Lelkemet megtépték
Elolvadt az éj.
Testem könnyű, ártatlan préda,
Szétázott papírhulladék,
Meggyötört, omladozó várfal, légüres tér,
Fagyos most az éj.
Egy tányér, melyből nemrég még
Ezer gyermek tömte degeszre magát.
Egy párna, melybe milliónyi
Apróság sírta bánatát
Már csak egy lepedő, melyet
Milliárd tahó gyűrt maga alá,
Nem létező éj.
3 hozzászólás
Nem tudnám megmondani,mikor olvastam utoljára olyan verset,ami ennyire megfogott.A megjelenő köteteidre egy biztos vevőd már akadt.
Nagyon tetszik a világfájdalmát allegóriában olvasi!
Nagyo jo költói eszközökkel emelted tragikus hangulatúvá!
Gratulálok! csak így tivább!:)))))
Szeretettel marica
szia
Csodálatosan fogalmaztad meg.Nem találok szavakat, annyira megfogott ez a vers. Küldhetnél nekem egy autogrammot, mert egyszer sokat fog érni…
üdv