A mocsár szélén egy árva kunyhó,
Őrzi a megrepedt szív hangját.
Olykor reccsenve dobban,
Kérdi, ki tudja hol van?
Lelke merre jár?
Öreg bagoly kuvikol hu-húúú,
Tán száz éve elhagyták!
Körötte korhadt faága,
Mögötte, ölnyi törzsön lobos fa,
Benne tágas, öreg kuvik odúja,
S az árva kunyhó falai közt pókhálóból varsa.
Lakója magányos halász lehetet,
A táj ezt sugallja.
Tán utódja sincs, ki őrizne belőle géneket.
A halásszal együtt a víz is elköltözött,
Emlékét őri roggyant kunyhó
Korhad fala, mocsár között.
Elhagyott kunyhó
By marica
5 hozzászólás
Kedves vers, a Tüskevár jutott eszembe róla, tudom, hülyeség, de egyébként tetszett, mert láttam magam előtt a képet. Üdv! Hanga
Köszönöm kedves Hanga!
Neharagudj de valhogy késve vettem észre hogy itt jártál. nagyon jólesett a véleményed.
Szia!
Kedves marica!
Igen olyan ez a vers, mint az én kis csónakházam…
de ez egy rövidebb helyzet leírás… mely csódás sorokba van vésve…. 🙂
“Őrzi a megrepedt szív hangját.
Olykor reccsenve dobban” – ez olyan magával ragadó!
(piszkálás miatt-.. de a helyesírásra vigyázz picit)
Köszönöm, hogy eszembe juttattad a kis kunyhónkat! 😉
köszönöm szépena figyelmedet és jolesett hogy olvastad és tetszett.
Hát igen a hejyeírás.:(((
igérem figyelmesebbleszek
Nagyon tetszett! Viszont hiányérzetem maradt……………Kérlek legyen még folytatása! :DDD
Léna