másképp írnám ,de ez ilyen lett, s nem baj… őszintének született.
Szerencsés? Mesés képzelgés… 🙂
A sorvégi rímek nem mindenhol stimmelnek, ennek ellenére tetszett a versed, mert egy édes pillanatot őriz meg. Én nem négysorosra, hanem kettőre vagy pedig egybe írtam volna az egészet…de ez én vagyok! Egyébként jó vers, csak gratulálni tudok hozzá!
Nem tudom honnan jön nálam ez késztetés a több részre tagolásra… Három illetve négy soros versszakokat szoktam írni, lassan már beidegződés… így jönnek a rímek 🙂
Köszöm, s örülök hogy tetszett 🙂